Gáll Júlia-Az elmúlás csendje
Az elmúlás csendje Lassan pereg az idő szála, mint őszi lomb az ágon át, egy sóhajtás a lét világa, egy pillanat és tovaszáll. A napfény árnya hosszabb estig, a szív is csendesebben ver, az emlékek, mint köd eresztik a földre, hol sok titok hever. A hang, a fény, régi nevetés, mint távoli harangszó, halkul, minden, mi volt, s mi épp elvész, egy régi álom nyomán alakul. De van a csendben valami szép, egy szelíd, tiszta megadás, mert semmi nem vész el egészen, csak átlép, s lesz új dallam, más.