Gáll Júlia-Az elmúlás csendje
Az elmúlás csendje
Lassan pereg az idő szála,
mint őszi lomb az ágon át,
egy sóhajtás a lét világa,
egy pillanat és tovaszáll.
A napfény árnya hosszabb estig,
a szív is csendesebben ver,
az emlékek, mint köd eresztik
a földre, hol sok titok hever.
A hang, a fény, régi nevetés,
mint távoli harangszó, halkul,
minden, mi volt, s mi épp elvész,
egy régi álom nyomán alakul.
De van a csendben valami szép,
egy szelíd, tiszta megadás,
mert semmi nem vész el egészen,
csak átlép, s lesz új dallam, más.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése