Tandori Dezső Művész Társaság

(A.K. András.) A hatalom baklövése . Gróf Almási Krisztófóró Tihamér Edőme meglehetősen zabosan tépte fel az elsötétített üvegekkel rendelkező csótányirtó kisbusz ez eddig lezárt ajtaját. A bent ücsörgő állami alkalmazott nemes egyszerűséggel fegyvert fogott rá. – Tisztelt uram! Mégis mit képzel maga magáról?! A legkevésbé sem érdekel, hogy fegyvert fog rám! Felszólítom önt, azonnali hatállyal vegye le a mocskos kezét a tegnapi brokkolis pizzámról! Hacsak nem akar nagy pofonnak kisgazdája lenni az elkövetkezendő három percben úgy ötvenszer. – Nekem nyomod vakegér?! Nem tudom feltűnt e neked hóvirág, hogy itt én vagyok a hatalom, az atyaúristen! Titkos ügynökök elitje. Azt csinálok, amit csak akarok! Engem maga az állam hatalmazott fel! Amúgy meg ez az én pizzám! – Igen, az állát fogom először kezelésbe venni egy jobbhoroggal és esküszöm senkinek sem fogom elárulni sem az ön titokügynökségét, sem pedig azt, hová fogom elásni. – Titkos ügynökség, te dagadt vén barom. Amúgy te engem most ...

Jerzsele Éva Hollókirály krónikája…. Hollókirály s a vénasszony…. Volt egyszer egy vénasszony özvegy, kinek háza telt volt, szíve üres. Arany csillogott minden zugában, de éjjelente csak a csend ölelte. Éhezett ,nem kenyérre, hanem szóra, érintésre, egy kézre, mely nem számol, csak marad. S akkor jött ő  fekete tollak suhogásával, szemében édes hazugságokkal: a Hollókirály. Szavakat hozott, mézet a hangjában, ígéretet, mely úgy simult rá, mint régen feledett ölelés. S a vénasszony hitt. Ó, hogyan hitt. Nevetett újra, festette arcát, tükör előtt ifjúságot hazudott. Aranyát két marokkal szórta, csak hogy maradjon még a varázs. De a holló nem szeret  csak gyűjt, csak figyel, csak kivár. Szíve helyén üres ég tátong, hol visszhang sincs már. S mikor az utolsó érme koppant, szárnya árnyként szakadt le róla. Eltűnt mint sosem volt, csak egy sötét ígéret nyoma maradt. A ház újra csend lett. A tükör nem hazudott többé. Ráncok közt megbúvó évek némán számolták a veszteséget. S ott állt ...

Lény Ede Átalvatlan éjszaka margója Többszázmillió dollárba került a Vizivilág eposz, mégsem lett túl nyereséges, talán a sztorija laposz? De volt benne egy jelenet, mely nem hagy engem békén: egy nagy tankhajó sodródott valahol a filmnek végén. Ott élt összezárva pár szerencsétlen egyén, saját nyomorukból csak ígéret volt remény. Egy lelkes szónoklatra mind evezni kezdtek: - Húzzátok csak, emberek, szárazföld lesz nektek! De hátul, hol senki sem hallhatta a górét, bizalmasa megkérdezte: - Tényleg ott a jólét? - Ugyan, kis barátom, nincs itt semmi csoda. Eveznek pár napig, aztán a buzgalom oda. Majd elfelejtik lassan, mit ígértem nékik, jutalmul kiosztunk egy-két pakli cigit. És a sok szerencsétlen főnökük szavára vakon evez tovább a végtelen világba.

Poór Edit A Mű Érzelmeknek világa, Hangszereknek tárháza, Dallamoknak varázsa, Természetnek csodája. Váltakozó hangjegyek, Szolid ritmusra lebegnek, Érzések vezényelnek, Lélekhúrok pezsegnek. Ezernyi húr a lelkeken, Tollammal lágyan pengetem, Ékes dallamot zengenek, Írják, az új történetet.  Szólnak időnként ércesen, Vagy szelíden szerelmesen, Pattogó tűz hangja pendül, Léleknek húrja megfeszül. Enyhe szellő fuvallata, Kedvesen megsimogatja, Finoman szól hárfa húrja, Ölel a lélek mosolya. Debrecen, 2026. 01. 11. Fotó: Poór Edit portréja

Aurora Amelia Joplin - Tollas lelkiismeret A falusi pap épp a templom előtt toporgott, és a kulcsát kereste. A papagáj a kapu fölött üldögélt, majd megszólalt: – A kulcs a bal zsebedben van, te szétszórt szent! A pap felkapta a fejét. – Már megint beszélsz? – Én mindig beszélek. A pap benyúlt a zsebébe, és valóban ott lapult a kulcs. – Te ezt honnan tudod? – Onnan, hogy melletted élek. Valakinek észnél is kell lennie. A pap elmosolyodott. – És azt is tudod, hol van a türelmem? – Hogyne. Tegnap letetted a persely mellé, és ott is felejtetted. A pap felnevetett. – Te papagáj helyett inkább a lelkiismeretem vagy. – Talán igen. Csak tollasabb kiadásban.

Biró Barnabás Szerelmes e? Szerelmes e a Földbe  az Ég? Hogy minden életet  ellátni képes! Szereti  e ég a testét,mely nékünk  meleget ad. Szerelmes e Hold  a csillagokba, hogy  nékünk álmokat hoznak! S a csillagok varázslata  új reményt hozhat. Szerelmes e a test  és a lélek? Mely együtt  élve,teremthet magának  megannyi eszményképet? Kérdésem csak ez vágyom, de én erre a választ  igazán nem akarom. Szerelmes e fiú a lányba? Mikor testét megkìvánja! Szereti e férfi a nőt, mikor  megkéri, hogy vegye feleségül, s ìgér neki szebb jövőt. Nem tudom. Csak azon  dologgal vagyok tisztában, hogy én szeretlek Téged, mint madarak a fákat, mint eső a szép tájat! Szeretem minden lépésedet, minden mozdulatot, mit  értem teszel meg. Szeretem minden mondatod, mely a nappalok ösvényében  rám ragyog. Szeretem  szìvverésed,miben kezdődik  számomra az örök élet! Szeretem nézni reggel  csodálatos szemeid,mely  ìg...

Hosszu Norbert Engedj Nyíló éjjek  Fények árnyán, Tükrök gyémántos , Töredezett cserepes ágyán. Engedj hát ,  S ne kérlej többé, Hiába ragasztod, mi széttört  nem  Áll össze többé már. Könnyek arcomon  Lassan peregnek,  Gyöngyként fénylenek Szelíd csillagok  között. Ne marasztalj  Mi ,olykor nem volt fontos  Most sem lesz már... Hagyj hát , mennem már. Oly  Csendesen leveti a bút  Fehérsége  szirmán ...   újjáéledt hajnalnak fényén Letörlé könnyes ,selymes  arcám Engedj, engedj  hát örökké.

Amikor a jómodor technikai kérdés volt  A 19. században nemcsak az illem volt szigorú, hanem az elvárás is: egy úrinőnek akkor is méltóságteljesnek kellett maradnia, ha a teste épp máshogy gondolta. Erre a problémára született meg a Vanvera, egy különös, ma már inkább meghökkentőnek tűnő eszköz. Jellemzően finom bőrből vagy bőrrel bélelt textilből készült, belsejében szénnel vagy más szagelnyelő anyaggal, amely nemcsak a kellemetlen szagokat fogta fel, hanem a hangot is tompította. Az eszközt a testhez rögzítették, gyakran a fűző alá, így a bélgázok egy zárt „zsákba” vezettek, nem pedig a külvilág felé. Szag, hang, zavarba ejtő pillanat – mind eltűnt az abroncsszoknyák és réteges ruhák világában. A kor bőséges ruházata tökéletesen elrejtette az eszközt, így a viselője tovább beszélgethetett, táncolhatott vagy vacsorázhatott anélkül, hogy bárki észrevett volna bármit. A használata mai szemmel furcsának tűnik, de logikus volt a maga korában: az eszközt felvették az öltözködés részeké...

Erdős Sándor Fogorvosnál   Ülök ma egy fogorvosi rendelőben, félelmem rezeg a levegőben. Ott, hol máskor oly vidáman fütyül a szél, most oda egy árva zabszem sem fér!   Ilyen közegben már híggá válik az élelem mert le, gyomorba száll a félelem. Nem várom meg míg megteszi a hatását, az ember félti ám a gatyáját.   Azt hiszem én angolosan megpattanok szépen, csendben elballagok. Hátam mögött most süvít a tavaszi szél, nem maradt mögöttem búcsúlevél.

Blasius Balage OLVADÓ ASZFALT 115. (CXV.): DOMB KÖZÖTT A VÖLGY - VERA ÉS CSILLA Dudai Vera telefonál Csillának majdnem hajnalban, hogy fuvar nélkül van. Az ismerőseinek mennie kellett, hazavinné? Csilla nem vállalja, fáradt. Pénzt ajánl fel Vera, messze lakik onnan, ahonnan kitették. Autóbuszjárat innen vagy egy óra járásra van. Csilla úgy dönt, nem kér pénzt és elmegy érte. Valamit meséljen, amíg tart az út. Azonkívül, hogy jó volt. Smárolt vagy harminc percnyit több lebontásban és megdugták. Egyszer buli elején, egyszer meg a végén. S e helyen most járt először, tetszett neki. Nem szokott Ő a dombok mögé járni kikapcsolódni. (egyszer állnak meg félúton, mert Vera rá kíván gyújtani. Csilla addig ELFbar-ozik) Kettő férfit keres fel Csilla, nincs kedvük még diszkózni egyet? Táncolna az egyikükkel. A másikkal össze is smárol s ekkor jön a meglepetés. Csilla valóban elvált, ám van egy fia meg egy lánya. Összetalálkoznak a férfiak egy harmadik baráttal Tamással, aki felkéri táncolni Csillá...

Kimmel Gábor Néhány Clerihew morzsa: Egy szép napon Ingrid Noll, Nagy bajban volt: nem volt toll. Nem tudta, hogy hová tette, De már nem is érdekelte.                         ☆ Egy szép napon Leonídász, Tudjátok: a perzsavadász. Levert ő vagy ötven harcost, Halál-felhőt jól megmarkolt.                       ☆ A jó öreg Leonardo da Vinci, Azt mondta: A krémes nem fincsi. Kidobta hát az összest. Felesége beleveszett rögvest.