Tandori Dezső Művész Társaság

  Mikor majd Ma még ezernyi fénye ég a nyárnak, ma még szerelmem lángja oly heves, de holnap vajh ki az, ki visszavár majd, ki lesz, ki néha-néha megkeres? Ma még a lét komoly tengerhajóján, a végtelenbe tartok én veled, de holnap majd, ha pénzem elfogyott már, ingyen ki hozna vissza engemet? Ma még együtt keringőzünk a bálban, repítlek boldog éjszakák felé, de majd, mikor csitulna már a vágyam, szememből ősz hajam ki fésülé? Vagy akkor is maradsz velem szerelmem, túl minden érven és minden türelmen?

2021-07-23 Fiatal Nóra: Megtartani Ha válni kell, szépen búcsúzom Mint röppályán rekedt űrbefagyott mosoly. Mit titkoljam? - hogy a csend Fojtogató gyilkos idebent. Ha válunk, szépen teszlek le Nem csapkodok, nem vágom az ajtót be. Mint azon híves szentek kápolna kárpitján S hajójától leszerelt kapitány. Mert van a szívemnek egy rekesze Amit csak a te arcod tölt be Az évek rozsdaette kulcsát is odatette Hátha. Hátha. Újranyitni lesz még kedve. Te láttad az arcomon a merészség Mily grimaszba fordult, s a kétség Őrlőmalma testem hogy morzsolta fel. Hogy én már nem tudlak! de nem engedlek el… Te talán felfogtad, kis üvegcsébe Egyenként csepp-könnyeim hóba s hébe A kis szarkalábak hogy felszaporodtak A szemem valahány könnyet hullajt. Nagy könyvedben csókjaink rovások Mégis számolatlan, és sosem lesz elég sok. Tenyeredben búzaszemekből szemelget Szívem, mint csőrös madár, szerelmet. Megtartani – mindig ez volt a lét. Tovaszáll a lepke, a fiatalság továbblép; De bátorság és erő mindig ott k...

  Kismadár Ki tudja, merre szállsz ma, kismadár, ki tudja, merre kóborolsz, vajon magot magadnak még találsz, vagy éppen éhesen dalolsz? Kölyökként megsebeztem szárnyadat, habár kötöztem volna én, továbbrepültél szürke ég alatt sérülten, álmaid ködén. Szívem szakadt miatta, kismadár, de most is visszavárlak én, azóta nyitva ablakom, s talán egy szép nap újra visszatérsz, és akkor megbocsátasz majd nekem, feloldod végre bűnömet, és annyi hosszú év után lehet, hogy még találkozom veled...

  2012. július 20. Tragikus eset, igaz történet Egy tragikus eset, ami nem rég megesett. Volt egy pár, mely szerelmes, szívük a szóra engedelmes. Minden nap találkoztak, az életről együtt álmodoztak. Lassan eltelt a forró nyár, szívüket hűsítette az ár. A szerelem megmaradt, bár az idő elszaladt. Egy napon veszekedtek, a dühtől mindketten reszkettek. Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak, a kezek most elválltak. A szél egyre jobban fújt, a lányhoz egy kéz nyúlt. Karját megfogta, egyre jobban szorongatta. Hiába védekezett, testével reszketett. Hirtelen elengedte, a szépet elfeledte. A lányt erősen megütötte, akkor szívét is eltörte. Gúnyosan mondta: nem kellesz, miattam többet nem szenvedsz. Soha többé ne keress, engem Te ne szeress. Megbánod, amit velem tettél, hogy ellenem vétkezni mertél. A srác a földre esett, szavakat keresett? Kérlek, ne féljél, pár perce még szerettél. A lábai elé borult, hibájából okult. De a lány meg nem bocsátott, szavakkal átkozott. Könnyek futottak végig az...

Erdős Sándor: Egy angyal   Földre szálltál, itt teremtél. Tudd meg, nekem te vagy minden. Túlvilági, ritka, drága kincs. Szárnyak nélkül is angyal vagy. E világon ilyen szépség nincsen!

  Este a tónál Még zakatolnak agyamban a régi remények idézőn, visszamerengik a boldog időket, aléltan időzöm vágyaim elsuhanó viharában, e versben igézőn gondolok újra a kéjre, a bájra, a gondot elűzöm. Lassul a létnek az árja köröttem, a szív vele lassul, halk dobogása puhán tovalibben a nyár melegében, zümmög a lég, forog és kavarogva cikáz bogarastul, pille kapaszkodik épp a világ lebegő peremébe. Huppan az éj a világnak ölében, amint karolom még visszakarol, melegen takar és beteríti az álmom, messze repít az idők lazuló-feszülő televényén, hallani vélem a dalt, mit anyám szeretőn dudorászott. Csendesedik, lepakolja a lét a mezőre ma terhét, hajnal előtt vele már nem időzik, a csillagok égnek körberagyogva a Holdat, igézve irigylik a fényét,  suttog a nád, falevél vele ring el a tó közepében.

Mária Horvátné /Varga H Mária/ A Vagány Vagány vagyok, mondják sokan, attól függ, hogy mit gondolnak, csúcs szuper már nem lehetek, bevállalós azért lettem. Bátorságom jaj... hibádzik, kalandvágyam ingadozik, néha vagyok eszméletlen, elképesztő szerelésben. Fütyülök én a divatra, ami tetszik rám aggatva, indulok a Körös partra, rám borul majd fűzfák árnya. Lóden kabátomnak alja, lengeti szél a nyakamba, piros kalap karimája, huncut szemem eltakarja. Tibold Katalin  A VAGÁNY! 50 x 40 - akril, struktúrpaszta, farost Mert milyen is a mai nő? VAGÁNY! - Hölgyeim NŐNAP alkalmából fogadjátok szeretettel régebbi alkotásomat, és milyen legyél? VAGÁNY!