Erdős Sándor - Tengerre magyar 4. - Viharban

Erdős Sándor

Tengerre magyar 4.

Viharban

 

 Mire Pista ruházatként viselt meggyötört hálóinge megszárad a Kapitány szorgalmas evezésének köszönhetően már jócskán bent jártak a szigetek közötti csatornák egyikében. A csendes vizű holtágat elhagyva egy nagyobb víztükör terült el előttük, ami kisebb lelkendezést váltott ki az első tisztből:

– Gondolom ez még nem a tenger, de már hajaz rá.

– Hajaz, hajaz Pesta, de ez csak egy nagyobb öbölféleség a szigetek között – mormogott Popeye.

A szél kissé feltámadt, ezért hőseink végre kipróbálhatták a vitorlát is. Nagy nehezen valahogy rögzítették ócska vitorlájukat az árbocrúd tetejére, majd az alsó két szárát a hajótesthez erősítették, így egy háromszögletű széltámaszt kaptak, aminek csak egy baja volt, hogy a hajó irányíthatatlanul a szél irányába haladt.

– Szinte repülünk– lelkendezett Pista, mint egy nagyra nőtt gyerek.

 Problémát nemsokára az jelentett, hogy az enyhe nyári szellő előbb széllé, majd később viharrá erősödött. Az ég elfeketedett és az eső is eleredt. Hőseink vízi alkalmatosságát méter magas hullámok cibálták. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen aránylag kis felületű vízen ilyen nagy hullámok keletkezzenek.

– Kapaszkodj Pesta, mert ha elvisz a víz, és megfulladsz Istenemre agyoncsaplak – kiabálta Popeye első tisztjének.

Nagyon nem is kellett szerencsétlent kapacitálni, mert úgy csüngött görcsös kézzel a vitorlarúdon, mint gyümölcs a fán. A viharos szél szinte repítette hajójukat a szemközti part felé, és ha lett volna jósgömbjük, már látták is volna az elkerülhetetlent. A hajó a meredek partnak csapódott és nem kis sérüléseket szenvedve az iszapban feneklett meg két vízbedőlt fűzfa között. A kapitány a kötéllel gyorsan az egyik fához rögzítette a hajót és kiugrott belőle. Bár ne tette volna. Azonnal derékig merült az iszapba, és a csapkodó hullámok egyike az arcába csapott.

Hörögve, köpködve szólította kedvesen első tisztjét:

– Segíts már te anyaszomorító! Elnéznéd, hogy itt pusztulok?

– Azonnal kapitány úr – válaszolta Pista és elengedve az árbócrudat a kezét nyújtotta Popeye felé.

Ő meg is ragadta és egyetlen gyors rántás után Pista is az iszapban találta magát. Sok gyötrelmes és kétségbeesett perc után nagy nehezen mind a ketten szerencsésen a partra kapaszkodtak és lihegve terültek el a füvön.

A vihar amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan el is távozott. Hőseink, miután kilihegték magukat szemügyre vették a károkat. A hajótest kissé sérült, csak meg, de az oldalára erősített műanyag palackok zöme áldozatául esett a víznek. Pista gyorsan megvizsgálta a hajó gyomrául szolgáló fateknőt és nagy boldogsággal konstatálta, hogy a teknő és annak becses tartalma semminemű károkat nem szenvedett. Különösképpen örült a sértetlen négy üveg pálinkának és a nyolc üveg bornak.

– Meg vagyunk mentve kapitány úr – mutatta fel az egyik flakont bort Pista. Megvan mind a nyolc. Amennyiben kiiszom mindet, akkor megreparálhatjuk a hajót, pótolva az elveszett flakonokat. Hogy mennyi eszem van nekem, hogy így felkészültem – mondta teli szájjal vigyorogva.

– Az anyád keservit, te marharépa! Mindjárt beleöntöm a vízbe mind a nyolcat, és akkor hamarabb kész leszünk a javítással – kiáltott rá Popeye.

– Inkább a szemem folyjék ki, mint ez a nemes ital – mondta szinte sírva az első tiszt, és a biztonság kedvéért jó nagyot bele is húzott a flakonba, ily módon a tartalma felét kiürítve.

Bajban ismerszik meg a barát tartja a közmondás, és ez nagy igazság. Popeye és Pista abbahagyva a veszekedést, inkább a kármentéssel kezdtek el foglalatoskodni. A hajó gyomrának csúfolt fadézsa tartalmát kihordták a partra. A kis zsák krumplit, kenyeret zsírt, hagymát, fűszereket, sót, valamint négy üveg pálinkát, valamint hét kétliteres flakon bort sorakoztattak fel maguk mellett. Mivel a katonai hátizsákban voltak, ami vízhatlan, így szárazon úszták meg a kalandot. Hatalmas szerencséjükre a nemrég még ideiglenesen ruházatként szolgáló bogrács is megmaradt.

–Mos, mivel valószínűleg jó darabig el fog tartani a hajó javítása, így be kell ezen a valószínűleg szigeten rendezkednünk egy- két napra –közölte Pistával Popeye.

–Kapitány úr, akkor mi most hajótöröttek vagyunk? – érdeklődött feleslegesen Pista, ugyanis Popeye csak legyintett egyet és folytatta megkezdett gondolatsorát:

–Menj és szereld le a hajóról a sátrat – mutatott a megtépázott, már eleve is rongyos, valaha szebb napokat is látott katonai sátorra –Itt tábort verünk, addig míg nem végzünk.

– Igenis Kapitány úr –szalutált Pista és neki is látott a műveletnek.

Én gyűjtök tábortűznek való fát addig, míg végzel vele –mondta Popeye és a közeli erdő felé vette az irányt.

Egy jó fél óra múlva már állt is a sátor és a kapitány is egy jó nagy kupac fát hordott a partra, ahol a kezdetleges táboruk állt.

–Pesta, te kezdj el hagymát és krumplit pucolni én addig építek egy remek tűzrakó helyet.

Popeye a partról iszapot hordott fel, amiből valóban remek tűzrakóhely készült, mire a nap kiszárította. Két ágasfát is hozott, amit a tűzrakóhely mellett a földbe erőltetett, majd az ágakra keresztben egy erős farudat fektetett, amire a bogrács fülét fogják ráhúzni. Eközben Pista végzett a hagyma és krumplipucolással is és egy a fűre kiterített zacskóra szeletelte őket. A kapitány a térdén összetört vékony ágakat halmozott a tűzrakó helyre, ami alá a közeli fáról, a már napon megszáradt mohát helyezett, majd az első tisztje felé fordult:

– Pesta, gyufát!

–Kapitány úr jelentem, azt nem hoztunk magunkkal. Tudtam én, hogy valami kimaradt.