Csepeli Szabó Béla:Őszi szerelmi dal

Csepeli Szabó Béla


ŐSZI SZERELMI DAL


A városszéli dombokon

már sírva jár a szél,

s meg-meg legyinti homlokom

a sok hulló levél.

A nyári esték melegét

borongás váltja fel,

befutja kedvesem szemét

és lágyan rám lehel.

A hamuba fúlt ég alatt

honnan, hová megyünk?

Hajunkra szürke köd tapad,

s vacogva reszketünk.

Minden oly szelíd, tétova,

mint gyenge lábú őz,

suhog a halál ostora,

s fejünk fölött köröz,-

de nézd, a hegyen kedvesem,

szüretre gyűlt a nép,

szikrázó bor dől édesen,

s kínálja tűz-ízét!

Az életet dicséri mind

és telt pohárt emel:

emeljük fénylő szíveink

mi is magasra fel!

Emeljük fel a bágyadó,

bús őszi Nap felé,

s kiáltsuk forró, lázadó

vérünk az életé!...

Ha szél jajong, ha köd szakad,

bennünk lobog a vágy,

s összehajlunk az ég alatt,

mint két virágos ág...


Életszomj I.-II. kötetből (1999.)


www.csepeliszabo.hu



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Trottyos Jenő és a puli, aki farkasnak álcázta magát – Pusztai legenda

Erdős Sándor Trottyos Jenő és a fekete lyuk esete – Pusztai legenda

Petőfi Sándor : Falu végén kurta kocsma Egy sor originál Magyar egy sor autentikus Japán változat fonetikusan. :)