Goran Episcopus: Jó reggelt

Jó reggelt

Írta: Goran Episcopus

Kevergetem a reggeli kávém. Mintha nem lenne még felkeverve. Automatikus mozdulatok. Talán ettől édesebb és ettől keserűbb. Pedig, ha már nem keverném is ugyan olyan lenne. Talán az egész világ ilyen. Beleszülettem a folyamatos helyzetekbe. Ha nem nyúlok semmihez is minden ugyan az lehet. Talán csak elég érezni a világot. Benne a jóságot. ami nem múlik el soha. Azt ami állandó és azt ami összeköt minden embert.

Most még mindenki alszik. Lehet túl korán kelek. Kidob az ágy. Nem mondhatnám, hogy fáradtság érzéssel. Inkább azzal a megnyugvással, hogy megint egy lehetőség egy helyzet. Akarattal egy valóságos őszinte mosolyra. Benne elmodva mindenkinek, hogy szép a világ.

Leteszem a kanalat a csésze mellé. Megnézem a telefonon az internetes oldalakat. Milyen újabb bejegyzések és ezekben a bejegyzésekben meg ott vannak az emberek. Sokan azt mondják ezek az irogatások álarcok és mindenki csak a legjobbat mutatja itt magából. Az írás meg egyfajta virtuális ruha, amit saját magadnak készítesz és ha már látják mások. azt hiszed olyannak képzelnek majd amit leírtál.

Felemelem a poharat a számhoz. Iszok egy rövid kortyot a kávéból és azt gondolom most minden olyan mint ez az ital. Ad egy kezdetet és kapsz egy élvezetet, aminek eredménye az érzésed. Majd gondolod, hogy ez jó. Szereted.

Ezután az illatát belélegezve arra gondoltam miért nem mondom ki hangosan. Szeretem. Mint gondolat elmúlhat, míg a szónak a rezgése végigremeg a végtelenbe. Azzal, hogy kimondom, hogy szeretek valamit az olyan. mintha pecsétet és garanciát tennék a gondolatomra.

Ha ki kellett mondani ezt a csodálatos szót és nem várakoztam vele soha úgy mint most. Mégis egy kávéhoz minek beszéljek. Szívesebben szólítom meg vele a másik embert. Te aki olvasod, érzed vagy hallod... te is szeretve vagy. Persze nem tolakodóan és nem félreérthetően.

Eddig se haboztam, ha ki kellett mondani. Nem manipulációból vagy egyszerű lustaságból, hogy ne kelljen cselekednem az érzést bizonyítva. Talán ez a szó maga a cselekvés és mikor kimondod arra gondolsz, hogy örök. Egy olyan örök, amit megörököltél és meg fognak örökölni tőled. A szeretet soha nem vész el.

Ez egy hang amelynek nincsen vége, mert nem is igazán hang, hanem egy érzéshullám, amely kimondva sokszorozza önmagát.

Lerakom a csészémet és sóhajtok egyet. Átfut bennem egy bizonyosság.

Akkor lehetünk mi a szeretettel beteljesedve, ha minden érzékszervünk és gondolatunk betölti. Hallod egy dallamként, miközben csukott szemmel látod magad előtt és az illata megérint. 

Aztán vele a végtelen átölel. 

Majd elmerülünk benne.