A.K.András: Hatvanöt millió ével ezelőtt.

Hatvanöt millió ével ezelőtt.

.

Krónika, részlet a föld bolygó életéből.

.

.

Kíra nehezen mozgott. Mindene sajgott és úgy érezte, mintha egész teste egy vízzel telt, túlfújt és rendkívül elnyűtt lufi lenne. Pedig fizikai, biológiai teste meg se közelitette életkorát. Majd kétmilliárd éves tudata, egy alig húsz éves testbe szorulva vergődött. A szó szoros értelmében kínlódott. Mindent tudott előre. Jól felkészült, hisz felkészítették. De ez mégis más, ez maga a valóság. Most átéli azt, amiről szülőanyja, édesanyja oly lelkesen mesélt neki. Valamikor réges-régen, annyira régen, hogy szinte már nem is emlékezet rá oly távolinak tűnik neki ez az emlék. Zénó a párja, most nem volt vele. Ki kellet mennie a vezérlőterembe. Hátrahagyva őt Anya-egyesben, a számára előkészített szülőszobában. Valami készül, valami történni fog. Ő is érzi. Olyanokat is érez, amiket fénytestében sohasem érzet, létezésükről sohasem tudott! Már önmagában a tény, kilencedik hónapja lelke be van zárva egy DNS-ektől és hormonoktól hemzsegő, mindenhonnan nedvedző, fájdalmakkal teli és rendkivül sérülékeny biológiai testbe. Ez a test a lélek börtöne. Korlátozza, beszorítja határok közé. Vakká, süketté, gyengévé és sebezhetővé teszi. Mégis örömmel vállalta. Bár a nehézkedési erőt, a tömegvonzást szívesen kihagyta volna, de nem lehetet.

.

Teste ismét görcsbe rándult. Ezúttal már hamarabb itt volt. Alig tízperces fájások, hamarosan itt az idő. Kíra édesanyukája nincs itt hogy bátoríthassa, hogy segíthessen neki. Nem lehet itt, mert már tovább lépet egy felsőbb szintre. Ezt az emberek halálnak hívják, pedig nem az. Csupán a fejlődés egy szakasza. Még sincs egyedül, mert itt van az ő Zénója. Csak Zénó volt neki! Ő is felvett egy biológiai testet, hogy Kíra ne legyen egyedül, és hogy tervüket véghez vihessék. Kíra mégsem örült neki, legalábbis most nem. A védelem alatt álló naprendszert támadás érte. Igy, emberi formában mindketten sérülékenyek. Ugyan bármikor kiléphetnek biológiai testükből, lelkük börtönéből, de akkor a magzat azonnal meghal. Előbb meg kell születnie! Kírából egy fájdalmas sikítás tört ki, ami hörgésben végződött. Újabb összehúzódás és a fájdalomhullám szinte megsemmisítette! Az éppen visszaérkező Zénó kétségbeesetten próbált segíteni neki, bár jól tudta nem tud. Ezen Kírának át kell esnie és ő csak támogatni tudja. Nem tudni ez miért van igy, de igy van.

.

Két módon lehet fénylény valaki. Ha eljut idáig a lélek fejlettségi foka a sorozatos reinkarnációs leszületések által, vagy ha a szülei is fénylények, emberi alakban. És addig abban is kell maradniuk, míg a kis jövevény meg nem érkezik, világra nem jön. Kilenc hónap rizikó. Az örökléttel rendelkező fénylények számára, ez csak egy szemvillanásnyi idő milliomod része. Mégis a kegyetlen és kapzsi Kereskedők már itt vannak. Hogy tudják e? Nehezen elképzelhető. Kíra, az édesanyáján kívül csupán két családról tudd, akik vállalták ezt. Már maga a tény, család. Kell hozzá egy férfi és egy nő. Ebben a mindenhonnan váladékozó, büdösödő és folyamatos karbantartást igénylő, igen törékeny biológiai, emberi testben kell maradnia kilenc hónapig. Na jó, a fogantatás rítusa hihetetlen élmény volt számukra. Leírhatatlan az a vágy, amivel magába fogadta párját, ahogy egyé váltak. Amit aztán hónapokig folyamatosan, naponta többször is, újra és újra megismételtek, átéltek. Azt, amit Zénóval annyiszor át akartak élni, pedig a fogantatás már rég sikeres volt.

.

Zénónak most muszáj volt elmennie, mert megkezdődött a támadás csillaghajójuk ellen. Ekkor újabb görcs rántotta össze Kíra emberi testét. Ez hosszabb volt az előzőnél és megsemmisítőbb fájdalommal járt, mint azt valaha is gondolta volna. Korábban is jött, mint várta. Hirtelen megkönnyebbült, de a fájdalma fokozódott. Lábait átnedvesítette valami, ami eddig még nem volt ott. Anya-egy észlelte, Kíra erőteljesebb fájdalmát, de szinte teljesen felemésztette a támogatás Zénó részére valamennyi memóriáját. Próbált volna segíteni, de akkor Zénó védelme gyengült volna meg. Anya-egy fedélzetén nem voltak sem szerves életformák, sem kisegítő robotok. Sem semmilyen más organikus életformák, entitások. Csak Zénó, de ő most harcolt a támadókkal. Nem igy tervezték, de igy alakult. Anya-egy tudta, elfolyt Kíra magzatvize. Nem készültek fel erre. Legalábbis nem igy. Nem arra, hogy megtámadják az általuk őrzött Naprendszert a vajúdás első óráiban. Most mégis ez történt. Ez már önnönmagában is furcsa volt. Mármint a támadás. Ha itt egy Planéta ami egy Őrző védelme alatt áll, azt minden józan ésszel rendelkező entitás elkerüli nagy ívben, ha lehetséges. Itt rögtön ketten is vannak, ráadásul ez nem volt titok. Jó előre figyelmeztetnek mindenkit aki erre tart. Egy Őrző, mindig párban van egy mesterséges Intelligenciával! A páros önmagában is halálos, legyőzhetetlen ellenfél. És mégis megtörtént, itt vannak. Pedig most két mesterséges Intelligencia és egy Őrző próbálja visszaverni a Kereskedők irdatlan erőjű rohamát. Míg Kíra, a saját harcát vívja, leginkább testével. A fájdalom, most már hullámokban tört rá újra és újra. Akaratlanul is ösztönösen hanyatt feküdt. Igy próbált alkalmas helyzetbe kerülni a szüléshez. Anya-egy döntött. Fizikailag is beszál a harcba mert vesztésre álnak. Ezért Kíra köré energiateret bocsátott. Amely egy hatméteres gömböt formázva, állandó szinten tartva az erőtér belsejiben a tömegvonzási, nehézkedési erők erejét és irányát, védelmet biztosított neki. Egy emberi test számára ideális szinten tartva a gravitációt. Igy Kíra nem érzékelt semmit sem abból, ami ezen az erőtéren kívül történik. Már nyolcadik órája tart vajúdása teljesen egyedül. Az őt védeni hivatott erőtér burkán kívül, az orvosi eszközök és berendezések ripityára törve, minden szanaszét repked, vetődik, csapódik. Mivel Anya-egy kénytelen volt beszállni a túlerő miatt a küzdelembe. Igy folyamatosan, gyorsul-lassul, irányt vált, teret ugrik. Elkerülve a halálos lövedékek ezreit. Minden, ami az előre berendezett orvosi szobában volt most a másodpercek tört része alatt vetődik, hánykolódik, törve-zúzva bármit is amit eltalál. Halálos tornádója ez a káosznak, az elszabadult gravitációnak. A fizikai anyagok halálos táncát járva. Egyedül csak Kíra az, aki a pajzs védelmében viszonylagos nyugalomban fekszik a kopasz padlón. Legalábbis, ha lehet nyugodtnak nevezni egy szülni készülő asszonyt, aki mit sem érzékelve a külvilág zűrzavarából a kínok kínjával bátran szembe nézve, készül világra hozni egy törékeny életet. Erőnek erejével kényszeríti saját magát arra, hogy ne léphessen ki a biológiai testéből, megszüntetve ezzel kínjait. Tudja jól, nem teheti, mert az a kis jövevény életébe kerülhet. Görcsbe rándul újra és újra. Akaratlanul is nyomja, préseli ki magából édes terhét. Ereje fogytán, lelkileg testileg egyaránt elgyötört, kifacsart. Ekkor újra fájdalom járja át testét, lábait terpesztve térdeit magához szorítva, hatalmas erővel préseli ki magából a fájdalom okozóját. Sziszegése sikollyá erősödik. Érzi, hasad, reped a húsa, a bőre, ő maga. Egy kócos kis fej csúcsa jelenik meg lábai közt. Újra nagy levegőt vesz és minden erejét beleadva nyomja ki magából gyermekét. Átható éles sikolya, annak rezgései erőt adnak neki és a csöppnyi fej előbukik, megjelennek a pici vállak, és a baba úgy csusszan ki anyjából, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. És tulajdonképpen az is. Fájdalmai szinte azonnal megszűntek. Kíra rettenetesen fáradt, de nem állhat le. Gyermekét saját elgyötört hasára fekteti. Tudja jól mit kell tennie. Hisz oly régóta készültek erre. Igen készültek, de most egyedül van. Nem, nem igy tervezte. Szerette volna ha Zénó és Anya-egy segít megszülni a babát. De a sors másképp rendelte. Megvárta, míg a köldökzsinór lüktetése alábbhagy, majd lassan elernyed feszeségéből veszít. Két ujjával elszorítja ott, ahol az érfogóval kellett volna. Most kellene elvágni, de nincs mivel. Körbe nézet. Látta az erőtér határain kívüli rombolást, a zűrzavart. Tudatosult benne, nagyobb a baj mind gondolta. Nem gondolkodott, ezen maga is meglepődött. Ösztönei önműködően vezették tetteit mikor fogaival gondolkodás nélkül elharapta a köldökzsinórt. Majd az újszülöttet, bokáinál fogva, fejjel lefelé lógatva, a pici popsikra csapot óvatosan. Az újszülöt orrából váladékszerű víz fröccsent ki, majd hangos sírásával tette egyértelművé, nem igazán tetszett neki az eljárás efféle kivitelezése. Kíra a mellkasára fektette a picit. Anyaként óvva, védve őt. Még nem akart kilépni biológiai vázából, emberi testéből, amivel kihordta gyermekét. Maga sem értette miért. Hisz fényteste sebezhetetlen. Mégis maradni akart. Szabad kezével elkezdte óvatosan húzni a köldökzsinórt. Ugyan ez Zénó dolga lett volna, de ő most nincs itt. A méhlepényt el kell távolitani, igen. Próbálta pont úgy csinálni, ahogyan azt látta párjától, miközben gyakorolta. Halálosan fáradtnak és gyengének érezte magát. Hamar rájött, nem szabad húznia. Ép csak feszesen tartva, az lassan levált a méhfalról és a már széthasadt burokkal egyűt engedelmesen kijött belőle. Hogy mennyi idő telt el, Kíra nem tudta. Magára nézet és nem akarta elhinni, menyire lestrapáltnak nézet ki. Már-már elgondolkozott rajta, hogyan fog helyre jönni? Valaha is fog úgy kinézni, mint annak előtte? Aztán kimosolyogta saját magát, hisz ezt a testet nem is akarta ő megtartani. Ekkor a pici mozgolódni kezdet, mígnem mezítelen, megduzzadt kebleire rá nem talált. Bekapva azt, hangosan cuppogott, majd a bimbóval a szájában elaludt. Ekkor Kíra már tudta, nem lesz egyszerű ezt a testet itt hagyni. Valahogy nem teheti. Ismét körbe nézet, az orvosi szoba, az ideiglenes szülészet körülötte romokban hevert. Minden ami nem volt le rögzítve csapódott amerre vitte ép a lendület. Ebből tudta, Anya-egynek is be kellett szállnia a küzdelembe és szemmel láthatóan igen aktívan részt is vesz benne. Ez nem sok jót jelent. Mindebből az erőtér védelmében semmit sem érzet. Mielőtt álomba zuhant a végtelen kimerülés határáról, még átfutott rajta a gondolat, ki kellene lépnie emberi testéből, hogy segíthessen a harcban. Hiszen emberként nem tud az erőtér burkából kilépni. Ugyan itt biztonságban van, mégis tehetne valamit. De akkor gyermeke egyedül marad, egy üres és halott emberi vázzal. Ezellen minden idegsejtje tiltakozott és lázadni kezdet. Majd mély gyógyító álomba szenderült gyermekével a mellkasán. Zénó és társa, Trodax-kilencvenkilenc csúnyán vesztésre álltak. Hiába segített be Anya-egy a harcba, amikor hatalmas volt a túlerő. Valami ez idáig ismeretlen technologiát is használtak a Kereskedők. Zénó biológiai váza, emberteste a végletekig meg volt terhelve. Több terhelést egyszerűen már nem tudott elviselni. De nem léphet ki belőle, még nem! Mert akkor még meg nem született gyermeke meghal.

.

Anya-egy és Trodax-kilencvenkilenc tulajdonképpen két nagy tojás alakú, hetven kilométer hosszú tömör szikla. Amiben van egy-egy Kvark-Kvantum húr elméletű számitógép szinte végtelen mentális képességekkel és a hozzájuk tartozó mesterséges intelligenciával. Hagyományos értelemben vett fegyvereik tulajdonképen nem voltak. A tér hajlító rezonanciás erők, a tektonikai áthatók, a dimenzióváltók, a hullámgenetikai vetők, a gondolatenergia és ezek változatai, bőven elegendők voltak az idők kezdete óta mindennemű veszély elhárítására. Ezzel tulajdonképen mind a huszonkilenc általuk ismert Univerzumot a Multiverzumban uralni tudták. Csakhogy az emberi test, nem képes mindet elviselni. Se nem képes azzal az erősséggel használni azokat, amiket elvisel úgy, mint egy fénylény. Az Őrző, humánus életforma. Féli, tiszteli a forrás erejét. Ahonnét a minden is származik. Tudja, minden élet, csak onnét származik és azt is, hogy oda is tér vissza. Ha életet vesz el, akkor a Karmályát megterheli. És ha ez megtörténik, az elvet életért, élettel kell fizetnie. Az Őrző, nem uralkodik, nem nyom el és nem használ ki más életformákat. Ép ellenkezőleg, segíti a civilizációk kialakulását, annak esélyeit növeli, védelmezi a külső beavatkozástól. Ugyanakkor ő maga sem avatkozhat bele a természetes fejlődésükbe.

.

Zénó nem is emlékezet rá, mikor volt a Kereskedőknek utoljára összetűzése az Őrzőkkel. Nem értette miért itt, és miért most. És miért? Mi az a valami, ami annyira kell nekik?! Ez az ő szemszögükből nézve, öngyilkos küldetés. Bár Zénóék éppen most valóban vesztésre álltak. A Naprendszer szélétöl számítva, öt fényévnyi távolságra volt a Demarkációs határvonal. Ez a Naprendszer különleges volt a maga nemében, mert két bolygón és egy holdon is megtalálható volt az élet egyidőben. Igaz, emidáig ebből csak az egyiken, a Marson fejlődött ki intelligens civilizáció. S mivel ők már elérték a hatos fejlettségi szintet, vagyis már tudnak rólunk, mármint a Tanácsról, igy ők már felvételt nyertek a szövetségbe. Mi több már rendszeresen járnak más naprendszerekbe. Igy tudtak a támadásról és arról is, hogy nem állunk túl fényesen. A csata, ha lehet igy nevezni, annak kilencedik órájában az ellen már a naprendszer határáig eljutott. Igy a Marsi flotta, magával hurcolva a menekülőket, és akit csak lehetet, hagyta el a naprendszert amilyen gyorsan csak tudta. Zénó már ép azon volt kilép testéből megölve ezzel utódját, ámde megmentve életüket, amikor is jött a hír anya-egytől.

.

– Megszületett.

.

Szinte azonnal váltott. Kilépet fénytestébe. A vezérlőpanelek mellől, egyetlen gondolatával immár élettelen porhüvelyét atomjaira bontotta. Fényteste elfoglalta megszokott helyét. És a harc, végre elkezdődött! Újra, de már más feltételekkel. Maga a tudat, nincs már egyedül. Valaki, aki most érkezet tőle függ, tetteitől. Erejét megsokszorozva, elszántságát megacélozva ez új erőt adott neki, más szintre emelve őt és a harc dimenzióit.

.

A kereskedők parancsnoki hajója arról ismerszik meg, hogy csata közben bármi is történik az egy millimétert sem mozdul. Talgó a hódító seregét vezetve, nagy reményekkel telve indult a huszonkilencek Naprendszerébe. Ott is egészen pontosan a Föld volt a célpont. Az általuk ismert huszonkilenc Univerzum erővonalainak találkozási, keresztezési pontja a föld. Általában üzemanyagért, vagyis életekért, lelkekért ölnek vagy pusztítanak ki teljes civilizációkat. De itt most más a helyzet. Amely életek itt általuk a semmivé válnak, az csak hab a tortán. Azért nem fog elveszni hagyni egyetlen lelket sem! Ezt ő már beleszámolta amikor a hadjárat számvetéseit végezték a Nakroszi császárságban. Tudta jól. A Tanács sohasem engedné, hogy rátegye a kezét, illetve az annak megfelelő végtagjai egyikét is egy csomópontra, ahol a Multiverzum erőterei keresztezik egymást. Huszonkilenc, ennyi Univerzumot ismernek. De itt jóval több erővonal van reményeik szerint. Soha meg se találták volna, ha ez a két ostoba tökfilkó Őrző nem akar egy lelket lehívni közvetlenül a Forrásból. Nem akar saját gyermeket! Egy sárkány ezt a hibát soha el nem követte volna! Talgó, büszke sárkány mivoltára. Származására, családfájára. Küldetései végrehajtására. Megveti a bogarakat, hiába ők az egyik leginkább túlélő intelligens faj. Lenézi a puhatestűeket, pedig ők a Multiverzum legintelligensebb és legöregebb életformái. Az intelligens vízi lények, számára csak elemózsiás tasakok. A gyíkok nemzetségét végtelenül együgyűnek tartja. És kikéri magának, hogy a sárkányok rokonai! Semmibe veszi a légnemű intelligens organizmusokat. A sugárlényektől és a fénylényektől egyenesen hánynia kell! Mégis leginkább a humanoidokat gyűlöli. Egyedül a Kristályokkal van kibékülve. De csak azért, mert egyetlen kristály életforma ki tudná irtani könnyedén valamennyijüket. És most itt a lehetőség. Két Őrzőt, aki ráadásul fénylény, a csicskáival együtt ki tud végezni. Igy hívja a mesterséges intelligenciákat. Egy bolygónyi humanoid a Marson és egy rakás ostoba gyíkot és dinoszauruszt a Földön, ahol még puhatestűek és vízi lények is vannak a tengereik mélyén. Igen, ez az ő napja lesz. És még mind ezek tetejére, megalkották a tökéletes fegyvert, ami szembe tud szállni az Őrzők rettegett erejével is. Igen, be fog kerülni a diadalmasok csarnokába, és az örökre hirdetni fogja. Talgó az első sárkány, aki legyőzte az Őrzőket! Igen, ezt akarja, mindig is ezt akarta. Kicsit ugyan aggódott a rezonancia fegyver miatt. Eddig még sohasem úszták meg a használatát valamiféle visszahatás nélkül. Mégis maga a gondolat önkívületbe ejtette, hogy megölheti az Őrzőket. Hős lehet a sárkányok közt.

.

Zénó ismét érezte erejét. A hatalmas csatahajó, a vadászgép, teste részévé vált a szó szoros értelmében. Egymásba olvadtak. A kereskedők, majd kétszázezer támadóhajója volt ellenük, hármuk ellen. Gondolati erőteret húzott maga köré térugrás közben, és a másodperc tőrt része alatt a támadó seregek középpontjába termet. Itt gondolatátvitellel üzenet átadásba kezdet, nem támadott. Hisz eddig se tette, csak védekezett.

.

– Mennyetek békével haza. Őrző vagyok, nem tudtok kárt tenni bennem. Egyetlen gondolatom erejével százezrek fognak meghalni, ha nem igy tesztek.

.

A harc hirtelen mintha megfagyott volna. Először Zénó hajójának eltünése és megjelenése miatt. Hisz legendákat meséltek az Őrzőkről, ami nagyon is híhetőnek tűnt az eddig tapasztaltak alapján. Amikor a mentális üzenet átment, a rémület lett rajtuk úrrá. De csak egy rövid ideig, mintha nem tudták volna eldönteni mi legyen, nem történt semmi sem. Hiszen mindenki tudta és tisztelte a tanács végrehajtóit. Kivéve a Sárkányokat. A Kereskedők, meg mindenféle szedett-vedett népségből voltak összeverbuválva. Ennek a rövid tanakodásnak, hamarosan meg is lett az eredménye. Egyik hajó a másik után lépet ki a csatasorból és indultak az ellenkező irányba. De alig hagyták el soraikat, máris felrobbantak, megsemmisültek. Talgó, a sárkányherceg egyszere üvöltött és nevetett.

.

– Aki meghátrál, mind így jár! Valamennyi hajót aláaknáztuk! Aki visszavonul, meghal!

.

Ez megtette a hatását. Azonnal tüzet nyitottak Zénóra. Akinek a pajzsa könnyeden hárított minden próbálkozást. De ez sem mehetett igy a végtelenségig. Ha kifárad, rés nyílik mentális pajzsán és akkor vége. Esélyt sem látott a békés megegyezésre. Igy hát egy tektonikus átható hullámot kieresztett. Abban a pillanatban gömb alakú lila erőtér jött létre, ami a fény sebeségével tágulni kezdet. Beborítva ezzel a kereskedők seregének majd kilencven százalékát. Az első öt másodpercben semmi sem történt. Aztán az érintett részeken belül, valamennyi életerővel nem rendelkező anyag, megváltozott atomi szinten. Hajótest, fegyverek, a hordozórakéták minden. Ami akkor ott volt, elvesztette a meglévő kovalens kötéseit és az elektronpárok szinte azonnal taszítani kezdték egymást. Csupán a mozdulatlan vezérhajó, ami nem vett közvetlen részt a csatában, maradt sértetlen az ott tartózkodó tartalékosokkal együtt. És minden, amit a lila gömb érintett, egyszerűen darabjaikra, atomjaikra hullott. Mintha sohasem lettek volna egyben. Talgó a Sárkányherceg, pontosan erre a pillanatra várt! A rezonancia fegyver bevetésre készenvárta a rést. Ami most éppen ott volt. A fegyvert be is vetették, pontosan a lilás ködbe, a szabadon áramló friss atomfelhő kellős közepébe!

.

Tűzz! – Üvöltötte Talgó a Sárkányherceg.

.

Egy pillanattal korábban Kíra is megjelent a saját csatahajójával, fénylényként Zénó, párja mellet. Most már valóban egy legyőzhetetlen párost alkotva. És a rezonancia fegyver elsült, megremegtetve ezzel a Sárkányok lenyűgözően hatalmas méretekkel rendelkező zászlóshajóját. A rezonancia sugárnyaláb telibe találta Zénó energiapajzsát, arról visszaverődött és reakcióba leépet a frissen kialakult atomok felhőjével. A detonáció ereje elképzelhetetlenül hatalmasra nőte ki magát. Túlzottan is nagy lett, annyira, hogy Talgónak a sárkányhercegnek meglepődni sem volt ideje. A tűzgömb átmérője meghaladta a fényévnyi távolságot, mindezt alig három másodperc alatt. Zénó, Kíra, Trodax-kilencvenkilenc és Talgó a Sárkányherceg és megmaradt serege olyan gyorsan semmisültek meg, hogy fel sem fogták mi történt. A hihetetlen erejű láncreakció mind a huszonegy dimenzióban jelentős rombolással járt! A naprendszer valamennyi bolygóját megperzselte, a Marson és a Földön lévő élet azonnal megsemmisült. Anya-egyet éppen térugrás közben, egy másik dimenzióban érte utol a pusztító lökéshullám. Szerencséjére a naprendszer központi csillaga mögött, a nap takarásában tartózkodott. Egyetlen határozott feladatott kapott Kírától, aki levetette biológiai, embertestét.

.

– Mentsd meg a Fiamat!

.

Anya-egy minden erejét beleadva, a hibernációs kapszulát védve próbálta túlélni a túlélhetetlent. Utolsó erejével téridő-dimenzióugrást hajtott végre egyenesen a Tanács központja felé. A mesterséges intelligencia legutolsó gondolata az volt, sikerült! Majd élettelenül sodródott célja felé, gyomrában egy alig pislákoló kis élettel.

vége…

A képet a mesterséges intelligencia segítségével alkotta a szerző.