Borosné Nagy Mária: Szeplőcske királykisasszony

SZEPLŐCSKE KIRÁLYKISASSZONY

 Egyszer volt, hol nem volt, valahol a Nagymedve hegyen túl, volt egy hatalmas királyság. Annak a közepén, egy szépséges, csipkéstornyú palotában, élt a fiatal királyi pár. Felhőtlen boldogságukat, csak az a szomorú tény árnyékolta be, hogy a gyermekáldás mind ez idáig elkerülte őket.  Ám az egybekelésük ötödik évfordulójához közeledvén, mégis csak megtörtént a csoda. Ugyanis a királyné, szinte egyik napról a másikra, szemlátomást gömbölyödni kezdett. Aztán egy szép napon, már a harsonák jelezték, hogy a várva-várt királyi sarj megérkezett.

 A hír hallatára az alattvalók, tömegesen indultak a királyi udvarba. Mindannyian a kis jövevényt, akarták látni. Hangos éljenzéssel fogadták a királynét, amikor az megjelent a palota erkélyén, karján az aranyszőke hajú kislányával. A nagy örömmámorban észre sem vették, azt a gonosz varázslót, aki közöttük előrefurakodva, valamiféle varázsigét mormolt magában. A királyné egy ideig meghatódva nézett le reájuk, majd a keze fejével, kecsesen feléjük integetve, megköszönte az őszinte ragaszkodásukat, majd a kislányával együtt távozott.

 Teltek -múltak az évek és az idő múlásával a királykisasszony is szépen felcseperedett. De sajnos mire a serdülőkorba ért, mind több, csúnya vörös szeplő, jelent meg az arcán. Emiatt a szülei, bánkódtak is éppen eleget. Viszont a gyermeket, ez a szépséghibája, akkor még egyáltalán nem foglalkoztatta. Általában a szabadidejét, avval töltötte, hogy önfeledten szaladgált és játszott az udvarbéli gyermekekkel a hatalmas parkban. Ám egy alkalommal, mintha csak az ördög bújt volna a pajtásaiba mert, azok egyszerre csúfolni kezdték:

-Szeplőcske!...Szeplőcske királykisasszony!...-kiabálták neki teli torokból mindannyian. A kislányt annyira szíven ütötte a gonoszságuk,hogy jobbnak látta elmenekülnie előlük. A szobájába érve, rögvest belenézett a tükörbe:

-Jaj de csúnya vagyok!-jajdult fel keservesen, miután szembesült a szomorú valósággal.

-Minél szeplősebb, annál tetszősebb!...Minél szeplősebb, annál tetszősebb!-bizonygatta a kedvenc papagája, felette a falon lévő aranykalitkában.Ámbár a kislánynak jól estek a madár biztató szavai, de ennek ellenére a saját küllemét, továbbra is rútnak találta. Az ellenkezőjéről még a hőn szeretett szülei sem tudták meggyőzni.Mindinkább magába zárkózott és nem vágyott már az emberek közé sem.Ha az illem úgy kívánta, hogy valamilyen fontos dolog miatt, mégis csak el kellett hagynia a palotát, az esetben is csak lefátyolozott hintóban, volt hajlandó közlekedni.Így szinte észrevétlenül vált nagylánnyá.

 A tizenhatodik születésnapja alkalmával, a szülei bált rendeztek a tiszteletére a palota, terebélyes díszcsarnokában. Azonban a nagy várakozás ellenére az itt megjelent vendégeknek, ismét csalódniuk kellett. Ugyanis a királykisasszony szép, sudár termetén túl, csak az álarcát csodálhatták meg.

 Egy  idő után már a dadája, sem bírta elviselni, kis kedvence szenvedését. Ezért valamelyik reggel, amikor az aranyhaját fésülgette, így szólt hozzá:

-Kisasszonykám, szépen kérlek, hogy most jól figyelj rám! Egykor régen még a nagyanyámtól halottam, ezt a mondókát: "Fecskét látok, szeplőt hányok, selymet gombolyítok!"-Állítólag e szavak, varázserőt tartalmaznak.! Ezért,hát szorgalmasan mondogasd magadban, mindaddig míg meg nem tanulod és meglásd, hogy ez esetben a szerencse is utolér!-biztatgatta a dadus.

A királykisasszony hamar megtanulta a szöveget. A következő napon, alighogy mondogatni kezdte, hirtelen a nyitott ablak párkányán, egy fecskét pillantott meg.

-Engem hívtál Szépségem?-csivitelte nyájasan a madár.

-Igen Téged, de nem szeretném, ha Te is kigúnyolnál!

-Ó a világért sem akarlak én megbántani, sokkal inkább a segítségedet szeretném kérni!-ezzel a csőréből egy végtelenül hosszú selyemszálat húzott elő, amit lekupacolt a királykisasszony elé.-Látod itt van ez a halom selyemszál! Amennyiben hajlandó vagy felgombolyítani, úgy én megígérem hogy a munka végéhez érve, nem kis meglepetésben lesz részed!-csipogta meggyőzően a madár.

A lágy ép hogy megérintette a kupacot a szívét, valami különös melegség járta át, Szerette volna megköszönni a madárnak, hogy bizalmat őntött belé, de addigra az már el is repült.

Ezt követően a királykisasszony napjai avval teltek, hogy szorgalmasan gombolyította a selyemszálat. A harmadik napon, amikor éppen a végéhez ért a fecske, mint egy varázsütésre, megint megjelent az ablakban.

-Örömmel látom, hogy teljesítetted a kívánságomat! Ezért most jó tett helyébe, jót várj! Kérlek szépen most nézz bele a tükörbe!-csivitelte boldogan a madár,

 mire a lány szófogadóan követte az utasítását. Ám miközben a tükörbe nézett az egyik ámulatból a másikba esett. Mert nem csak a szeplők tűntek el az arcáról, hanem maga mögött, még egy szép, délceg királyfit is látott

-Szépségem, hálásan köszönöm Neked, hogy a jó cselekedeteddel , végleg megszabadítottál a varázslattól! Tudod még valamikor gyermekkoromban történt, hogy egy gonosz varázsló, valamiért megorrolt apámra, és büntetésből, fecskévé változtatott engem. Továbbá megszabta, hogy csak abban az esetben lehetek újra ember, ha rátalálok egy olyan lányra, aki teljesíti a kívánságomat! Nos, Te ezt most megtetted és ezért én örök hálával tartozom Neked!De ezek után még azt is szeretném elárulni, hogy amióta először megláttalak, azóta szeretlek! Ezért hát bátorkodom megkérdezni, hogy akarsz-e a feleségem lenni?

-Igen, igen!-válaszolta a királykisasszony boldogan.

Ezek után, mivel már mindketten úgy érezték, hogy senki és semmi, nem állhat a boldogságuk útjába, hetedhét országra szóló lagzit csaptak. Miközben a fiatal pár táncolt a fejük felett egy sereg fecske jelent meg. Melyek az önfeledt cikázásuk közepette, hangos csivitelésbe fogtak:

-Légy boldog Királyfi,....néhai kedves társunk...Légy boldog egy életen át a szeretett párod oldalán!- csipogták el örömükben a jókívánságaikat, majd ahogy jöttek, olyan gyorsan el is suhantak!