A.K. András-Emili

(A.K. András.)

Emili

Óvatosan osont a hatalmas folyosón. A mennyezet akár a csillagos égbolt, ezernyi apró fény pislákolt az alig észrevehető feketére festet faborításon. Lábai neszt sem hagyva maguk után segítették ebben az óvatos osonásban. Volt benne gyakorlata. Ha nem akarta, nem vették észre. Most nem szeretet volna lebukni. A házban lakók nem csukták rendesen be az ajtó alatti hatalmas nyílást, ahol a ház igen nagy és igen lusta kutyája napközben ki bejár. Emili kényelmesen befért rajta. Rugalmas immáron érett női teste könnyeden átfért a nem kicsi nyíláson. Megduzzadt emlői hozzáértek a hűs kőrisfa padlóhoz, amint hason csúszva tulajdonképen betört ennek a férfinek az otthonába. Igen, Emili állapotos. Na nem rég óta, de az és éhes. Nagyon éhes. A lakópark melletti kiserdőben lakik. Jól ismeri annak lakóit is. Van ott egy öregember is, aki mindenféle rongyokat magára aggatva egy mindenféle limlommal teli bevásárló kocsit tol. Mindig hosszasan megbámulja őt, amikor találkoznak. Emili egyszer rá is kiabált, mert olyan szemtelenül végig tapogatta az öreg kutató szemeivel. Emili fiatal, karcsú, teste és idomai olyanok, mint azt természetanyánk megalkotta. Kicsit naiv is, hiszékeny mégis ízig-vérig nő. Igen már az, az a fiú elcsavarta a fejét. Aztán lelépet. Nézte őt az öreg, hosszan gyönyörködve a most még romlatlan, áramvonalas, mi több érzékin kellemes látványt nyújtó fiatal testét. A kiserdő kietlennek ugyan nem mondható, ámde néptelen csendjében próbált hozzá közeledni, de Emili nem engedte. Megijedt és elfutott. Megijedt, mit akarhat tőle az öreg? Ugyanakkor undorodott a szagától. Amit a soha ki nem tisztított, bűzös ruhái árasztottak belőle. Emili soha nem venne magára ilyen mocskos holmikat. Sőt tulajdonképpen soha nem vesz fel magára semmilyen rongyot, ruhaneműt sem. Egyedül él az erdőben, mióta szülei meghaltak egy balesetben. Nem sokra emlékszik. Hangos dudaszó. Az autó borul, kirobbannak az üvegei szanaszét szóródva az erdőben. Majd csend. Szülei vigyáztak rájuk, amikor a baleset megtörtént. A részeg sofőr kimászott a rommá tört kocsiból a kiserdő egyik rejtett zugába. A főúttól majd százhúsz méterre állt meg a felismerhetetlenségig összeroncsolódott jármű. Azonnal megölve szüleit és testvéreit is. Még mindig ott van, bár szülei csontjait széthordták a vadak. Sohasem találták meg és nem vitték el a tragédia eme fémből készült mementóját. Akár csak egy síremlék, itt fog maradni az idők végezetéig. Vagy míg teljesen meg nem eszi a rozsda. Emili már nem volt olyan fiatal, életben maradt mert életben akart maradni. Apja, anyja és testvérei emléke megpecsételték sorsát. Maradt az erdőnek azon a részén, szülei porhüvelyét el nem hagyva. Nem tudott sokáig a szomszédos településről se, ahol valaha családja élt. Nem tudta léteznek rajta kívül mások is. Gyermekként maradt ott árván és a sors úgy rendelkezett életben kellett maradnia. Egy közeli barlangban talált menedéket. Lassacskán felnőt, teste változni kezdett. Amikor megjött az első vérzése nem értette a dolgot, de nem ijedt meg. Nagyon, de nagyon ügyelt saját higiéniájára. Nem volt képes elviselni, ha koszos vagy szaga van! Igényes volt magára, mégis végtelenül tapasztalatlan. Amikor a fiú rátalált, kaján, kéjsóvár mosollyal nézte végig romlatlan, ámde már befogadásra kész szűzies testét. Tapasztalatlan és naiv volt. Nem tudta mit csinál, csak azt kell valakinek és ez olyan jó érzés! Igen, naiv és ártatlan volt. Odaadta magát a fiúnak. Aki szinte azonnal lelépet dolga végezetten, magára hagyva őt. Emili nem értette miért? Vele van a gond? Miért nem kell senkinek sem? Vágyott a szeretettre, a kedvességre, egy társra. Bármire mi magányán enyhíthet! Hamarosan másképp érezte magát. Eleinte rosszul volt, gyakran hányt. De most, hogy kezdetleges emlői formát öltve megduzzadtak, tele volt energiával. Éhes volt! Enni akart és az erdő már nem adta meg neki azt, amire szüksége volt. Hiszen már nem volt egyedül, magzatát is táplálnia kellett, bár ezzel még ő nem volt tisztában. A város fényei hívogatták és most itt van. Az itt lakók kutyája számára kialakított nyíláson keresztül kecsesen átcsúszik, be az igen előkelő házba. Illatokat érzet, nagyon jó illatokat. Egy tükör előtt haladt el, rettenetesen megijedve saját magától. Még sohasem látott tükröt. Majdnem bepisilt ijedtében! Ennie kell, hajtja az éhség! Látva saját magát, megnyugodott. Azt ugyan nem értette, a víztükör, hogy nem folyik le a falról, de elfogadta. Ez is a sok fura dologhoz tartozik. Nézte magát a tükörben, többször meg is fordult. Illeget-billeget a tükör előtt. Nagyon tetszett, amit látott. Igazi nő lett belőle! Édes anyukája biztosan büszke rá. Emili hiszi, a halál csak a testet ragadja el és családja várja őt. A tükör mellett egy gondosan össze hajtogatott rózsaszín kötött pulóvert látott. Vágyakozón érintette meg, még sohasem volt semmi ehhez hasonlója sem mióta egyedül él. Még sohasem volt pulóverre! Puha tapintása, tisztasága, a tavasz színének látványa vágyakozást keltett benne. Ő is szeretne egy kis tavaszt a barlangban, ahol él. De most nem ezért jött! Éhes, ennie kell. A konyhából jöttek az illatok. Körbe tapogatott mindent a hold fényében. De csak néhány almát talált. Jóízűen harapott az egyikbe, érezte, hogy a gyümölcs leve végigfolyik ajkán le a kőpadlóra, amibe belelépve földes talpa nyomott hagyott a hófehér márványon. Akkor véletlenül hozzáért egy hatalmas fehér halkan zümmögő dobozhoz, melyet a férfi kislánya este nem csukott rendesen be. Így az most kitárulkozott előtte vakítóan fehér fénnyel elárasztva mindent is! Emili elejtette az almát meglepetésében. A hűtőszekrény telis-tele volt étellel. Mohón falni kezdett! Tíz perc múlva úgy érezte, nem tud többet enni! Amikor is az egyik hússal megrakott tál csörömpölve hullt alá, ezer darabra törve. Felverve a ház lusta és vén kutyáját, az meg az ugatásával a háziakat. Emili tudta menekülnie kell. Rohanni kezdett kifelé, át a folyosón, annak ezernyi kis lámpájával teli mennyezete alatt. El a tükörig ott felborítva egy esernyőkkel teli fonott kosarat, el a tükör előtt. Miért nem tudja, de visszalépet és egyetlen mozdulattal magához ragadta a rózsaszín pulóvert és már rohant is. Át az ajtórésen, keresztül a már kivilágított kerten miközben hangosan vijjogott a ház riasztójának fülsiketítő szirénája. A pulóveren voltak a háziasszony iratai, pénztálcája, telefonja. A nagy lendülettől, ahogy Emili magával rántotta a kötött pulóvert, azok beestek a szekrény alá. Emili rohant a kerten át a kerítésig, egyetlen ugrással átvetve magát rajta. Át a hatalmas mezőn, egészen a kiserdőig egyenesen be a közepébe, annak is a biztonságot nyújtó barlangjába! Rejtekhelyének is a legkisebb sarkába kucorodva. Szorosan magához szorítva azt a pihepuha, a tavasz színeit magában hordozó illatos, tiszta, melegséget és szeretetet árasztó rózsaszín kötött pulóvert. Azt, ami emlékek ezreivel töltötte meg tudatának egy rég elfeledett kis zugát. Emili először járt ott. Bár eljövetele kissé zajosra sikerült, mosolyogva gondolt arra, most már nincs egyedül. Rá talált egy otthonra ahová vissza fog térni.

*

A rendőrautók szirénáinak kék villogása megtöltötte a teret. Felverve a csendes kis település éjszakai nyugalmát. A riasztót telepítő cég emberei hamar kint voltak. Már a rendőrökkel és a családfővel együtt nézték vissza a biztonsági kamera felvételeit. Igen volt egy éjszakai látogatójuk. Valóban betörtek a házba míg a család aludt. A felvételek alapján hamar meg is találták az ellopottnak hitt értékeket a cipős szekrény alatt. Emilit is látták, ahogyan visszalép és magával ragadja a pulóvert.

– Nem értem! Mégis mire kellett az neki?

– Nem tudni, de megnyugodhat. Nem fog többet visszajönni.

Megkaphatom a felvételeket? Csak hogy a gyerekeimnek könnyebbem el tudja magyarázni mi is történt.

Természetesen. Ennek semmi akadálya.

*

Szombat reggel a kis család leült együtt újra és újra megnézte a felvételeket. Az ötéves Marcsi hangosan kacagott, amikor édesanyja pulóveréért a fiatal rókalány visszafordul menekülése közben és magával viszi. Emili másnap nem, de harmadnap visszatért. A kutyának fenntartott nyílás ugyan be volt zárva, de volt kikészítve neki friss étel és hideg tej. Az ételébe rókakekszet is tettek, amit a helyi állatorvos veszettség elleni szérummal látott el. Miután jóllakott vette észre a Marcsi által kitett öreg, elnyűtt mégis csábítóan pihepuha fűzöld pulóverét. Emili előbb megszaglászta. Áradt belőle a tavasz, a tisztaság és a szeretet illata. Előbb bele hempergett, majd játszani kezdett vele. Miután kijátszotta magát vele, magával ragadva a kislány ajándékát, elegánsan átugrotta a kerítést és hazatért.

.

.

.

Vége...