(A.K. András.) - Intelligens életforma

(A.K. András.)

Intelligens életforma

– A rák, hátrafelé halad előre. Mindig visszatekint és eloldalaz a problémák elől. A kocka kerek létére sarkokat növeszt, míg a gömb tüskéi hajlanak a szélben. Mint a polip csápjai járják táncukat az olvadt acél tetején pattogva. Nem ért engem a világ és én nem is akarom magam megértetni a szent makrélával, amit a kukába rejtett a víziló! Az univerzum maradjon csak magának! Hiszen, ha a lovat meg gyűrűzik, képtelen a futásra a víz alatt. Mint ahogyan a madár is képtelen légüres térben repülni, hiába van légcsavarja a gilisztának és hiába szeretettel teljes a politikusnak álcázott sorozatgyilkos Pápa. Mindhiába mindez, mert a kék égből sohasem lesz haszonleső kutya, mert olyan nincs. Csak szalonnából készült macska nyávog bégetve, mert csak az ad tejet, ha a betonkeverőt bekapcsolva felejted.

– Na jó, akkor még egyszer megkérdezem. Mi a céljuk? Miért jöttek a földre?

– Brekegve bújik a vékába az áramvonalas térkő. Hamarosan volt már a lesz és eljön a volt. Mikor harmatos piramisok fejtetőn forognak a sivatagban a déli jégtömbökkel ellentétesen töltik a palacsintát. Atomarzenál a kanálisban folyva két lét közt, mandarin az oltáron és hó esik a fennsík alatt. Akkor amikor kaszálják a flamingókat és dörögve hull alá a jóga szőnyeg.

– Nem, ez nem fog menni. Ennek így semmi értelme sincs. Vagy teljesen hülyének néz minket, vagy tényleg ennyire idióták.

Kapcsolta ki a kihallgatásért felelős kommunikációs főtiszt a monitort.

– Mi mikor kapunk rá lehetőséget, hogy mi is beszélhessünk az idegennel.

– Minek, hiszen látja teljesen felesleges.

– Alezredes úr, maguk nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva nem engedik meg nekünk a kapcsolatfelvételt. Holott csak fegyverekhez akarnak hozzájutni egy esetleges idegen technológia ellopásával. Maga nem nemzetbiztonsági tiszt, hanem csak egy egyszerű tolvaj! Nem csodálkozom, hogy hülyének nézik önöket az idegenek, mert egy svábbogárba több értelem szorult, mint magukba akik állítólag az országot védik!

Az alezredes mereven nézte ezt a senkiházi tudóst. Szíve szerint keresztülszúrta volna a gigáját egy egyszerű villával, vagy agyonlőné itt és most azonnal. De sajnos nem teheti, mert még neki sem szabad mindent. Egyenlőre! De ha bármilyen eredményt is fel tudna mutatni, akkor talán előrébb léphetne a ranglétrán. És igen, esze ágába sincs bármilyen tudóst is odaengedni az ő foglyaihoz. Igen ezek hárman már mind az övé!

– Sajnálom, nincs felhatalmazásom, hogy ez irányban nyilatkozzak önöknek, igen tisztelt Matrónai professzor úr.

– Sajnálja?! Tényleg?! Ez esetben le kell mondanom a felkérésüket a tudományos felmérésre.

– Azt nem teheti meg, mert nem engedélyezem.

– Tényleg? Na most figyelj! – És már tárcsázta is az alelnököt, aki őt, mint nyelvész professzort kérte fel az idegenekkel való kommunikációra.

Alig húsz percen belül a katonai zónán kívül találta magát, a szó szoros értelmében kidobták, erősen beígérve, hogy a karrierjének annyi. Három nap múlva az idegenek egyszerűen eltűntek, a hajójukkal együtt, csak egy alig tíz méter átmérőjű, körte alakú bemélyedést hagytak maguk után a földben. A prof elégedetten gondolt arra, annak a segg hülye, felsőbbrendűségben szenvedő beképzelt alezredesnek, milyen kellemetlen napjai lehetnek. Megfogadta, soha többé a kormánynak nem vállal el semmilyen munkát sem! Fél év múlva a bérelt stégje felé tartott, mikor látja, valaki már ott horgászik. Először mérges lett, mert hát milyen dolog ez? Aztán rájött, legalább lesz kivel beszélgetnie. Tegnap és tegnapelőtt sem fogott semmit se. Így legalább ketten nem fognak semmit se. Akkor az arányok feleződnek és máris dupla annyi sikerélménye lehet, ha fordítva nézzük. Nem szólt egy szót sem, csak leült a stég másik felére és most már ketten horgásztak csendben. Egy óra múlva még mindig egy szót sem szólt, mikor kapása lett. Az amur felugrott a vízből, kivágta magát. Gyönyörű példány! Alig tíz perces fárasztás után, sikerült kiemelni. Hála istennek volt segítsége, mert igencsak méretes példányt fogott. A mellette horgászó segített neki megszákolni. Amikor kiemelték együttes erővel, csak egy fotót készített róla. Majd a horog kivétele után, fertőtlenítővel lekezelte a hal sebét és visszaengedte. Akkor először szólalt meg ismeretlen horgászpartnere.

– Adj hatalmat egy ember kezébe és meglátod az igazi arcát. – Nézet rá sporttársa komolyan.

– Mert egy halat visszaengedtem? Ez nem akkora dolog. Nem szeretem a halat, csak a horgászatot.

– De az, egy hal szempontjából. – Fordult az idegen újra előre.

– A hal szempontjából mindenképpen. – Helyeselt a prof.

– Elnézést, szólít a természet. – És Prof. Matrónai egyedül maradt.

Naplementekor abba kell hagyni a horgászatot, de a mellette ülő nem jött vissza. Mivel a stéget ő bérli, így a felelősség is az övé. Nem szeret más dolgaihoz hozzányúlni, de most egyszerűen muszáj volt. Biztos közbejött neki valami, gondolta. Ezért kivette a mellette ülő horgászbotját és elcsomagolta tisztességesen. Írt egy cetlit, és a felszerelésen hagyta.

„Elnézést, hogy elcsomagoltam a felszerelésed. Naplemente után, ezt sajnos nem lehet kint hagyni. Ajánlott az orsóit megolajozni, mert kissé zajosak. Tisztelettel. Prof. Matrónai.”

A stégen hagyva mindent, ami nem az övé, elindult éjjeli szállására mielőtt teljesen besötétedik. Nem volt nehéz dolga, mert csak egyetlen keskeny ösvény vezet a nádasból kifelé. Alig másfél kilométert kellett csak sétálnia, ám de az utolsó kétszáz métert már vaksötétben tette meg. Amikor a kis bungalóhoz ért, meglepődve látta, hogy az idegen általa elcsomagolt felszerelése a bejárat mellé van támasztva. Nem igazán értette ez hogyan lehetséges? Hiszen egyetlen kis ösvényen lehet csak be és ki közlekedni és senkivel sem találkozott, mellette senki el nem haladt. Rajta az általa írt papír, kissé kiegészítve.

„Az olajozás megtörtént, a felszerelés már az tied. Használd egészséggel. A horgok közt találsz egy információs kockát, kérlek kezeld belátásod szerint. És ne feled, hatalmat kaptál, nem is kicsit. Ez felelősséggel jár!”

Prof. Matrónai még mindig nem értette a dolgot, mégis bevitte a kis faházba. Izgatta a fantáziáját, mi és hogyan is történt, úgyhogy kiemelte a horogtárolót a felszerelésből. Egy kicsike, alig fél centiszer fél centis kőkockát talált benne, egy vélhetően ezüst nyakláncra feltűzve. Mikor felpróbálta, igencsak meglepődött, mert pont passzolt méretben rá. Megesküdött volna, amikor kézbe vette, sokkal hosszabb volt, mint most. Mindegy is, holnap visszaadja az idegennek, ha újra találkoznak. Teljesen megfeledkezve a nyakában lógó láncról és a kis kőkockáról, megvacsorázott és lefeküdt aludni. Álmában az idegen újra eljött hozzá, és megmutatott neki egy másik világot ugyanitt a föld bolygón. Egy tenger alatti világot, ahol más civilizáció volt és másképpen éltek, gondolkodtak. Polip szerű lények léteztek, igen fejlett és előre haladott technológiákkal a tenger alatt élve több ezer méterrel. Még három hétig tartott a szabadsága, és szinte az egészet végig aludta. Alig várta, hogy újra és újra álmodhasson. Teljesen a rabjává vált. Megtanult úgy gondolkodni, ahogyan ők és rengetek új technológiát tanult. Igen, rájött ő is, a kis kőkocka volt a kulcs. Amit az idegen, vagyis Moliola információs kockának nevezet. Amikor lejárt a szabadsága és hazaért, első dolga volt felhívni a tudóstársát.

– Szevasz Ferikém, hogy telt a horgász szezon?

– Kőbaltás Jóska feküdt a papiruszon át az Eifel torony alá, mert benzinben ázik a homár gumiabroncsa. Végtelen a tér egyesülve paradicsomszószban készült kabáttal.

– Nagyon humoros vagy! Tudod mit, gyere át hozzánk ide a Cern-be. Amíg odavoltál nagyon sok dologra rájöttünk. Van mit mesélnem.

Prof. Matrónai Ferenc hirtelen nem értette miért beszélt marhaságokat. Aztán hamar rájött és visszaváltott emberi gondolkodásmódra.

– Rendben. Egy óra múlva találkozunk.

Három év telt el, és tulajdonképen, Prof. Matrónai Ferenc eltűnt a tudományos életből. Nem publikált, nem dolgozott semmin sem. Mégis ahol megjelent, ott valaki hihetetlen áttörést ért el a tudományos életben és mindig, még mielőtt ez megtörtént volna szívódott fel nyomtalanul. Nem volt állása, se lakása, se pénze, se semmije sem. Mindent hátrahagyott és járta a világot, de sohasem utazott semmin sem. Se vonaton, se repülőn. Mégis több ezer kilométerekkel arrább látják percekkel később. Mindenhol héderelt egy keveset, aztán amikor tudóstársa elért bármilyen eredményt is, ő egyszerűen lelépet, eltűnt. Sohasem hagyott maga után semmit sem, csak egy alig tíz méter átmérőjű körte alakú bemélyedést a földben. Na meg egy két inspiráló ötletet tudóstársai fejében.

Vége…

A képet a mesterséges Intelligencia segítségével alkotta a szerző.