(A.K. András.) - A rejtély

(A.K. András.)

A rejtély

.

.

Már bőven sötétedés után, a főváros egyik nem éppen jó hírű környékén, egy lepukkant utcai talponálló teraszos gyorsétkezde előtt állt sorba az igen vékonyka fiatal. A hideg idő ellenére csak egy kapucnis pulcsi volt rajta kabát helyet. Közvetlen utána állt egy nála majd egy fejjel magasabb srác, rajta vastag kabát, bár kissé viseltes. Az egy gíroszt kért.

– Kétezer ötszáz.

– De hát tegnap még kétezer volt.

– Mától ennyi. Kell vagy sem?

Az csalódottan rakta el a kétezer forintját és fordult ki szótlanul a sorból.

– Várj. – Szólt rá a mögötte álló srác. – Azt az ötszázat írd az enyémhez és szolgáld ki őt! Aztán nekem is csinálj egyet és adj hozzá két Colát is.

– Nálunk ez nem szokás! Még a végén ideszoknak a nyomik…

– Kérdeztem a véleményed?! Azt mondtam szolgáld ki!

– Hagyd, erre semmi szükség. – Csitította kedvesen a kapucni tulajdonosa. Aminek a rejtekéből, az alól, a vékonyka test tulajdonosa egy lány hangját birtokolta. A srác meglepődött ezen, nem erre számított. De most már azért se hátrált meg.

– Sőt, tudod mit? Négyet kérünk, két Colával és egy-egy meggyes pitével. Na kapkod magad!

– Erre tényleg nincs semmi szükség. – Válaszolt a pultos helyet a lány.

– De, és a vendégem vagy.

– Remélem nem valami mást remélsz ettől?! Így akarsz felszedni? – Csattant fel a lány.

– Eszemben sincs. Ma van a születésnapom.

– Gyenge duma.

– Ha gondolod megmutatom a személyimet vacsora közben, ha elfogadod a meghívásom.

– Meghívás?! – Kérdezte az gyanakvón.

– Jó, legyen randevú! Így rendben?

– Mindig így nyomulsz? – Nevette el magát a lány.

– Általában soha. De a mai nap kivételes, így hát igen.

– Mert találkoztál egy védtelen, kiszolgáltatott fiatal lánnyal? – Kissé arrogánsra sikerült a válasz.

– Nem, mert szülinapom van. És mert jól esne, ha nem egyedül kéne ünnepelnem.

A srác ezt már egészen halkan mondta, amitől a lány elszégyellte magát.

– Ne haragudj. Nem úgy gondoltam.

– Oh, dehogynem. És igazad is van. Jó pár éve még én is az utcán éltem, így pontosan tudom milyen az, mikor nem bízol senkiben sem. Mikor tudják, hogy semmid sincs a fiatalságodon és a testeden kívül és ezt ki akarják használni. Mert éhes vagy és fázol. Ezért gyengének gondolnak. Olyannak, akit ki lehet használni.

– Veled is ez történt? – Itt már jóval békülékenyebb volt a hangja.

– Mondjuk úgy, van egy fejezet az életemben amire nem szívesen emlékszem.

– Ha elfogadom a meghívásod a randevúra, akkor mit vársz cserébe?

– Semmit sem.

– Mindenki akar valamit.

– Rendben legyen. Ünnepelj velem míg megesszük a vacsoránkat.

– Nem tudok ajándékot adni az ünnepeltnek, hiszen te magad mondtad, nincs semmim se.

– Megajándékozhatnál egy mosolyoddal. – Harapott bele a saját gíroszába a srác.

– Ám legyen.

Hajtotta hátra a lány a kapucniját a budapesti éjszakában villódzó lámpák fényében. A srác ledöbbent a látványtól. Nem egyszerűen szép volt a lány, hanem olyan, de olyan…hihetetlenül gyönyörű.

– Most már értem, miért viselkedsz úgy, mint aki kaktusszal borotválkozik. – Fakadt ki akaratlanul belőle. – Egy tündér van a kapucni alatt.

A lány elmosolyodott a srác reakciója láttán. Ez egy igazi szívből jövő mosoly volt.

– Köszönöm a bókot. Látod, már teljesítettem is a kívánságodat.

Hamar kiderült, nagyon jól megértik egymást. Már régen elfogyott a vacsorájuk, még mindig beszélgettek. Aztán a srác a zsebébe nyúlt és kikotorta tálcája hátuljából azt az öreg névjegykártyát, amit aztán átnyújtott a lánynak.

– Köszönöm neked a randevút, és a szülinapi ajándékom is.

– Ajándékot? – Nézett rá kérdőn a lány.

– Igen, a mosolyt. Itt van ez a cím és Miklós atya telefonszáma. Akár éjjel is becsöngethetsz hozzá. Mond neki János küldött. Rendes tag és megbízható. Nem úgy, mint általában.

– Miért adod ezt nekem?

– Annak idején én is sokszor töltöttem ezen a menedéken az éjszakát. Tudom milyen, ha az embernek nincs hol aludnia és gondolom, ha most felajánlanám, hogy akár nálam is aludhatnál, akkor nemet mondanál.

– Magad is beláthatod ez igen átlátszó szöveg lenne.

– Pontosan ezért adtam neked ezt a címet és mert szeretnék tőled egy második randevút is.

– Csak így?

– Igen, csak így.

– Még meggondolom.

Akkor János levette a kabátját és a lányra terítette. Az engedte neki.

– Ezt most miért csináltad?

– Mert hideg van, és egy pulcsi nagyon kevés már. Én meg itt lakom a sarkon. Látod azt a zöld erkélyt? Az az egy zöld az egész épületen, na én ott lakom. Hazáig megvagyok a kabát nélkül is, otthon meg van másik. Úgyis le akartam cserélni.

Egy újabb mosoly volt a jutalma a srácnak a lánytól. Régen, nagyon régen nem gondoskodtak már sehogyan sem róla, és be kell vallja igen jól esik neki. Kérdőn nézet a srácra, akkor most hogyan tovább.

– Biztosan így akarod?

– Igen. Esetleg hazakísérhetlek? Mármint Miklós atyához.

– Meg fogsz fázni.

– Nem bánom.

Nem fázott meg. Elkísérte egészen a plébánia melletti menedékig a lányt. Ott a lány már ragaszkodott hozzá, hogy saját magának intézhesse el az éjjeli szállást. Amikor a nagy kapu becsukódott, János boldogan indult haza. Úgy érezte, napfény ragyog az éjszakában is. Dideregve akart átmenni az egyik agyon graffitizett, dohány, hajléktalan és húgy szagú aluljárón. Amikor egy csöves lépet hozzá.

– Van cigarettád?

János nem válaszolt, hanem kikerülte és ment volna tovább. Csakhogy akkor már elölről is útját állták ketten és hamarosan előkerült egy negyedik és egy ötödik is. János igen kemény kötésű legény, de nem hülye. Tudja jól, ebben a helyzetben egyedül itt és most semmi esélye sincs. Mégis hiába adta oda azt a kevéske pénzét, ami még nála volt, a verekedés nem volt elkerülhető. Az elsőt támadó ájultan esett össze, még a második is a földön végezte. De a harmadik már sikerrel járt, mert relatív egyszerre rontottak rá. Alig pár percig tartott a bunyó és János alulmaradt. Addigra az is magához tért, akit elsőre kiütött János. Ájultra rugdosták, amikor megérkezett a szemmel láthatóan legalább öt számmal nagyobb kabátot viselő, alacsony és vékonyka kapucnis alak. Aki rosszallóan rázva a fejét, lassan közelített feléjük. A társaság figyelme, hamar rá terelődött. Főleg mikor az egyik kiszúrta, ez egy lány. Kajánul röhögve indultak mindannyian felé. Akkor a lány hátra hajtotta a kapucniját.

– Ma este nagy bulit csapunk kiscicám! Élvezni fogod minden percét, de nagyon. Teszünk róla!

.

A rendőrség lezárta az aluljárót. Mikorra a riasztott járőrök megérkeztek, már megtörtént, aminek nem lett volna szabad. Az aluljáró térfigyelő kamerája rögzített mindent, ám de ezt még a kiérkező gyilkosságiak még nem láthatták. Még csak a helyszínelés, a nyomrögzítés volt a soron. Ezt mindig igen alaposan végzik, főleg, ha nem egy ember az áldozat. Márpedig esetünkben is pontosan ez történt. Majdnem hajnalig teljesen le volt zárva az aluljáró, nem kis káoszt okozva ezzel a kezdődő reggeli csúcsforgalomban. Másnap tovább folyt a forró nyom követése.

– Na! Tudjuk már ki volt Rómeó és Júlia?

– Igen is és nem is. A srác megvan. Itt vannak az adatai. Van egy tanunk is. Miklós atya, a közeli plébániáról. Fenntart egy éjjeli menedéket hajléktalanoknak. A lány járt nála, közvetlenül az eset előtt. Ő jelentkezett nálunk, mikor híre terjedt a gyilkosságoknak.

– Akkor még nem tudunk semmit sem.

– Nem, még nem. A hullákat kértem, hogy soron kívül boncolják, mert kellenek a jelentések a halottkémtől.

Akkor érkezett meg az egyik segédnyomozó.

– Ezt nem fogjátok elhinni! Itt vannak a felvételek a teljes esetről. Az elejétől a végéig!

– Na, csak nem működtek a kamerák?

– De bizony. Alig két hete helyezték üzembe, a vandál biztos éjjel is színesen látó kamerákat. Mindenről tökéletes minőségű felvétel áll a rendelkezésünkre.

– Akkor az ügy megoldva. Csak el kell kapni a tetteseket.

– Hát főnök, éppen ez az, hogy nem. De nem is lövöm le a poént, itt a másolat ezt látni kell mindenkinek!

A felvételen jól lehetett látni, ahogyan Jánost, vagyis Rómeót ájultra verik. Eleinte védekezett, mi több nyerésre állt. Majd hátulról leütötték egy vascsővel, majd ájultra rugdosták a földön fekvő embert. Akkor érkezett meg a lány, akit Júliának neveztek el. Öten rontottak egyszerre rá. Leteperték a földre, letépve róla a Jánostól ajándékba kapott kabátot. Döbbent csend volt az irodában. Az eset megdöbbentő, tragikus. Mégsem tudják magukban elítélni a gyilkost. Szinte biztosan nem fogják megtalálni, már most tudják.

– Nem is tudom. Ezzel mit tudunk kezdeni?

– Egy esély van, ha ez a János gyerek a kórházban magához tér. Talán el tudja mondani nekünk, ki ez a lány?

– Jézus Máriám, láttad ezt a jobbegyenest? Szinte szétrobbant a tag feje!

– Nem szinte, hanem szó szerint szétrepedt a feje.

– El se hinném, ha nem a saját szememmel látnám. Abba a másikba belé rúgott és legalább nyolc métert repült, majd a szemközti falon leverte a falról a csempéket.

– A helyszínelés szerint tizenkét métert repült és a betonfalba csapódva azonnal szörnyethalt.

– Valahogyan nem tudom őket sajnálni.

– A mi dolgunk, nem az, hogy sajnálkozzunk. Hanem hogy megtaláljuk ennek az öt embernek a gyilkosát.

– Nekem nem tűnt gyilkosságnak főnök. Inkább önvédelemnek.

– Ez is teljesen mindegy. Meg kell találnunk őt. El tudod te képzelni, mi lesz ebből? Ha kiderül, hogy egy terminátor járkál köztünk egy tizennyolc éves lány képében? Aki mikor megérkezik a hatóság, egyszerűen el teleportálja magát! Na nem, ezt semmiképen sem lehet annyiban hagyni. A sráccal ahogy magához tér beszélnünk kell. Valakinek el kell vinnie a balhét.

.

Egy rendkívül szép és szolidan felöltözött lány sétált a kórház információs pultjához.

– Elnézést kisasszony, Zimányi Jánost keresem. Ma hajnalban hozták be. Megtámadták az aluljáróban.

– Ön a rokona véletlenül?

– A barátja vagyok, vagyis igen.

– Úgy akarta mondani a barátnője? Esetleg több?

– Most van kialakulóban. Meg tudná mondani kérem, hol találom őt?

– Igen, a száz huszonkettesben. Nemrég tért magához, egy pillanat és oda kísérem.

Már tárcsázta is a nyomozók számát. Csak egy pillanatra fordult el, de a lány már ott se volt. Még látta a liftbe beszállni őt. Azonnal intett az őrnek, és vele együtt mentek utána. Jánosnak minden mozdulat fájt. Nagyon meglepődött, mikor a lány benyitott hozzá.

– Szia.

– Szia. Te itt?

– Igen, miért? Mást vártál?

– Nem, csak megleptél.

– Megleptelek? Tartozol még egy randevúval.

– Igaz. Sajnos azt egy ideig el kell halasztanunk. – Nézett a begipszelt lábára. – Úgy hat hétig minimum.

– Nem, nem. – Rázta a fejét a lány. – Nincs ennyi időnk! Hadd nézzem csak! Oh, ezeket egy perc alatt helyre tudjuk hozni. – Tette kezét Jani mellkasára, ahol az fehéren felizzott, szinte azonnal meggyógyítva minden sérült szövetett. Olyan gyorsan, hogy a srácnak, szólni sem volt ideje. – Azt mondtad nincs senkid, nem vár rád senki sem.

– Sajnos ez tényleg így van.

– Van kedved velem jönni? Közben megejthetnénk azt a beígért randevút is. – Mosolyodott el ismét a lány.

– Ki vagy te szépség?

Amikor az ápolónő az őrséggel berobogott a kórterembe, csak egy felvillanó fényt látott és az ágyon már csak egy éppen abban a pillanatban lelapuló takaró maradt.

.

.

.

Vége…

.

.

.

A képet, a mesterséges intelligencia segítségével alkotta a szerző.