Erdős Sándor - Az árva cica
Erdős Sándor
Az árva cica
Az este már a háztetőn motoszkál,
ahol fénylő nap táncolt nemrég.
Szíved rejtekéből kidobtál.
Csupa múlt lettem, s néma emlék.
Valaha ölben feküdtem lustán,
gyermeknevetés volt a zene.
Most kóbor vagyok, árnyék az utcán,
mi simogat, a bánat keze.
A házak zárva. Ablak se néz rám.
A szél se barát, csak űz, csak ráz.
A világ rideg, s én egy kis árnyék,
csak enni kérnék s egy kis hazát.
De mégis várok. Mert hinni muszáj.
Hogy egyszer újra jön egy kéz,
mely nem taszít, csak simogat,
s a szívem újra dorombolni kész.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése