A VARÁZSLÓ LETETTE CERUZÁJÁT

Szomorú hír Sajdik Feri halála. :(

Ebből az alkalomból egy emléknovellám.

A VARÁZSLÓ LETETTE CERUZÁJÁT

A Mennyország portájánál az őr — egy szigorú tekintetű, de feltűnően kancsal szárnyas angyal, aki láthatólag életében közlekedési rendőr lehetett — megállította az érkezőt.

– Neve? – kérdezte.

– Sajdik Ferenc – felelte az új vendég szelíden, miközben körbenézett, vajon lesz-e itt rajzpapír.

Az angyal belenézett a nagykönyvbe, amelyik pontosan olyan vastag volt, mint a Háború és béke összes kiadása együttvéve, csak a margóra néha valaki firkált egy-egy vicces fejet. Sajdik rákacsintott a margóra. – Én voltam.

– Beléphet – mondta az angyal, és feszes mozdulattal oldalt lépett, amiből azonnal látszott: rajzolni őt is érdemes lenne, mert a szárnyai összeakadtak a lábával.

Odabent azonnal ott termett két régi barát: Pom Pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász, akiknek most sem kellett levegőért kapkodniuk, mert a mennyben, mint tudjuk, mindenki víz alatt is beszélhet, ha kell.

– Na végre! – rikkantotta Pom Pom. – Már azt hittük, örökké rajzolsz odalent.

– Az volt a terv – felelte Sajdik, s közben előkotort egy ceruzát, amelyről kiderült, hogy itt fönn sem fogy ki soha.

A környező angyalok óvatosan hátrébb húzódtak, mert gyanúsan úgy tűnt, hogy most mindjárt valaki szamárfület kap a glóriájára. Sajdik azonban csak mosolygott:

– Ne féljetek, fiúk. Én az állatok pártján állok.

És tényleg: két pillanat múlva már ott vonult a mennyei járdán egy oroszlán, nyakkendőben, aktatáskával, mögötte egy kicsit szórakozott tekintetű kacsa, aki az angyalok tollait próbálta számbavenni.

– Hát milyenek az állatok? – morfondírozott Sajdik, miközben újabb és újabb figurák keltek életre a papíron. – Pont olyanok, mint odalent voltak, csak most nem kell őket a kórházból az erkélyig vinni gyufaskatulyában.

A mennyei portán az őr nézett, és először a szolgálata alatt nevetett.

Azt mondják, Sajdik nevetése rövid volt, jóindulatú, s cseppet sem harsány. Most, itt fent, éppen így csendült: olyan derűsen, hogy még az örökkévalóság is elmosolyodott.

Mert ha van valaki, aki képes volt ceruzával egy világot életben tartani, akkor ő az.

És bár odalent letette a ceruzát, idefönt, szerencsére, újra felvette.

Így történt, hogy a Mennyországban azóta mindenkinek van saját karikatúrája – még az Úr is szokott somolyogva mutogatni egy rajzot, amelyen, állítólag, egy szamárfüles glóriával ábrázolják.

És az angyalok azóta tudják: jobb vigyázni a ceruzás varázslóra, mert előbb-utóbb mindenki sorra kerül.

Erdős Sándor