A.K. András - Lázadó

A.K. András

Lázadó

.

– Rendben. Megcsinálom. De annak ára van! És a ceruzám igencsak vastagon fog fogni!

– Mit jelentsen ez? – Üvöltött Áronnal négyszáz méterrel a föld alatt a bunker parancsnoka. –Megzsarolsz minket?!

– Igen, meg.

– Ez felháborító pofátlanság! Mégis mit képzelsz te magadról öreg?!

A tábornoknak szinte lehetett látni a nyálát, ahogyan fröcsög üvöltés közben. Ám de áron arcizmai meg sem rezdültek.

– Akkor tisztázzuk. Vagy megkapom, amit akarok, vagy csináld magad! Esetleg küldheted azt a zöldfülűt is, ám de akkor biztosan megdöglünk mind! Az nagy levegőt vett és elfordulva a parancsnoki állás ablakja felé. Amelyből a földalatti, három hektár alapterületű, és tizennyolc szintes bunkert szintjeit, szinte teljesen be lehetett látni. Nagy levegőt vett és kifelé bambulva egészen halkan, szinte sziszegve kérdezte.

– Mit akarsz!

– Nőt akarok!

– A te korodban öreg?! Ez vicc.

– Neked lehet, nekem nem. És az se mindegy milyen nőt, és az én feltételeimmel. Sajátot akarok, aki felett én rendelkezem. Ha kell a főtéren erőszakolom meg, ha kell elvágom a torkát. Senkinek semmi köze hozzá!

– Ezt… nem fogom tudni neked elintézni. Elég beteges és perverz kívánság.

– Ahogyan gondolod. De akkor a te bajodat is magadnak kell elintézni. És ha nem sikerül ez az egész kóceráj hullákkal lesz tele egy héten belül.

– Nem fogok rá jelentkezőt találni, aki ezt bevállalja.

– Éppen ez a lényeg. Nem is kell, mert én csak azt az egyet akarom. És a felet korlátlan hatalmat fogok gyakorolni. Az elveszíti az emberi jogait. A rabszolgám lesz és én azt teszek vele, amit csak akarok.

– Nem! Ezt egyszerűen nem engedhetem meg! – Hosszan hallgatott, majd újra belekezdet. – Mégis ki lenne az? Ez valami személyes bosszú? Valami beteges perverzitás?

– Mind egyszerre. Az a kis vörös kell. Az a tetovált, piercinges. Az, aki a fogdában van már hat hete. Őt akarom! Azt a kis renitenst! Azt a vadóc lázadót.

A tábornok szemöldöke a homloka közepéig szaladt! Mégis kissé megkönnyebbült.

– Az még kislány. Alig tizenöt éves. Te meg már elmúltál hetven is öreg! Ez így nem helyes. Hol vannak az emberi jogok? Hol az erkölcsi tartás?

– Jó, csak mert ez nem volt minden. A karbantartó részleg főnöke leszek mostantól. Az unokatestvéred balfasz fiát meg azonnali hatállyal áthelyezed a köztisztaságiakhoz. Amúgy meg hetvennégy leszek a jövő hónapban.

– Szó se lehet róla! Azt a kis ribancot megkapod, de ezt felejtsd el!

– Hol vannak az emberi jogok? Hol az erkölcsi tartás? Vagy hirtelen már nem is olyan fontosak?! Oké, akkor mostantól bármit is kérek, legyen az eszköz, étel, ital, bagó vagy ruha, azt ti biztosítjátok. Kérdés nélkül. Amúgy meg minél fiatalabb annál jobb! És nyakörvet is raktok rá. Akarsz még alkudozni? Mert bővülhet még a lista. Mondjuk korlátlan mentelmi jog?!

– Perverz disznó! – Dühöngött a parancsnok. Most azonnal a falhoz állíttatlak és lelövetlek!

– Még jó, hogy csak maximum egy héttel élsz túl.

– Jó, legyen. – Sziszegte az dühösen a fogai közt, megjátszott nyugalommal, ám de belül tombolva. – Mindent megkapsz! Viszont előbb tessék azt kiérdemelni.

Áron komótosan öltözött be a sugárzásmentesítő ruhájába, majd a szerszámosládájával a kezében elindult a felszín felé. Amikor a lift megállt, és az ajtók kinyíltak a Geiger számláló vadul kezdett kattogni. Kikapcsolta mert jól tudja itt fent nem éppen barátságos a környezet, viszont ez az idegesítő kattogás bosszantotta. Semmi kétség, egy percet se bírna ki itt védőruha nélkül. Odalépet a gépészeti terem bejáratához és miután bement oda, elindult a vezérlőterem elektromos központjába. Amikor belépett, és kinyitotta azt az ominózus szekrényt, ami a szellőzésért volt felelős, azonnal látta mi a probléma. Egy biztosíték ment le. Felkapcsolta és az hatalmasat durranva megint leoldott. Nos, idáig már az elődjei is eljutottak valószínűleg. Na igen, itt a majd hatvanéves tapasztalat. Elővette a lámpáját és a tervek alapján, amik már réges-régen nem voltak valósak, azt nézve és a vezetékeket ráncigálva, visszakövette a vezetékezést. Majd nemes egyszerűséggel elővette alig húsz centisre összecsukható két méteres fa mérőszalagját, tanulóként még méterstaft-nak hívták és rákoppintott egy mágnes kapcsolóra, ami a féloldalas állásából rögtön a helyére ugrott. Majd felkapcsolta újra a biztosítékot, ami ezúttal nem durrant, hanem halkan tette a dolgát. És az életet adó levegő ismét elindult lefelé, a majd ötezer ember befogadó három hektáron elterülő, tizennyolc szintes földalatti bunkerbe, amit folyamatosan bővítettek. Megfelezve a szinteket magasságban, mert nagyon kevés volt ennyi embernek.

A készenléti rendőrség és az őrség egyszerre ment a fogdába a lányért Áront kísérve, aki ellenkezni akart. A katonák azonnal verni kezdték.

– Elég! – Kiáltott fel Áron. – Nem verjétek a tulajdonomat!

A lány ledöbbent szinte szólni sem tudott. Akkor lefogták és erőszakkal rátették a nyakörvet Majd a jegyző, felolvasta hangosan a lánynak a közösség határozatát, amit maga a rettegett köztudottan véreskezű Tábornok írt alá. Amiben közlik vele, elvették emberi jogait, mostantól rabszolga és Áron a tulajdonosa. Természetesen az eddigi bűnlajstromát is felolvasták, melyben a Bíró külön kitért lázadó életmódjára és hogy a közösség ezennel kiveti magából őt. Hozzátéve, csak saját magának köszönheti az ítéletet! Mivel anno börtöncellákat nem építettek a túlélő helyekre, így egy hevenyészve összedobott rácsokkal körbezárt négy négyzetméteren történt mindez, mindenki szeme láttára, füle hallatára. Mikor rákerült a nyakörv, a kezelőmodult Áron alkarjára nyomtatták és a procedúra le volt rendezve, a hatóság emberei elmentek. Csak Áron és a rabszolgája maradt ott. Mindenki őket nézte, várták mi fog történni. A hír, futótűzként már aznap elterjedt, Áron megkapta a lányt személyes használatra. Most várták mi fog történni és nem is csalódtak akkorát.

– Vetkőzz! Mindent. Semmi sem maradhat!

– Nem!

– Kérlek. Ahogy gondolod! – A karjára nyomtatott érintőpanelt kezdte nyomkodni.

A lány akarata ellenére vetkőzni kezdett. Majd mikor már anyaszült mezítelen volt, áron utasította a nyakörvén keresztül kövese őt a szálláshelyére. Nem volt szerencséje Titának, mert Áron a legalsó szint leghátsó részében lakot egy gépészeti helyiségben. Az emberek megbámulták, kiáltoztak felé. Gúnyolódtak. Pontosan ezt akarta Áron. Amikor beléptek a gépészeti helyiségbe, Tita elámult. Még sohasem látott ekkor a teret. A tíz méter magas, hat méter széles helyiség, körbeveszi a teljes földalatti bázis legalsó szintjét. Körbe öleli azt a három hektárnyi területet. Áron elmosolyodott és mesélt kicsit erről a helyről.

– Csodálatos igaz? Ezerháromszáz ötven méter a kerülete és ha innen elindulsz, akkor ugyanide érsz vissza. Ez egy önnönmagában végződő szervizterem.

– Tényleg hihetetlen. Még életemben ekkora teret nem láttam! – Tita teljesen elfelejtette meztelen.

– Hmm… – Mosolyodott el. – Persze, hogy nem. Hiszen itt születtél.

– Valóban, de erről honnét tud?

– Én, tizennégy évesen kezdtem itt a szakmát, mint tanuló. És már igencsak elmúltam hetvennégy.

– Miért én? Azt azért el nem hiszem, hogy tényleg ez a bíróság ítélete, mert kissé rakoncátlan voltam.

– Kissé?! Fiam, egy komplett szintet árasztottatok el majdnem talajvízzel, csak mert ti lázadók vagytok az elnyomás ellen.

– Igen mert…

– Nem érdekel! A kérdésedre válaszolva, ismertem apádat és anyádat is. Nagyon jó barátaim voltak. Anyádba szerelmes voltam sokáig, ám de apádat választotta isten nyugosztalja őket. Te, kiköpött anyád vagy.

– Hát erre kellettem?!

– Talán. Ez a te döntésed lesz. Ez a szekrényed, itt ni. – Mutatott a két részből álló szekrény ball felére.

– Lesz saját szekrényem?

– Nem lesz, már van. Zoknik, bugyik, pólók, pár pulóver és egy papucs. Itt csak ezekbe járunk. Öltözz fel, mert megfázol. Ágyad is van. Az ott ni.

– De hát ez egy franciaágy?

– Igen, nem nagy luxus tudom, de nincs más. Választhatsz térfelet.

– Akkor mégis csak arra kellek?

– Na jó. akkor ezt most rögtön tisztázzuk. Van választásod. Az egyik nehéz és rögös, gyakran megaláztatásokkal teli út. Ám de mégis valahol megéri. A másik könnyű és sima. Kényelmes, álomszerű mégis nehéz. Mindent megkapsz és minden kívánságod teljesül, mégis bánni fogod életed végéig.

– Nem értem.

– Nos. Vagy a szeretőm leszel és a rendelkezésemre állsz a nap huszonnégy órájában. Bármilyen kéjenc és perverz kívánságomat teljesítve gondolkodás nélkül. Nem fog érdekelni, ha éppen állapotos vagy sem az, hogy megvan a menzeszed, vagy éppen fáj a fejed. Ja igen, fogamzásgátló sajnos már húsz éve nincs a bázison.

– Vagy?!

– Vagy beállsz rabszolgaként dolgozni nekem ingyen, napi gyakran húsz órát, de néha többet is. Nincs pihenés, nincs szabadság és nincs szórakozás. Meleg étel csak nagy ritkán, alkoholt elfelejtheted egy életre.

– Nem szép kilátások.

– Ez van, ha valaki rabszolga. Nos, melyiket választod? Bárhogyan is döntesz, azonnal nekilátunk a dolognak. Nagyon ki vagyok éhezve egy kis friss és porhanyós pipi husira!

– Abból nem eszel te vén kéjenc! Inkább halálra dolgozom magam! Soha nem teszem neked szét a lábaim önként!

Akkor áron a még mindig anyaszült mezítelen lány nyakörvét újra aktiválta és az engedelmesen lefeküdt az ágyra hanyatt. A lány sikítani akart, ám de csak a könnyei eredtek el neki. Áron fölé hajolt és apró ám de ügyes finom mozdulatokkal levette róla a nyakörvet. Majd otthagyta a döbbent lányt.

– Gratulálok. Éppen most lettél villanyszerelő tanonc nálam. Üdv a csapatban. Basszus! Öltözz már fel! Teljesen zavarba hozol! A szekrény másik nagyobb oldala, ott az is a tied. Abban van a kezeslábasod és a bakancsod. No meg a szerszámait és minden, ami egy villanyszerelőnek kelhet.

– Miért csináltad ezt?

– Elvitelek a pokol legalsóbb bugyrába és megmutattam hová kerülhetsz. Elvettem a méltóságod, a szabadságod és az emberi jogaid. Hogy tudd, mit veszíthetsz. Most pedig öltözz! Megmutatom milyen az, mikor reményt és boldogságot tudsz adni valakinek a nincsből. Amint mondtam, beállsz rabszolgaként dolgozni nekem ingyen, napi gyakran húsz órát, de néha többet is. Nincs pihenés, nincs szabadság és nincs szórakozás. Meleg étel csak nagy ritkán, alkoholt elfelejtheted egy életre. Ez egy nagyon nehéz és rögös, gyakran megaláztatásokkal teli út. Ám de mégis valahol megéri.

Fél órával később Tita vadonat új kezeslábasban feszítve, egy szerszámosládával a kezében egy öt fős család otthonában volt Áronnal. Hatodik hónapja várták a villanyszerelőt. Áron útmutatásával Tita megjavította, amit kellett és egy óra múlva a kis család boldogan hálálkodott neki. Már nem az a meztelen sittes rabszolga volt, mi több senki sem ismerte fel a régi Titát. Rangja volt, becsülete és az emberek tisztelettel néztek rájuk. Igazat mondott neki Áron. Rabszolgaként kell dolgozni gyakran napi húsz órát, néha többet is. Nincs pihenés, nincs szabadság és nincs szórakozás. Meleg étel csak nagy ritkán, alkoholt el lehet felejteni egy életre. Ez egy nagyon nehéz és rögös, gyakran megaláztatásokkal teli út. Ám de mégis valahol megéri. Gyorsan tanult Titi és Áron folyamatosan tanította. Hamar elröppent tizenkét év, és Áron már csak névleg volt a karbantartók főnöke. Már évek óta Tita intézet mindent is. Mikor is Áronak eljött az ideje és ágynak esett.

– Titikém. Mindent meg tanítottam neked az elmúlt tizenkét évben. Már nincs mit átadnom. Azaz, hogy mégis. Nyisd csak ki a szekrényem kérlek.

Tita egy vaskos mappát vett ki és vitte oda hozzá. Áron remegő kézzel vett ki onnét egy hivatalosnak tűnő dokumentumot.

– Ez, ez a szabadságleveled. Ám de hidd el nekem, csak egy darab papír, semmi más. Mert a szabadság fejben dől el. Nem mások döntik el, te szolga vagy e vagy sem. Akkor sem, ha azt ők is elhiszik.

– Köszönöm apa. – Tita sohasem ismerhette apját, anyját is hamar elveszítette. Így aztán ez valahogy Áronra ragadt, ő sem emlékszik már mikor.

– Olyan jó ezt hallani tőled. Büszke vagyok rád Titácskám.

Áron sohasem szólította lányomnak, a szülei iránt érzet tiszteletből. Volt már fiam, Titi, Titácska és annak ezer verziója. Ám de sohasem nevezte lányomnak.

– Én is büszke vagyok rád apa.

– Emlékszel arra a családra, ahol voltunk először? Emlékszel hol laknak?

– Igen apa. Emlékszem és tudom hol találom őket.

– Nos, ő a nővéred. Anyád első házasságából. Az a nagyobbik mappa, abban benne van minden, ami fontos lehet számodra. Még valami mielőtt elmegyek. Ez, ez nagyon, de nagyon fontos! A hatalom nem címekben, titulusokban és nem plecsnikben vagy a pozíciókban rejlik. Az igazi hatalom két helyen lakozik. Az egyik a tudás, a tapasztalat, ami csak a tied. Amit senki sem vehet el tőled. Ami hatalmassá, legyőzhetetlenné tesz! A másik a szívedben van. Mely mutatja a helyes utat. Vigyáz kérlek erre a földalatti omladozó beton teknőre, mert emberek ezreinek sorsa függ tőled. Ne hallgass a vezetőkre, mert mind ostoba és kapzsi. Mind, csak a saját érdekeit nézi. Maradj az, akinek megismertelek. Tartsatok ki, mert még százötven év és újra felmehetünk a felszínre. Talán akkor az emberek jobban fognak vigyázni a földre, talán jobban megbecsülik majd.

– Apu. Miért engem választottál?

– Mert volt bátorságod nemet mondani a hatalomnak. Mert volt bátorságod fellázadni és mert nem csak fotelból hőbörögtél, hanem tettél is az elveidért. Kiálltál magadért, kiálltál másokért. Mert bátornak és becsületesnek ismertelek meg.

– Apu. Mi lett volna, ha akkor a könnyebb utat választom?

– Akkor most nem apának szólítanál.

– De most komolyan! Elvégre haldokolsz.

– Ja igen, majdnem elfelejtettem. Kislányom, akkor nagy bajba kerültem volna, mert már hetvenévesen a pisilésen kívül másra nem tudtam használni a Jancsikát.

Ezen mindketten jót nevettek. Titát először szólította Áron kislányomnak. Nevetésük lassan elhalt majd Áron szeme lecsukódott….örökre.

Tita emelt hangon a tábornokkal vitatkozott, aki valahogy nem akart meghalni sehogy sem, pedig már igencsak elmúlt százharminc éves. Talán ő a legöregebb itt a bázison. Biztosan valami titkos kormányzati cuccost szed.

– Megmondtam világosan! A szabályok mindenkire vonatkoznak! Különben is, Áron sohasem volt az apja! Nem mindegy magának bedaráljuk e vagy sem?!

– Megmondtam, amit megmondtam! Felviszem a felszínre és eltemetem! Ha nem tetszik, akár le is csukathat, mint anno gyerekként mikor még nem tudtam védekezni!

– Nehogy már maga dirigáljon nekem kislány! Én vagyok itt a parancsnok, a kormányzó és az atyaúristen is egyben. Maga itt senki! Megértette?! Egy senki!

– Akkor remélem helyre tudja állítani a kinti szellőző rendszert, ha újra meghibásodik. Márpedig megfog, piszok gyorsan! És akkor vagy megtanulja a szakmát öt perc alatt, vagy visszatartja a levegőt úgy cirka százötven évig!

– Ezt nem hiszem el?! Maga zsarol?! Tiszta apja ez a kurva kölök!

– Köszönöm szépem. Parancsnok, gondolja át. Van rá cirka egy órája. Én elindulok fel apám testével és eltemetem kint kívánsága szerint. Levegő nélkül még a titkos örökélet bogyói sem tartják életben, amiktől nem képes végre kinyuvadni.

Tita mosolyogva vette fel a védőruháját és indult el a lift felé. Ott már várták őt a teljes karbantartó brigád beöltözve. Tita elmosolyodott. Áronnak, apának igaza volt. A hatalom nem címekben, titulusokban és nem plecsnikben vagy a pozíciókban rejlik. Az igazi hatalom két helyen lakozik. Az egyik a tudás, a tapasztalat, ami csak a tied. Amit senki sem vehet el tőled. Ami hatalmassá, legyőzhetetlenné tesz! Tita egy kis csomagocskát helyezett el Áron testén, majd eltemették. Igen, nehéz volt idáig az útja és rögös. Most mégis úgy érzi megérte. Eltelt kétszáz év és generációk váltották egymást. Eljött az idő, hogy az ember újra feljöhetett a felszínre. Közvetlen a bejáratnál három hatalmas egymásba tekeredett kétszáz éves tölgyfa állt. Előtte kis kőtáblácskával. Áron, Apa. Mellette egy kisebb tölgyfa, talán száznegyven éves lehet. Előtte szintén kis kőtábla, rajta felirat. Tita, kislánya Áronnak és édesanyja, Renátának, Tibikének, Péternek és Adrienn-nek. Egész tölgyfaerdő volt már a környéken, mert abban a kis csomagocskában, amit Tita nevelőapja ölébe helyezett, három makk volt elhelyezve. Amiből kihajtott a három, a három egymásba tekeredett tölgyfa. Aminek aztán a terméséből, további fák lettek. Amiket elhunyt emberek teste táplált, az adott nekik életet. Bár eleinte tiltotta a tábornok, idővel szokás lett ez a fajta temetkezési módszer. A tábornok hiába próbált parancsolgatni, a háromszázharminc éves matuzsálemet már senki sem vette komolyan. Mert az igazi hatalom nem címekben, titulusokban és nem plecsnikben vagy a pozíciókban rejlik. Az igazi hatalom két helyen lakozik. Az egyik a tudás, a tapasztalat, ami csak a tied. Amit senki sem vehet el tőled. Ami hatalmassá, legyőzhetetlenné tesz! A másik a szívedben van. Mely mutatja a helyes utat.

.

.

.

Vége…

.

.

.

A képet a mesterséges intelligencia segítségével alkotta a szerző.