Erdős Sándor - A kocsma és a halak legendája

Erdős Sándor

A kocsma és a halak legendája


 A helyzet a következő volt: a faluban a patak úgy döntött, hogy pályát téveszt, és a legszebb ívű kanyarnál egyenesen a Presszó felé vette az irányt. Ez önmagában még nem lett volna tragédia, ha a Presszóban nem tartózkodik állandó jelleggel négy-öt férfi, akik a helyi meteorológiai intézet szerepét töltötték be: ők ugyanis minden kör után egyhangúlag megállapították, hogy „eső lesz vagy nem lesz, de inni azért kell”.

 A víz tehát lassan, de határozottan betört a kocsma elé, és derékig ellepte a krumpliföldet, majd könyékig a vendégeket. A törzsgárda azonban észrevette a pozitívumot:

– Látod, Jenő – szólalt meg a bajuszos úr, aki mindig a harmadik korsó után kezdte el magát a közmunkák főmérnökének képzelni –, most legalább nem kell vödör a hűtéshez. Bedugod a sört a vízbe, és kész!

 A társaság többi tagja bólogatott. Kivéve a sapkás ember, aki kijelentette:

– Szerintem ez nem árvíz, hanem szolgáltatás. Most már a kocsmához házhoz jön a wellness.

 Ekkor a legidősebb vendég, Pityi bácsi, aki a faluban mindenről tudott, ami nem volt fontos, előreugrott, és fennhangon kijelentette:

– Emberek! Ez itt nem más, mint a megoldás az ország összes gondjára! Ha minden faluban víz alá teszik a kocsmát, nem kell külön fürdő, nem kell külön csatorna, és még a halak is megtanulnak rendelni!

 A többiek nagyot kortyoltak, és mivel a poharak alja már a hullámokba merült, a kocsmáros is kénytelen volt úgy nyitni, hogy vízszintesen szolgál ki.

 A beszélgetés végén megszületett a határozat: ha a víz másnap is megmarad, akkor a társaság alapít egy „Horgászbárt”, ahol a vendég egyszerre ihat és pecázhat. Egyhangúlag megszavazták, hogy a legelső halnak, ami feljön a söröspohárból, örök tagságot biztosítanak a törzsvendégek között.

 És így történt, hogy a falu meteorológiai intézete immár vízállásjelentést is közvetített, nagyjából ilyen formában:

– Az ár ma is derékig ér, a sör hideg, a kedélyek langyosak. 

 Másnap reggel a faluban furcsa látvány tárult az emberek elé: a polgármester, akit mindenki csak Lajos bá’ néven ismert, gumicsónakban evezett végig a főutcán. A hajózásban nem volt gyakorlata, ezért minden második evezőcsapás után a járdaszegélynek ütközött, de ez egyáltalán nem zavarta. A felirat a csónak oldalán aranybetűkkel hirdette: „Községi Tulajdon – Szigorúan Szárazföldi Használatra!”

– Hallóóó, polgármester úr! – kiáltott Pityi bácsi, miközben félig a sörébe, félig a hullámokba dőlt. – Hova evez maga ilyen harciasan?

– Rendet csinálni! – felelte Lajos bá’, és közben olyan ügyesen kavarta az evezőt, hogy majdnem kiöntötte saját pálinkásüvegét a csónakból. – Nem lehet az, hogy a kocsma előtti vízfelület engedély nélkül működjön! Ha már víz van, legyen belőle községi strand!

A törzsvendégek felháborodtak.

– Micsoda ötlet ez?! – csapott az asztalra a sapkás ember, amitől a hullám úgy ringatta a söröket, mintha hajóhintában ültek volna. – Mi itt nem strandolunk, hanem kultúrát ápolunk!

– Úgy bizony! – bólintott a bajuszos úr. – Ez kérem szépen vízi könyvtár is egyben, hiszen minden korsó fenekén elolvasható az irodalom aranykönyvének első sora: „Egészségedre!”

 A polgármester nem hátrált. Kikötött a bárpultnál, elővette a falubélyegzőt, és ünnepélyesen bejelentette:

– Holnaptól belépőt szedünk! A kocsma előtti vízterület hivatalosan a „Lajoshalma-fürdő” néven működik tovább!

 Ez a kijelentés kisebbfajta forradalmat szült. A törzsvendégek egy emberként álltak fel – vagy inkább libegtek fel a székekről –, és egyhangúlag megszavazták, hogy ha belépőt kell fizetni, akkor ők a belépő áráért legalább vízibiciklit is követelnek.

 A kocsmáros, aki addig csendben törölgette a poharakat – a hullámok miatt egyébként feleslegesen –, végül odaszólt:

– Uraim, uraim… ne civakodjunk! Akinek nem tetszik a belépő, annak ingyen jár egy korsó… de csak akkor, ha saját maga fogja ki hozzá a halat a lába mellől.

 Ez a kompromisszum mindenkit meggyőzött, kivéve a polgármestert, aki végül csalódottan visszaült a csónakba. A vendégek még sokáig röhögtek azon, hogy Lajos bá’ hiába próbálta komoly képpel vezetni a „Lajoshalma-fürdőt”, a csónakja közben hangtalanul elsodródott a szomszéd faluba.

 A harmadik napon, amikor a vízszint már annyira megszokottá vált, hogy a kocsma előtt álló gólyák is bérletet váltottak, különös alak közeledett ladikon. A ladik oldalára felfestve ez állt: „Bandi, a Halárus – Friss, fagyasztott, vagy amit a víz ad”.

 Bandi komor ember volt, legalábbis amíg ki nem húzta a dugóhúzót a zsebéből. Most azonban sötét tekintettel pásztázta a kocsma vízben ázó közönségét.

– Emberek! – rivallt rájuk. – Tudjátok ti, hogy mióta veszteséges a halárusításom? Amióta ti itt ülve, a vízben áztatva a lábatokat, ingyen halásztok a söreitek mellé!

Pityi bácsi felnézett a korsójából, amiben éppen egy kisebb ponty próbált menekülni a habok alól.

– Tévedés, Bandi. Ez itt nem halászat, hanem mellékhatás.

A sapkás ember is hozzátette:

– Mi nem elvesszük a halakat, hanem kulturáltan megvárjuk, míg ők jönnek be a közösségbe.

– De hát ez lopás! – háborgott Bandi. – A halak az én portékám!

Ekkor a bajuszos úr felállt – pontosabban felcsobbant –, és ünnepélyesen kijelentette:

– A halak maguk döntöttek úgy, hogy ideköltöznek! Demokratikusan! Sőt, ha akarnák, még a polgármestert is leválthatnák!

A kocsmáros is bekapcsolódott a vitába, mivel látta, hogy a halárus nagyon komolyan veszi a dolgot:

– Figyelj, Bandi, ne bosszankodj! Mi lenne, ha hivatalosan is bevezetnénk a „halas korsót”? Felár nélkül minden sör mellé járna egy halkóstoló. Ez reklám neked, nekünk meg új attrakció.

A halárus szeme felcsillant.

– Tehát, ha valaki pontyot húz ki a söréből, én számlázhatok neki?

– Nem! – tiltakozott egyszerre a társaság. – Ez itt önellátó kocsma!

Végül kompromisszum született: Bandi hetente egyszer megjelenhetett a vízi kocsmánál, és „halbemutatót” tartott. A törzsvendégek ekkor ünnepélyesen megszavazták, hogy minden bemutatott hal tiszteletbeli vendég lesz, amíg nem fogyasztja el valaki véletlenül.

 A legenda szerint egyszer egy harcsa akkora méretben jelent meg a bárpultnál, hogy két korsót is rendelt magának. De erről már csak suttogva beszéltek, nehogy a polgármester megtudja, és strand helyett akváriumként jegyezze be a kocsmát.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Trottyos Jenő és a puli, aki farkasnak álcázta magát – Pusztai legenda

Erdős Sándor Trottyos Jenő és a fekete lyuk esete – Pusztai legenda

Petőfi Sándor : Falu végén kurta kocsma Egy sor originál Magyar egy sor autentikus Japán változat fonetikusan. :)