Erdős Sándor - Tett Ede és a híd számadásának históriája - Pusztai legenda

Erdős Sándor

Tett Ede és a híd számadásának históriája

Pusztai legenda

A magyar pusztán sok minden történt, de a legérdekesebb esetek közül is kiemelkedik az, amikor Tett Ede csendőr a számokkal került szembe. Ede ugyanis, bár szigorúan vasalt nadrágban és szolgálati tekintélyben járt-kelt, a számolással hadilábon állt. Nem is annyira a számokkal, hanem inkább a sorrenddel.

Történt egyszer, hogy a megye büszkeségére, a Túr folyó fölött emelték fel az új hidat. Olyan szép lett, hogy még a tehénpásztorok is ünneplő gatyában vonultak át rajta, és a kocsmárosné is két forinttal drágábban mérte az italt, mert – idézem – „most már kulturáltan isznak, hiszen hidunk van!”.

Az avatás után a főszolgabíró úgy vélte, a híd forgalmát fel kell mérni, nehogy kiderüljön, hogy több volt a beszéd, mint a keresztülhaladás. Ki mást állítottak volna oda, mint Tett Edét, a csendőrt, aki olyan rendes ember volt, hogy a kabátját is mindig az egyik karjára akasztotta, nehogy a másik megsértődjön.

Ede komoly képpel állt a híd végében, kezében a szolgálati notesz, és kezdte a munkát:

– Egy darab… két darab… három darab…

A járókelők eleinte elismerően bólogattak: lám, milyen szorgalmasan végzi a kötelességét a magyar csendőr! De hamarosan egy bajszos atyafi, Trottyos Jenő juhász, aki híres volt arról, hogy a birkáknak is köszön, megszólította:

– Ede uram, az embereket nem darabban számolják, hanem főben!

Tett Ede komolyan bólintott, mert az igazságot mindig készséggel fogadta. Majd új lendülettel jegyezte:

– Négy fő, öt fő, hat fő, hét fő, kedd, szerda…

Trottyos Jenő hunyorgott, majd odafordult a mellette ácsorgó betyárhoz, Tüzes Bendegúzhoz, aki éppen egy lopott szilvapálinkát szorongatott, s úgy tett, mintha térdig becsületben állna:

– Hallod-e, Bendegúz, ez az ember nem számol, hanem kalendáriumot vezet!

– Hát bizony – bólintott Bendegúz –, ha így folytatja, előbb-utóbb kiírja az egész esztendőt, és miért is kellene nekünk kalendárium, ha a csendőr úgyis elszámolja helyettünk?

Eközben tovább jöttek az emberek a hídon, és Tett Ede jegyezte rendületlenül:

– Csütörtök fő, péntek fő, szombat fő…

A nép közben tapsolni kezdett, mert ilyen tudományos számlálást még sosem láttak a pusztán. A gyerekek a nevetéstől hemperegtek, a szekerek megálltak, és még a lovak is csodálkozva bámultak.

A szolgabíró, mikor meghallotta a jelentést – amelyben pontosan ennyi állt: „Eddig áthaladt hét fő és két hétköznap, plusz három nap a hétből” –, annyit mondott:

– Ha másra nem is, legalább a statisztikához ért.

Így esett, hogy a híd forgalmáról sosem tudták pontosan, hány ember ment át rajta, de azt mindenki megtanulta: Tett Ede számadásait komolyan kell venni, mert abban mindig benne van az idő múlása is.

És a kocsmában azóta, ha valaki egy pohár bort kért, a kocsmáros így kérdezett vissza:

– Egy darab, vagy inkább egy fő?

Mire Trottyos Jenő és Tüzes Bendegúz kórusban felelték:

– Kettő kedd és három szerda!