Erdős Sándor - Árpád vezér galaktikus bevonulása (avagy: így jöttünk mi – de ezúttal hipersebességgel)

Erdős Sándor

Árpád vezér galaktikus bevonulása

(avagy: így jöttünk mi – de ezúttal hipersebességgel)

A csillagközi tér végtelen sötétje fölött, valahol a Tejút bal hátsó szárnyában, egy nagyobbacska üstökös mögött bujkált egy rozoga űrhajó. A neve: Turul I., bár a fedélzeti számítógép ragaszkodott ahhoz, hogy inkább T-001 Ludovika-osztályú űrbetyár fregatt.

– Ne mondd már, hogy fregatt – morogta a kapitány, egy termetes, bajuszos alak, akinek a sisakján turulmadár-dísz trónolt. – Ez inkább egy csillag-kazán, amit gumipapucsban lehet csak megjavítani!

Ő volt Árpád vezér, a magyar klánok űrflottájának parancsnoka, a világegyetem első emberiségbe oltott büszkesége, és egyben az utolsó, aki hitt abban, hogy a navigációs térkép nem fejjel lefelé van.

– Kapitány, a csillagiránytű megint megbolondult – jelentette be Ond vezér, a hajó főprogramozója és önkéntes filozófusa. – Azt mondja, hogy a legközelebbi lakható bolygó egy „Magyarország” nevű hely, de olyan nincs a katalógusban.

– Akkor mi lesz most? – kérdezte Kond, aki a fedélzeti kantinért felelt, és akinek minden stratégiai javaslata a „nyissunk egy új hordó bort” irányba mutatott.

– Most? – dörmögte Árpád. – Most bevonulunk.

A bevonulás előkészületei

A Turul I. fedélzetén a helyzet feszült volt. A hajtóművek sírtak, a reaktor úgy dorombolt, mint egy másnapos macska, és a radar minden második percben azt jelezte: „Ütközés veszély! Ön épp a saját árnyékát követi.”

De Árpádot nem ilyen apróságok tántorították el. Ő a fénykorból jött. A csillagmagyarok nem féltek semmitől, legfeljebb attól, hogy kifogy a pálinka a plazmahűtőből.

– Emberek! – harsogta. – Vagyis... magyarok! A mi népünk ideje eljött. Az univerzum még nem tudja, de hamarosan megtudja, hogy ki az, aki képes a gravitációt meghekkelni egy fokossal!

A legénység lelkesen éljenzett, főleg azért, mert a kapitány beszédei után rendszerint kiosztott egy adag gulyáspasztát – a jövő egyik legbizarrabb találmánya, amely az űrben is úgy nézett ki, mintha pörkölt lenne, csak kicsit jobban világított.

– Ond! – szólt Árpád. – Indítsd be a féregjárat-generátort!

– Kapitány, az utolsó próbálkozáskor a generátor átugrott a múlt hétre, és ott hagyta a fél hajót!

– Sebaj! – legyintett Árpád. – Legalább tudjuk, hogy működik az időutazás. Na, rajta, fiam!

A hajó megnyikordult, a tér megremegett, és a Turul I. úgy ugrott át a hiperűrön, mintha csak egy nagyobb gémeskút peremén lendült volna át.

A honfoglalás kezdete

Amikor előbukkantak a hipersebességből, egy különös, kék bolygó lebegett előttük. A szenzorok szerint lakható volt, bár kissé „fejletlen technológiai állapotban”.

– Ez lesz az! – kiáltotta Árpád. – Látom, folyók, hegyek, síkságok!

– És mit ír a központi adatbank? – kérdezte Ond.

– Azt, hogy ez egy „Föld” nevű hely, és a helyi időszámítás szerint Kr. u. 895-öt írunk.

– Micsoda? – kérdezte Kond. – Tehát időt is ugrottunk?

– Igen. Úgy tűnik, a generátor kissé... patrióta lett. Pont oda hozott minket, ahol a legendáink kezdődnek!

Árpád komoran nézett a képernyőre.

– Fiaim, ez sorsszerű. Itt kell megalapítanunk az új hazát!

A Turul I. lassan belépett a légkörbe, miközben a hőpajzs sistergett, mint egy túlhevített bogrács. A radar kétségbeesetten pittyegett: „FIGYELEM! Atmoszférikus pálinkatartalom: 0%!”

– Azonnal pótoljuk! – üvöltötte Árpád, és megparancsolta Kondnak, hogy bontsa meg a tartalék készletet.

A hajó végül egy hatalmas síkság fölött ért földet. A krónikák ezt később úgy jegyezték fel: „Árpád a Kárpát-medencébe érkezett.” A valóságban viszont csak annyi történt, hogy a navigációs AI félreolvasta a „Kárpát-kódot” és véletlenül leszállt a Hortobágyra.

Diplomáciai incidens a pusztán

A hajó ajtaja füstölve kinyílt. Árpád kilépett a porba, és emelkedett hangon így szólt:

– Ezennel birtokba vesszük e bolygót a magyar nép nevében!

A közelben épp egy juhász legeltetett, aki a jelenséget látva eldobta a botját, és csak ennyit mondott:

– A fene vinné el, megint leesett valami az égből.

Árpád komolyan biccentett.

– Ő lesz az első alattvalóm.

Ond azonban aggódva súgta:

– Kapitány, a történelmi adatbázis szerint most kellene valami szimbolikusat tennünk, például vizet inni a Dunából.

– A Dunát nem látom, de ott egy gémeskút. Jó lesz az is.

És így történt, hogy a galaktikus magyarok első szertartásos ivása egy hortobágyi gémeskút mellett zajlott, miközben a Turul I. fedélzetéről halkan szólt a himnusz, amit a hajó mesterséges intelligenciája tévedésből country remixben játszott le.

Utóhang

Aznap este a csillagok alatt Árpád elégedetten nézett körbe.

– Fiaim, ez a föld jó hely lesz. Van napfény, bor, szilvapálinka, és senki nem kér engedélyt a parkolásra.

Ond sóhajtott:

– De mi lesz a hajóval?

– Maradjon itt, hadd csodálkozzanak rajta e népek. Talán majd századok múlva úgy beszélnek róla, mint „égi madárról”.

És valóban – amikor a következő reggel a hajó felett elszállt néhány korai magyar, már csak ennyit mondtak:

– Nézd, mintha egy nagy vas-turul lenne!

A történelmet pedig, mint mindig, a győztesek írták – ezúttal egy kissé berúgott fedélzeti AI, amely az eseményeket „honfoglalás” címszó alatt mentette el.

Így vonult be Árpád vezér – nem lóháton, hanem fénysebességgel – a történelembe, és bár az űrflotta többi hajója sosem érkezett meg, a Turul I. legénysége tudta: a magyar nép már megérkezett. Csak most először... a galaxisból.