Erdős Sándor - Hófehérke és a hét szabadnapos mély növésű tag

Erdős Sándor

Hófehérke és a hét szabadnapos mély növésű tag

 Ha valaki valaha azt mondta volna nekem, hogy a világ legszebb nője egy erdőben lakik hét szakmunkás albérlővel, valószínűleg rávágom, hogy „az nem erdő, az munkásszálló”. Pedig a történet – mint annyi más tévedés – valóban így kezdődött.

Hófehérke, az ismert szépség, akiről még a tükör is csak állva volt hajlandó véleményt mondani, egyszerűen elhagyta az udvart, mert az anyósának nem volt humora. Márpedig egy királyságban, ahol a varázstükrök is panaszkodnak a túlóráért, ez súlyos hiba.

Az erdőbe menekülve Hófehérke egy házikóra bukkant, ami kívülről kedvesnek tűnt, belülről viszont olyan rendetlenség uralkodott, hogy még a pókok is felvették a munkavédelmi sisakot. A házban hét törpe lakott, akik egy bányavállalkozást vittek, kétes sikerrel.

A hét törpe rövid bemutatása:

Szende, aki sosem szólt, de annál hangosabban köhögött, amikor pálinka volt a közelben.

Morgó, akit senki sem szeretett, kivéve a kocsmárost, mert mindig nála hagyta az aprót.

Tudor, aki egyszer elolvasott egy bányászati kézikönyvet, azóta szakértőnek tartotta magát, és minden nap összeomlott a bánya.

Vidor, aki mindig nevetett, de senki sem tudta, min – valószínűleg a többieken.

Szundi, aki csak akkor volt ébren, ha aludni akart.

Hapci, aki allergiás volt mindenre, ami nem aranyrög.

Kuka, a hetedik törpe, aki nem szerepel a mesékben, mert mindig lemaradt.

Amikor Hófehérke megérkezett, a házban éppen ülést tartottak.

– Szavazzunk, uraim – mondta Tudor –, beengedjük a nőt vagy sem?

– Én mellette vagyok – szólalt meg Szende, aki ekkor életében először beszélt.

– Micsoda botrány! – hördült fel Morgó. – Már a nők is betörnek a bányászszakszervezetbe!

Végül Hófehérke maradhatott, mert ő volt az egyetlen, aki tudta, hogyan kell főzni. Az első vacsora után a törpék úgy érezték, hogy megérte. Azóta sem ettek olyat, amihez ne kellett volna kalapáccsal hozzáférni.

De a boldogság nem tartott soká. A királyné, aki addig otthon gyakorolta a mérgezett almák receptjét, a tükör tanácsára elindult, hogy rendet tegyen.

– A lány él – mondta a tükör.

– Azt én is tudom – felelte a királyné. – De ha egyszer elkapom, nem fogja sokáig!

– Én szóltam – dünnyögte a tükör, és bezárta a keretét belülről.

Amikor a királyné megjelent a háznál, épp Hófehérke főzött.

– Egy alma, friss, ropogós! – mondta a királyné, mint egy piaci kofából lett sátán.

– Köszönöm, de nem kérek – felelte Hófehérke. – Már megreggeliztem.

– Na, de csak egy harapás!

– Nem lehetne inkább egy pohár bor?

A királyné persze ragaszkodott az almához, így Hófehérke végül belekóstolt – és elájult, mint egy színházi statiszta, akinek elfogyott a szövege.

A törpék estére hazaértek, és a látványtól elnémultak.

– Meghalt! – mondta Szende, immár beszédesen.

– Nem halt meg – morogta Morgó –, csak jól alszik.

– És mit csináljunk vele? – kérdezte Vidor.

– Tegyük üvegkoporsóba – mondta Tudor. – Legalább látjuk, ha felébred.

– Vagy ha jön a NAV – tette hozzá Kukac.

Hófehérke ott feküdt, míg egyszer csak arra nem járt egy herceg, akiről annyit lehetett tudni, hogy gazdag, jóképű és rendszeresen eltéved.

– Milyen csinos hölgy! – mondta, és máris csókolni akarta.

– Hé, hé! – szólt rá Morgó. – Ez itt temető, nem csókszoba!

– De hát szerelem! – tiltakozott a herceg.

– Ugyan már – morogta Szende. – Ezt mindenki mondja, amíg a nő nem ébred fel.

A herceg mégis megcsókolta Hófehérkét, mire az felriadt, mint aki rájött, hogy nem fizette be az adót.

– Mi történt?

– Csak egy csók – mondta a herceg szerényen.

– Akkor legközelebb kérj engedélyt – felelte Hófehérke, és visszament főzni.

A királyné dühében belerúgott a tükrébe, ami azóta csak töredékes válaszokat ad.

A herceg végül elvette Hófehérkét, a törpék pedig bányát nyitottak a palota alatt – természetesen engedély nélkül.

És ha valaki ma arra jár, még mindig hallhatja, ahogy Morgó morog, Szende köhög, és a királyságban mindenki boldogan él – kivéve az adóhatóságot.