Erdős Sándor - A szomorú bogár kalandjai - Kilencedik fejezet

Erdős Sándor

A szomorú bogár kalandjai

Kilencedik fejezet

A veszekedés, amelyből majdnem államcsíny lett

A pitypanggyökér alatti táborban a veszekedés olyan méreteket öltött, hogy még egy vakond is inkább visszatemette volna magát a föld alá, csak ne kelljen hallgatnia.

A szúnyog hevesen követelte a lovagi címet.

– Én, Sir Cukorszívó vagyok! – rikácsolta fennhangon. – Ha nem neveznek ki, lemondok minden csatáról, és átállok az ellenséghez!

– Ugyan, hova állnál át? – kérdezte gúnyosan a seregély. – Az emberhez? Ott nem kapsz cukrot, legfeljebb egy pacsulival jól megütnek!

A szitakötő dühösen csapkodott félig égett szárnyaival.

– Én követeltem, hogy a hadsereg főtüzére legyek, mert egyedül én vagyok képes lángra lobbantani a világot!

– Az igaz, hogy lángra lobbantod – jegyezte meg fanyalogva a kapitány –, de eddig mindig csak a saját részeidet.

A seregély közben a tábori készleteket falatozta, és a szája tele szotyolával így kiabált:

– Én vagyok a legfontosabb! A hadsereg gyomra! Ha én nem lennék, ti mind éhen haltatok volna!

Erre a szúnyog felháborodottan rikácsolt:

– Éhen? A te gyomrod olyan, mint egy fekete lyuk! Semmit sem adsz vissza a köznek!

A vita egyre fokozódott. A szitakötő nekirontott a szúnyognak, a szúnyog a seregélynek, a seregély pedig… egyszerűen megette a szitakötő egyik csápját, mert úgy gondolta, „biztonsági harapásnak” jó lesz.

A kapitány próbálta helyreállítani a rendet:

– Emberek! Fegyelem! Ez itt hadsereg, nem piaci kofaárusok gyülekezete! – majd gyorsan hozzátette: – Bár kétségkívül hasonlít.

És ekkor, a káosz közepén, a szomorú bogár felemelte a hangját. Ez volt az első alkalom, hogy valaha közbeszólt:

– Ha engem kérdeznek… szerintem mind felesleges. A világ túl nagy, az élet túl rövid, a cukor túl ragadós, és a veszekedés túl hangos.

A tábor elcsendesedett egy pillanatra. Mindenki bámulta a szomorú bogarat, akinek a szavai furcsán hatottak: egyszerre voltak bölcsek, keserűek és borzasztóan unalmasak.

A seregély törte meg a csendet:

– Én éhes vagyok.

És a veszekedés folytatódott, most már azon, ki kinek a részét ette meg a vacsorából.