A.K. András - Fedőnevén Róka

A.K. András

Fedőnevén Róka

.

Fedőnevén Róka, az ÁVH egyik három per hármas ügynöke. Az elhárítás egyik magasabb rangú felelős tisztje fekete bőrkabátja belső hajtókáját megvillantja a kalauz felé. Természetesen jegy nélkül lépet fel a peronról egyenesen a vonatra. Ötvenhatban az ÁVH hivatalosan megszűnt. Egészen pontosan újra szervezték, ámde Róka rá a példa, hogy az idők viharát sikeresen átvészelve más égisze alatt futott tovább ugyanaz a szervezet, ugyanazokkal az emberekkel. Rókának hamarosan jelentést kell írnia és még nem talált senkit és semmit sem, amit eredményként fel tudna mutatni. Kell egy gyanútlan áldozatot találnia. Az se baj ha ártatlan, csak akadjon horogra. Az előbb úgy érezte, mintha figyelnék őt. Nem, biztosan csak félreértett valamit, gondolta. Ám de amikor Róka a vonatra felszállt és az elindult, egy szürke ballonkabátos napszemüveges, ugyanolyan színű karimás kalapos alak nézett egyenesen rá a peronról, míg a vonat el nem haladt. A peronon csak ő állt és tőle száz méteres körzetben senki sem volt. Már igen gyorsan haladt a vonat mikor Róka csak egy pillanatra más felé nézett, és mikor tekintete vissza térve kereste a szürke ballonkabátos kalapos napszemüveges férfit, az már nem volt ott. Ami fizikailag nem lehetséges, hacsak nem tud fénysebességgel futni. Igen, róka eldöntötte, mostantól figyelni fog a háta mögé is. Valami nem stimmelt ezzel a taggal. Elegáns angol bőr cipő volt a lábán, és amerikai farmert viselt. A szürke majd földig érő ballonkabátjának címkéjén, meg az Armani logóját látta egy pillanatra felvillanni. ezekre az apró részletekre, azok megfigyelésére is kiképezték őt, a titkos rendőrség tagját. Ezek a dolgok, és például a napszemüveg is mind olyanok, amit a dübörgő szocializmusban kizárólag a feketepiacon csempészáruként lehet megvásárolni. Vagy az emberünk egy külföldi titkos ügynök. Ha ez utóbbi akkor jó nagy marha, hogy ilyen feltűnő cuccokban járkál. Gyorsan bezárkózott a vasúti mosdóba és elővette a nemrég megkapott vadonatúj PA-hatvanhármas kilenc milliméteres Makarov pisztolyát. Most, hatvanháromban rendszeresítették, és ő a szervezet megbecsült tagjaként az elsők közt volt, aki kaphatott belőle. A fegyverben lévő tár és a tartalék tár is tele volt. Most csőre töltötte a fegyvert és bebiztosítva a tokjába helyezte. Azonos oldalára a zsebeibe pakolva mindent amit nehezékként magánál talált. Kulcscsomót, öngyújtót, ezüst cigarettatartót és az összecsukható pillangókését. Ezt még a kiképzésen tanulta, hogyha a fegyveréért kell nyúlnia, akkor így a súlyos bőrkabátot egy mozdulattal hátra tudja lendíteni. Ugyanakkor, ha más akar ott kutakodni, a súly miatt nem tudja azt megtenni észrevétlen. A Bronz bokszerét a jobb zsebébe tette, oda, ahol könnyedén hozzáférhet. Erre lehet szüksége lesz. Mint ahogyan az övére akasztott bőrbe vart ólomsúlyra is, ami verekedés esetén igen hasznos tudott lenni. Nem, nem véletlenül Róka a neve és nem véletlenül van a három per hármasoknál. Róka a csoportfőnökség egyik főemberének a jobbkeze, a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szolgálatában, a politikai rendőrség belső elhárítással foglalkozó csoportjánál. Ezért is fontos, hogy hozza a kvótát. Az elvárt lebuktatásokat. Most viszont ez a ballonkabátos megzavarta őt, még jó, hogy sikerült leráznia. Nem baj, majd jelenti a feletteseinek ezt is. Róka mindenre felkészülve elindult áldozatot keresni. Sokáig nem talált senkit se, aki mikor ránézet, ne vonult volna be azonnal a kabinjába. Míg nem egy kislányt nem vett észre egy nyitott kabin előtt babázva. Talán, ha lehetett öt vagy hatéves. Róka odament hallgatódzni. Odabent ment a diszkurzus, ők még nem vették észre az kint is hallja valaki. Körbenézett, a vagon folyosója üres volt. Persze, mert míg észre nem vették, addig mindenki idekint dohányzott. A bőrkabátja olyan, mintha csak célkereszt lenne, az emberek ránéznek és megrettenve elsomfordálnak. A kislányt Marikának hívták és ő mindenki mással ellentétben nem ijedt meg az ÁVH-ás tiszttől. Nem ijedhetett meg, mert még nagyon kicsi volt és nem értette, nem tudhatta most mit is kéne csinálnia. Ezt használta ki Róka, mikor rájött, a kabinban beszélgető társaság, igen szűrve és vigyázva beszél. Mintha tudnák, sejtenék, a falnak is füle van. Így aztán a kislánnyal kezdet beszélgetni, de úgy, hogy azt a vagonban beszélgető szülők, akik alig egy-két méterre vannak, ne vegyék észre. Leguggolt a kislány mellé, úgy, hogy őt ne láthassák és hogy halkan tudjon vele beszélgetni.

– Szia kislány.

– Jó napot bácsi.

– Hogy hívják a babád?

– Majika.

– Értem. És téged?

– Majikának hívnak.

– Szép név egy ilyen nagy lánynak, mint amilyen te vagy.

– Máj ötéves vagyok!

– Nagyon okos kislány vagy. Azt is meg tudod mondani honnét jöttök?

– A jokonoktól. Nagymami szegeden él egy tanyán és ott voltunk disznó vágáson, de erről nem szabad beszélni.

– Nahát, te tényleg nagyon okos vagy. És mond, tudod-e azt is mikről nem szabad még beszélni?

– Igen, a papa monta amit a nagyival beszélnek az is titok.

– Nocsak. Talán az amnesztiáról sem szabad beszélni, amit Kádár elvtárs kihirdetett?

– Ajol sem, meg ajol sem, hogy ez miatt sok gazembej majadt a hején.

– Aha. Te tényleg nagyon okos kislány vagy.

– Hé! Ki maga és mit akar a lányomtól?!

Korom János szinte kirobbant a vagonból. Nagy termetével közvetlenül az ÁVH-ás tiszt elé állt betessékelve a kabinba a kislányát. Róka felállt és elővette az igazolványát, határozott hangon megszólalva. Korom János látta nagy a baj, és úgy döntött nem hátrál meg. Úgy tesz, mintha valami magas beosztású ember lenne a rokonságban. Tisztában volt vele, nincs más esélye egy fekete bőrkabátossal szemben.

– Rókusfalvi Tivadar, állambiztonsági hivatal.

– Takarodjon innen! – Kiabált rá az apuka.

– Tudja ám kivel beszél?! Hallja-e?! – Húzta ki magát az ÁVH-ás tiszt.

– Takarodj innen te senkiházi! Pontosan tudom kivel beszélek! Ismerem a fajtádat. Kislányokra gerjedsz?! Szereted a friss husikát?! Úgy váglak szájon, hogy elered a véred!

– Halkabban jó ember, mert elvitetem!

– A kurva anyádat, azt viteted te el te cukrosbácsi! Én vitetlek el a Gulágra te gazember! Kislányokat molesztálsz a vonaton?!

Korom János bútor asztalos nagydarab ember lévén, toronyként magasodott Róka fölé és az elbizonytalanodott. Ez az ember, ha így mer beszélni egy ÁVH-ás tisztel, akkor vagy magas beosztása vagy igen jó ismeretsége lehet. Talán még miniszter is lehet a családban! Gondolta és erre alapozott János is. Egy pillanatra sem kilépve szerepéből még közelebb lépet a tiszthez, aki hátra húzta köpenyét és elő villantotta pisztolyát.

– Azt hiszem elvtárs félreért, én csak a munkámat végeztem. Nem akartam…

– Mit értek én félre te ganéj?! Kislányokat taperolsz a vagon folyosóján?! Takarodj! Takarodj innét mert széttörlek te!

– Azt hiszem félreértés történt…

– Takarodj! Takarodj mert megöllek!

Róka most már biztos volt benne, ez az ember nem fél tőle. Egyre többen jöttek ki a vagon folyosójára és egyre többen voltak szem és fültanúi az esetnek. Hiába villogtatta az ÁVH-ás igazolványát, ez az ember nem fél tőle és a vád, amivel illette, elveszi felsőbbrendűségét. Ráadásul a nyilvánosság nem tesz jót a titkos rendőrség intézményének és ő most egyedül van. Róka döntött, jobbnak látta elpucolni innét amig teheti. Így aztán visszavonulót fújt és megszégyenülten ugyan, mégis aránylag még inkognitóban el tudott tűnni innen. Dúlt fúlt mérgében. Elment a legelső vagonig, egészen a büfékocsiig. Várva a következő megállót, hogy leszállhasson. Általában jó emberismerő és el szokta kerülni a magas beosztású embereket és az ilyen bakikat. Itt és most úgy néz ki mellé nyúlt. Amikor leszállt a következő vasútállomáson ahol a vonat megállt, a peronról megdöbbenve látta, ahogy a vagon nyitott ajtajában egy szürke ballonkabátos napszemüveges ugyanolyan színű karimás kalapot viselő alak nézett egyenesen rá, míg a vonat el nem haladt az állomás mellett. Ő volt az, aki követte őt. Lehet ellenőrzést kapott? Lehet őt is megfigyelik? Vajon látta azt a kellemetlen közjátékot és azt, hogy ő tulajdonképpen megfutamodott? Igen, látta és ezt Róka is érzi. Berobogott az állomásfőnök irodájába és telefont követelt magának, mert azonnal értesíteni akarta az állambiztonságiakat. Menteni a menthetőt.

– Atya úristen! Apjuk! Hogy beszélhettél így egy ÁVH-ás tisztel? Normális vagy?!

– Hagyd már anyjuk! Nem volt más választásom, csak ha megijesztem és az hiszi, hogy én legalább Kádár Béla unokaöcse vagyok. Nem láttad a gyerekből kiszedett mindent, amit nem lett volna szabad?

– Baj lesz ebből apjuk! Le kell szállnunk a vonatról, amilyen gyorsan csak lehet.

– Tudom. Azt hiszed anyjuk én nem féltem?

– Hát nem úgy tűnt.

– Hidd el belül már legalább öt alkalommal szörnyethaltam. De tudtam, ha meghátrálok vége!

– Most mi lesz? Mit fogunk csinálni?

– A következő állomáson leszállunk. Ha ez a besúgó is leszáll, akkor az azutánin. Ha szerencsénk lesz, akkor nem találnak meg minket és el tudunk menekülni. Pest külvárosában már nyert ügyünk van. Ott villamosra szálunk és akkor már bottal üthetik a nyomunkat.

– Ennyi bőrönddel?

– A fenét! Ezeket elveszítjük valahol. Talán el is rejthetjük és később visszajövünk érte.

– Bolond vagy, benne van a sok disznóság, a kolbászok és…

– Most sokkal többet veszíthetünk pár kolbásznál!

A következő állomásom leszállt a titkosrendőr, Róka. Így a kis család maradt a vonaton, csak az azutáni állomáson szálltak le. Ám de a szerencse nem pártolt melléjük. Munkásőrök és titkosrendőrök várták őket, akiket Róka az állomásfőnök irodájából korabeli fekete bakelit tárcsázós telefonon riasztott. Korom Jánost lefogták és elvitték. Felesége Erzsébet, és kislánya Marika, a csodával határos módon a két hatalmas bőrönddel egyedül maradtak az állomáson.

.

Hat hónap telt el az ominózus eset óta. Azóta Róka nem látta a ballonkabátost. Mi több, ellő is léptették és még jutalmat is kapott, az államellenes egyén igen kacifántos ügyének a felgöngyölítéséért. Korom János nem került bíróság elé, egyszerűen eltűnt. Családja se látta már fél éve és hollétéről, ügyéről se tudtak semmit sem. Nem tudhatták, hogy pár nap múlva meg fog halni, mikor egy vallatáson egyszerűen agyonverik. Róka, igen elégedett volt saját, jelenlegi státuszával. Külön csoportja volt, amit elismerésként ő maga dirigálhatott. Bár a jelentéseinek kilencven százaléka fikció volt szinte minden esetben, mégis igen magasra tartották a szolgálatait. Az ominózus eset óta hat hónap telt el, mikor is egy igen biztató megfigyelés végeredményét, annak babérjait, eredményeit maga akarta egyedül bezsebelni. Így aztán kihasználva a beosztásának előnyeit, maga ment a gyanúsítottat begyűjteni. Csőre töltötte pisztolyát és bedörömbölt.

– ÁVH! Azonnal nyissa ki! A törvény nevében kinyitni!

– A faszt dörömbölsz! Nyitva van. Te magad is be tudsz jönni ha akarsz, te pöcs.

Ilyen szóhasználatot még sohasem hallott Róka. Teljes önbizalommal rúgta be az egyébként nem bezárt ajtót, és fegyverrel a kézben lépet be és amit ott talált az ledöbbentette!

– Na mi van pubi? Nem láttál még fehér embert?

Róka azt hitte megfordul vele a világ! Egy szürke Armani ballonkabátos, napszemüveges, ugyanolyan színű karimás kalapos alak nézett egyenesen rá egy fotelban szivarozva. Lóbálva tükörfényesre subickolt igen elegáns angol bőr cipőjét, ahogyan egyik lábát hanyagul a másikon átvetve halál nyugodtan ült egy hatalmas fotelban. Egy pohár skót whisky-al a kezében, amiben össze összekoccantak a jégkockák.

– Ez meg mi? Ki maga?

Ahogyan körbenézett, a rendszer által tiltott áruk tömkelege mindenhol. Valószínűleg mind csempészáru.

– Foglalj helyet kérlek kedves barátom.

Róka elbizonytalanodott. Vajon ki lehet ez a tag? És vajon barát, vagy ellenség?

– Ki maga?

– A barátod.

– Nem ismerem magát!

– Nem e? Te Rókusfalvi Tivadar vagy. Az állambiztonsági hivatal három per hármas ügynöke, aki jelenleg egy igen titkos csapat vezetője. Nos, nézzük csak. – Vett a kalapos elő egy mappát letéve a Whiskyit. – Született Mohács, anyja neve Horthy Mária, foglalkozása mosónő. Apja neve Rókus Antal, foglalkozása mozdonyvezető, bla-bla-bla. Nos, nekem úgy tűnik ismerlek. Nyugodtan elrakhatod a pisztolyod, nem lesz rá szükséged. Foglalj helyet kérlek. Whiskyit?

– Nem köszönöm. – Roskadt az a fotelba.

– Nos, úgy érzem nincs szerencséd mostanában Róka! Merthogy ez a fedőneved cimbora.

– Nem értem. A csapatom…

– A csapatod át lett verve. Én intéztem így. Szivart? Kubai.

– Elfogadom, és most már a Whiskyt is.

– Okos döntés Róka. Ez a legfinomabb harmincéves itóka, amit csak be lehetett szerezni a történelem folyamán.

– Mit akar tőlem?

– Először is fejezd már be a magázást. Tegeződjünk! Szervusz kérlek! Emlékszel te arra azt esetre, úgy fél éve? Tudod, ami annyira beindította a karriered? Korom Jánosra? A hamis jelentésekre? A kislányra, akit kifaggattál? Nos, az a kislány a keresztanyukám lesz huszonhat évvel később és Korom János a nagyapám.

Róka a pisztolya után kapott és rászegezte a kalaposra. Ám de az csak nevetett, hatalmas füstkarikákat eregetve a levegőbe szivarjából. A fegyvert rászegezte a kalapos fejére és elsütötte. Ám de az csak fémesen csattant, újra és újra.

– Mi a fene ez?! – Kiáltott fel megdöbbenve Róka.

– Ne erőlködj. Amíg borotválkoztál odahaza, addig én kivettem az ütőszeget a Makarovodból. Az bizony nem fog elsülni. A golyókat is kivehettem volna, de akkor észreveszed, hogy túl könnyű és ezt nem engedhettem meg neked.

– Ki maga és mit akar?

– Már mondtam ki vagyok és a nagyapám szabadságát akarom visszaadni.

– Az nem fog menni.

– Tévedsz már megint. Már el van az is intézve.

– De mégis, hogy? Hogyan? Miért?

– Mert belemásztál a családom idővonalába.

Róka megmarkolta pillangókését és kinyitotta óvatosan. Majd fel akart ugrani, hogy lebökje a kalapost, de nem tudott felállni se. Mintha odaragasztották volna, bele a fotelba.

– Mi történik itt?!

Kiáltott fel kétségbeesetten. Ám de a kalapos megint csak nevetett rajta.

– Te tényleg ekkora marha vagy? Hát azt hiszed hóvirág, hogy ha nem okoz gondot az időben visszautaznom hetvenhat évet, akkor nem tudlak ott tartani akaratod ellenére, ahol akarlak? Magad is láthatod, hogy tudlak. Szívd csak a szivarod és szopogasd a whiskydet. Mást úgysem tehetsz.

– Mit akar tőlem?!

– Már elmondtam. Azt hittem a három per hármasok figyelnek a részletekre. Nos, hamarosan itt az ÁVH és meg fogják találni azt a hivatalos feljelentést, amit nagyapám tett ellened, és amit te tüntettél el, mert hogy te valójában ügynökként csempészárut terítesz és kettős ügynök vagy.

– De hát ez rágalom! Nincs is ilyen feljelentés és én nem terítek csempészárut! Sőt, azt se tudom ez itt kié?! Nem vagyok kettős ügynök!

– Persze hogy nem. Ez mind koholt vád, akár csak a tied a nagyapám ellen.

– Mégis hogyan?! Ezt nem lehet elintézni, ez mind szigorúan titkos!

– Látom nem figyelsz. Most szigorúan titkos. Ám de hetvenhat év múlva már nem az. Beszoptad barátocskám! Fogadd el, veszítettél. Téged hamarosan letartóztatnak és a nagyapámat kitüntetik, bár neki fogalma se lesz, hogy miért. Elég, ha én tudom. Tudod az időhurok miatt, csak én és te fogjuk tudni mi történt valójában, mi az igazság. Hát barátocskám, nem lennék a helyedben. Ráadásul ezt a házat is te bérelted ki két éve már lassan.

– Én nem béreltem ki semmit sem! – Üvöltött tehetetlenül Róka.

– Igaz. Én béreltem ki a te nevedben és erről papírok és tanuk is vannak. És az időhurokhatás miatt mindenki rád fog emlékezni, ami normális dolog, hiszen én még meg se születtem. Ha rám emlékeznének, az paradoxon lenne.

– Ezt, ezt, ezt nem teheti velem!

– Késő, már megtettem. Majd mesélhetsz a kihallgató tiszteknek mindenféle marhaságot. Róka-rege-róka! Minden bizonyíték ellened szól és minden állításod a józan ész ellen lesz! Tudod, ha Marikával nem vagy olyan gerinctelen és nem teszed egy életre lelki beteggé, mert az apját miatta kínozták halálra, akkor nem változtatom meg a történelmet. Ám de így megérdemled! Ahol halál volt, halál is marad és ahol élet, ott élet. Nagyapám így is meg fog halni fél év múlva, csak balesetben és nem azért, mert a pribékjeitek agyonverik. Marika így is utálni fog minden kommunistát és ügynököt élete végéig, csak éppen nem lesz lelki nyomorék miattad. Ja és most jön a jó hír, te még harmincegy évig élni fogsz, mert addig tart az életvonalad. Hát, nem lennék a helyedben haver. Élni fogsz, az igaz. De az életed minősége csapnivaló lesz és átkozni fogod a napot, hogy valaha is találkoztál velem! Hoppsza, ahogy hallom, megérkeztek az URH-sok. Ideje mennem a saját koromba. Én hazamegyek, téged meg itt találnak Whiskyvel és szivarral a kezedben, a te bérleményedben, a te csempészáruddal, a te szigorúan titkos és a kommunista pártól lopott irataiddal! No meg mindennel, ami bizonyíték és egy hihetetlen történettel, amit csak te és én fogunk ismerni valójában. Aha, hallom ép most jönnek fel a lépcsőn. Itt az ideje elköszönöm. Adiosz seggfej!

A képet a mesterséges intelligencia segítségével alkotta a szerző.