Bíró Barnabás - Két virág

Bíró Barnabás

Két virág 

Künn a réten nyiladozik 

két gyönyörű virág,

az egyik a tavaszt hozza el,

a másik a tél páratlan hangulatát.

Mindkét virág,egy tőből ered,

s mindenik sugallata az élet 

egyediségét tartja az egymáshoz 

fűződő erő, melyből magasztos 

szerelmük tör elő,s egymásért élnek,

s egymásnak nyìlnak, magukban,

élnek páratlanul,de egymásban 

érzik az egészet, szakadatlanul.

Két virág vagyunk mi magunk.

Szirmaink az együttlét,a szerelem,

s legvégül a nyugalom. Szárunk

az összetartozás, melyben 

beigazolódik örök létünk 

minden apró pillanata, hiszen 

eme két világ minden napon 

mi magunk vagyunk. 

S minden apró mozdulatunk 

virágunknak új porzója,s újabb

szirma,mely szépségével 

másikumknak új életet adunk.

Minden aprócska napunk,

miben egymás mellett vagyunk,

öröklétet teremt, melyben el 

mi magunk, soha el nem halunk.

Ha viszont eljön néhány fájón 

fontos napunk, mikor társunk 

nélkül vagyunk, mikor elválunk 

egy kicsit mi is meghalunk.

Ám él bennünk a remény, hogy 

újra találkozunk,s egymást forrón 

átölelve újabb és újabb szirmokat 

bonthatunk. Szirmaink fénye 

túlvilági fényt hoz az életekbe,

mi vagyunk a remény, a béke,

s a boldogság,mindenki életében.

Mi vagyunk a mámor,mi az 

akarat. Mi vagyunk minden e Világnak 

mely teremtetett egy nap alatt.

Mi vagyunk az egész Világ, s mi magunk a béke! Mi vagyunk az 

égő tűz, mely nélkül nem lehetne 

még szén se! Mi vagyunk az álom,

s mi vagyunk a csillagok,mi vagyunk 

a valóság,mely nélkül e földön 

egyetlen szempár sem ragyoghat.

Mi vagyunk maga az élet,s nélkülünk e Világban senki sem élhet. Tehát a mi létünk nemcsak örökkévaló, hanem egymásba 

szövődve az Istenek által 

szükségszerű és rendhagyó.