A.K. András. - Bántalmazásra ítélve

A.K. András.

Bántalmazásra ítélve

.

Ha bántalmazottakról beszélünk, az ember elsősorban a nőkre asszociál. Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetne! Igen, lehet nő. Ám de lehet férfi, gyermek, nagymama vagy éppen a nagypapi. Ne adj’ Isten egy egyedülálló a fent felsoroltakból, akit csak látásból ismerünk, pedig már évek óta a szomszédunk! Amikor a holokauszt rémségeire rádöbbentünk, az ezt elutasító emberiség egyszerre kiáltott fel. Nem! Soha többé! Soha többé nem leszünk közönyösek más szenvedését nézve! Nem? Tényleg?! Íme három valóban megtörtént eset, ami veled, gyermekeiddel vagy bármely rokonoddal, ismerősöddel is megtörténhetett volna.

.

.

Első!

.

Szemei kidülledtek, nyála szája szélén habzani látszott. Ami amúgy egyenesen az ő arcába fröcsögött miközben artikulátlanul üvöltött vele élete párja. Hogy mit? fogalma sincs. Már nagyon rég nem is figyel rá. Gyomrában üresség, torkában gombóc. Halkan szenved, tűr. Nem szól vissza, nem védekezik, nem menekül. Már nem, belefáradt. Megadva magát sorsának mit rámért az élet várja a dühroham végét. Talán, talán nem üti meg. Persze erre nincs semmi garancia. Bármikor elcsattanhat egy pofon, van mikor ököllel csap arcába. Védekezhetne igaz, ám de akkor a megtorlás drasztikus és elnyújtott lesz. Párja, valamikor régen még valóban szerette őt. Akaszkodott rá, leste minden kívánságát, itta minden szavát, a tenyerén hordozva azt kit családjának választott. Most is ez a kép kifelé, ha vendégségbe mennek, vagy mások jönnek hozzájuk. Ilyenkor mindig jókedvű, kedves, előzékeny, humoros és segítőkész. Persze ez csupán színjáték. Műsor a külvilágnak. A külvilágnak, aki nem érti, ő miért olyan csendes? Miért nem tud lelazulni? Miért nem vesz részt a lendületes beszélgetésekben? Miért ilyen besavanyodott? Ők nem látják párja valódi arcát. Ők nem tudják, amint elmennek, ahogyan az ajtó becsukódik, azonnal megfagy a levegő ebben az otthonnak nevezett modern cellában. Ezerszeresen kapva vissza mindannak a kedvességnek az ellenkezőjét attól, akivel anno életét kötötte össze. Egyszer régen, valamikor, egy jobb élet reményében. Mintha csak bosszút állna azért rajta egykoron igaz szerelemmel hozzá ragaszkodó párja, mert mosoly kellett karcolnia ábrázatára, legyen mit a külvilág irigyelhessen. Igen, párja rajta áll bosszút! Ezért most tűri, tűrni kényszerül a megaláztatásokat, az élve földbe döngölését. Egyszer, egyszer majd csak vége lesz.

.

Konklúzió: A bántalmazás sohasem az erőről szól, hanem a hatalomról. Arról, hogy én megtehetem veled és te semmit sem tehetsz! Bármit is teszel, a világ, téged fog elítélni. Nos, ez csak addig igaz, amíg te, igen te! Te megengeded, hogy ez így legyen! Elfogadod, hogy ő ezt megteheti veled! Állj arrébb! Lépj ki a körből! Kérj segítséget, ha egyedül nem megy! És igen, a bántalmazott igenis lehet nő, férfi, gyermek, nagyszülő és az az egyedülálló a fent felsoroltakból, akit csak látásból ismerünk, pedig már évek óta köszönünk neki mikor látjuk! Igen lehet bántalmazott! Mint ahogyan bántalmazó is!

.

.

Második!

.

Párja kezében egy egyszerű konyhai eszköz, ám de most fegyver. Ennél kisebbre már egyszerűen nem tudja magát összehúzni. Szeretne eltűnni, láthatatlanná válni, de nem megy. Kínzója, egészen az arcába hajolva üvölt mint a sakál. Fenyegetően lóbálva azt a tekercs ártalmatlannak tűnő alufóliát, amit most éppen fegyvernek használ. Persze, egy kívülálló megmosolyogná a szituációt. Ám de a tekercs alufólia fegyverként olyan, mint egy vasrúd! Ütni és szúrni is kiváló eszköz egy szakavatott kézben. Nem védekezik, nem beszél vissza, nem néz a szemébe. Fél. Jól tudja, innen csak egy lépés a fizikai kitörés, az egykoron őt őszintén szerető párja részéről. Nem mer semmit sem tenni, mert akkor az tovább bőszítené kínzóját. És ha ez a dühöngő fenevad egyszer átlépi a határt, akkor nincs megállás. Nem, ezt nem engedheti meg, mert akkor a gyerekek isszák meg a levét! Ezért tűr, elvisel, megalázkodik. Megszűnik létezni, feláldozva magát csemetéi érdekében, bár már belül kong az ürességtől. Szeretne meghalni, egyszerűen megszűnni. Akkor vége lenne, végre vége. Mikor is párja taktikát váltott, látva így nem fog neki ellenállni áldozata.

– A kutyáidat meg eltakarítod ebből a lakásból! Nem érdekel hogyan csinálod. Mire hazajövök egy se legyen itt! Vagy én fojtom vízbe őket egyesével!

Ekkor eltört benne a megadás, megtette azt mire párja várt, ellenállt! Mit ellenállt? Fellázadt! Évtizedek óta elfojtott dühe kitört, kirobbant belőle, bár szinte azonnal meg is bánta.

– Azt már nem! Előbb takarodsz az életemből, minthogy ezeket az ártatlan lelkeket bántanád! Ők mind a négyen bíznak bennünk! Családtagok! Mindet te hoztad ide, pedig én nem akartam egyet sem! Ők nem tehetnek arról, hogy velünk vannak! Arról, hogy képtelen vagy emberként viselkedni!

Igen, a család zsarnoka csak erre várt. Elenállásra! Elégedett mosolya átvillant egy pillanatra arcán megjelenő démoni dühén, majd a következő pillanatban lesújtott a kezében szorongatott alumínium hengerrel. Előbb ütni akarván, aztán hirtelen ötlettől vezérelve felé hajítva. A vaskos alufólia elindult rövid, ám de pusztító útjára. Mintha csak egy nyílvessző lenne, nyílegyenesen áldozata bal szeme felé. Az ösztönösen kapta félre fejét és csak ennek köszönhette szeme világát. Súrolva és felsértve szemhéját, majd a mögötte lévő dupla üvegű ablakot átszakítva az utcára zuhant halkan koppanva a kövezeten, a magával sodort ezerfelé csilingelő üvegszilánkokkal együtt. Az ablakot átszakító konyhai eszköz két alig négycentis lyukat hagyva maga után szemléltette azt az erőt, ami szinte bizonyosan megvakította volna örökre őt.

.

Konklúzió: A bántalmazás lehet mentális, verbális és fizikai, szexuális és még millió variáns létezik. Nincs különbség! Csupán abban mind másképpen és máshol hagy maga után maradandó nyomott. A bántalmazás, bármelyik is, az mindig bántalmazás. Senkinek nincs joga más embereket kínozni, kárt-fájdalmat okozni bennük, kizsákmányolni-kihasználni őket. Akkor se, ha eddig megtehette! Keres egy biztos kapaszkodót, meríts erőt szeretteidből, fájdalmadból és mondj nemet! Állj ki magadért, hogy kiállhassunk érted!

.

.

Harmadik!

.

Szekrénybe csapódó, ezer darabra törő laptop. Kalapáccsal szétvert telefon, falhoz vert poharak, földhöz vert asztal, szobán átrepülő székek. Igen, mikor rájön a bolondóra, olyankor tör-zúz. Van, hogy konyhakéssel hadonászik miközben kontrollálatlanul őrjöng. Nincs biztonságban semmi és senki sem. Megengedheti ezt magának? Nem kérdez, megteszi és szenved miatta az egész család.

– Elegem van belőled! Elegem van a költekezéseidből, abból, hogy malacperselynek használsz! Máttól külön bankszámlát használunk. Te kifizeted a számlákat, a törlesztő részleteket, az autókat és a váratlan kiadásokat. Én fizetem a bevásárlást és én teszek félre is. Én mondom meg mit lehet venni és mit nem!

– De hát ezt én nem tudom megtenni. Egyszerűen nincs ennyi pénzem, nincs ennyi fizetésem.

–Ha nem elég a pénzed rá, akkor szólsz! Amúgy meg a bevásárlással sokat lehet spórolni!

És szólt, de hiába. Mintha csak nem akarta volna meghallani az, kivel összekötötte életét. Számlája mínuszba ment, és ez már így is maradt, csapdába ejtve őt, függőségben tartva őt. Valóban, gyakran előfordul, ha valami akciós, inkább vett belőle többet más rovására. Tudva, hó végén mindig üres a kassza. Így mindig volt otthon bőven tartalék liszt, cukor, tészta. Akciós hús lefagyasztva, akciós gyümölcsök, zöldségek. Hiszen három gyerek is van a háztartásban, és ő még gyermekkorában megtanulta mi az, ha nincs valami. Persze, tudja ő is nem kell a spájzba húsz kiló liszt, tíz kiló cukor és ötven csomag tészta. Nem kell, de mikor jön a hó vége, akkor bizony nagyon is jó, hogy volt. Vagy mikor kevesebb fizetést kaptak a COVID miatt és nem tudtak hetente egyszer elmenni vásárolni, csak egyszer fizetés után közvetlen. Most éppen egy ilyen szituáció van. Baleset érte, nem tud dolgozni menni, így kevesebb lett jóval a bevétel. Telefonja nincs, se laptopja mert párja összetörte. Pénze sincs, hogy buszjegyet vegyen. Nem tud bemenni a városba se, és így nem tud segítséget se kérni az erre az esetre felkészült hivataloktól. Hármdik hónapja, hogy külön számlán vannak és nem ő vásárol be, csak segít párjának benne. Aki mindenre, ami fontos lenne, azt mondja, minek veszel még, hisz van otthon egy vagonnyi. Volt! Mostanra már minden fogyóban és úgy néz ki a dolog, se pénz, se posztó! Természetesen ezért is ő a hibás és most élete párja ezért őrjöng. Hol van még a fizetés és alapvető dolgok hiányoznak a háztartásból. Kapcsolatai, barátai, kontaktjai már régóta nincsenek, mert párja arrogáns és erőszakos viselkedése mindenkit elmart mellőle. A család meg messze van, hasonló problémákkal küzdve. Nincs kitől segítséget kérnie, nincs kihez fordulhasson húsba vágó problémáival. Egyedül van, egyedül maradt kilátástalannak tűnő helyzetében. Már régen otthagyta volna párját, ha a gyerekek nem lennének. De vannak és miattuk, csak is miattuk csinálja még. Ha biztonságban tudhatná őket, még ma elmenne ebből a földi pokolból, amivé otthona vált párja arrogáns, önző, mindenkit elnyomó, kontrollt és visszafogottságot nem ismerő viselkedése miatt. Igen, utál otthon lenni. Mert bármi is fog történni, azért ő egyedül lesz felelősségre vonva. Azért ő lesz a hibás. Tegnap azért kapott, mert elfelejtette felhívni telefonon a hivatalt, amivel párja megbízta. Persze, hiszen nincs telefonja, párja összetörte. A munkahelyéről meg nem tudd mindig magánügyben intézkedni. Főleg, ha sok a meló, akkor egyáltalán nincs ideje ilyesmire. Persze, nem is az ő dolga lenne, párja is fel tudná hívni. De nem teszi. Kiadja neki, és ha valami nem úgy sikerül őt bünteti. Mentális zsarolással, verbálisan és alkalmanként fizikailag is. Bár ez utóbbi azért nem annyira jellemző, mert meg tudná védeni magát, ha akarná. Mert párja fizikailag nem erősebb nála. Mégis mindig legyűri őt. Mert mint ahogyan a munkatársai mondták már neki jó párszor, nem tud kegyetlen és aljas lenni. Igaz, nem. És ezt ő kihasználja. Így csak hallgat, tűr és nem tesz semmit sem ez ellen. Nem tesz, mert félti gyermekeit. Persze tudja jól, végtelen türelme és toleranciája egyszer cserben fogja hagyni őt, mégsem tesz semmit sem, mert nincs kihez fordulnia. Egyedül van, egyedül maradt ebben a gonosz világban és az lett ellenfele ebben a harcban, kinek szeretnie kéne őt.

.

Konklúzió: Ha elszakítanak rokonaidtól, barátaitól, ismerőseidtől. Ha elvesznek tőled minden lehetőséget, hogy kontaktban maradj a külvilággal, hogy segítséget kérj! Ha elveszik telefonod, pénzed, eszközeidet, mindegy hogyan! Akkor az már önmagában bántalmazás! Addig mondj nemet, míg teheted, mert a következő lépcső a nem létező szabadságod. Aztán már csak egy dolog marad, amit elvehetnek tőled. Az életed!

.

.

Miért is írtam mindezeket le nektek? Ez csupán a jéghegy csúcsa! Százezer oldalt meg lehetne tölteni a megtörtént és elhallgatott esetekkel. Száz esetből kilencvenkilenc sohasem derül ki! A maradék egyből alig két százalék az, ami a hivatalos szervek és a segélyszervezetek tudomására jut! És ennek az alig két százaléknak elenyésző részéből lesz hivatali ügy, és még abból is kevesebb valódi segítség! Ha nem hinnék a mindent elseprő szeretetben, azt mondanám győzött a közöny! Akartok valami igazán meglepőt hallani? Igen? Nos, a fent említett mindhárom eset megtörtént és mindhárom esetben mindháromban férfi volt a bántalmazott. Ám de ez ne téveszen meg senkit se! Lehetett volna nő, gyermek és bárki. Tükröt tartva a társadalom felé, kérdem én! Te! Igen te! Miért is nézel félre?! Miért is tűrőd a közönyt? Miért is nem mersz megálljt mondani?

.

A.K. András