Erdős Sándor - Tengerre magyar 12. - Új vizeken

Erdős Sándor

Tengerre magyar 12.

Új vizeken

 

Mikor felbukkant a varsa egy bánatos keszeg nézett szembe velük szemrehányóan, mert megszokott közegéből kitaszítottnak érezte magát, bár lehet, hogy csak azért, mert a szemébe sütött a nap.

– De jó! Ezt megehetjük vacsorára – lelkendezett Pista, de Popeye úgy hátba vágta, hogy még csuklani is elfelejtett az elkövetkezendő tíz évben.

– Te marha – közölte vele a kapitány – nem halászni jöttünk.

Mikorra a hajóra húzták a varsát, és az iszapos víz nagyjából kicsorgott belőle, addigra már mind a hárman látták, hogy egy erősen rozsdásodásnak indult vasládika is van a varsában. Hangos éljenzés után ki is szabadították, és a varsát, Pista nagy bánatára a keszeggel egyetemben visszaeresztették a vízbe. Csak a láda rozsdásodó teste hevert a lábaik előtt. Egy hatalmas rozsdás lakat zárta le a pántot, ami a ládára volt szegecselve. Pista a hajó fenekéből felhozott baltával meg is szabadította zárjától. Iszapos vizet láttak benne, ami lassan csordogált a láda eresztékein keresztül. Miután óvatosan megdöntötték és a zavaros víz kizúdult, hatalmas örömükre rengeteg aranyból és ezüstből készült gyűrűt és láncot találtak benne. Néhány igen réginek tűnő érme is vegyült közéjük.

– Gazdagok vagyunk! – lelkendezett Pista, és a z öröme átragadt Popeye-re és Rozsomákra is.

– Azért akadnak még problémák urak – mondta Rozsomák.

– Mi lehet itt a probléma? Hiszen gazdagok lettünk. Vagy talán nem? – kérdezte Popeye.

– Ezek csak ékszerek és nem készpénz. Még valahogy értékesíteni is kellene. No, de ebben én tudok segíteni – mondta Rozsomák. – Ugyanis mikor én még a Nagyvégpusztai mobil kantin főszakácsaként tevékenykedtem eléggé sok, kissé kétes, ámde annál hasznosabb ismeretségre tettem szert. A Trutyma Vazul néven nemzetközi hírnévre szert tevő műkincskereskedő is ezek közé tartozott.

– Ilyen névvel nemzetközi hírnév? – kérdezett közbe röhögve Popeye.

– Természetesen uram, hiszen vagy tíz ország bűnüldöző szervei fogadnák nagy szeretettel az illető úriembert – válaszolta Rozsomák. – Ez a kedvesnek még a legnagyobb jóindulattal sem mondható úriember a legjobb tudomásom szerint jelenleg Armorikán űzi kétes, ám annál jövedelmezőbb mesterségét. Hallottak már önök Armorikárol?

– Azt hiszem igen – vágta rá Pista –egyszer a féltoronyi kocsmában, mintha ittam volna belőle egy felest.

– Ki kell, hogy ábrándítsam uram, de ilyen ital nincs –folytatta Rozsomák – az Armorika kérem az egy nagyon különös hely itt a szigettenger egy eldugott zugában. Egyszer az éttermemben egy nagyon okos ember, valami professzor részegen azt mondta, hogy ez egy ősi galliai hely és tenger mellettit jelent, no de ez sem biztos, hisz ittasan az emberek mondanak néha vad dolgokat. Szóval a lényeg az, hogy valahogy meg kell ezt a titkos helyet találnunk, és akkor talán nyerők vagyunk. A környék összes kétes egzisztenciájú, ám annál leleményesebb figurája itt él. Olyan eldugott helyen van, hogy a rend őrei évek óta nem találják, pedig nagy erővel keresik.

– Mondhatom nagy segítség –, szólt közbe Popeye – ismer egy embert, aki megvenné a kincset, de nem tudja hol van.

– Kérem szépen, legalább ismerem –mondta Rozsomák – Armorikát igenis meg fogjuk találni. Van is egy ötletem, hogy hogyan. Na akkor haladjunk. Evezzenek ki erre a nagyobb sodrású vízre és bízzuk rá magunkat.

– Ez hülye – konstatálta a kapitány, de azért elkezdett a sodrás felé evezni Pistával egyetemben.

A folyó sodra elkapta a hajójukat és nagy sebességgel repíteni kezdte őket az ismeretlen felé. Órák hosszat sodródtak a végeláthatatlan vízen, és időközben az egyre idegesebb kapitányt és első tisztjét Rozsomák nyugtatta, hogy csak szépen hajózni kell tovább. Már majdnem megverték, mikor a jobb part felé intett és közölte, hogy most már kiköthetnek. A nap már lassan takarodót fújt magának.

Ezen közben Buborék is odaúszott a Nyáras szigethez, ahol Duzzadt Gézával beszélték meg a találkát, nem tudva, hogy eléggé kellemetlen lesz a dolog miután Géza a varsában csak egy keszeget talál az éjszaka, mikor a kincsért megy. Hagyjuk is őket magukra és térjünk vissza a hőseinkhez.

 Mikor partot éretek Rozsomák rövid utasításokat adott Pistának és Popeye-nek:

– Óvatosan hajtsák félre a bokrok ágait és keressenek kis vízfolyásokat. Az lesz az első kapuja Amerikának.

Lassan csorgott a hajó lefelé a víz partja mentén és ők minden bokor ágát félrehajtották, de nem találtak semmiféle vízfolyást. Popeye már olyan ideges volt, hogy majd szétrobbant. Szerencsére a lassan lebukó nap vörös fénye elfedte a vértolulásos arcát. Ha nem tette volna, rettenetes látványban lett volna része az útitársainak. Dühében elhajította az evezőt, ami egy közeli mogyoróbokron kötött ki. Miután kissé lehiggadt, utasította Pistát, hogy evezzen a bokorhoz, hiszen még szükség lesz az elhajított szerszámra. Mikor odaértek és kiszabadította az evezőt, a bokor alatt négy-öt vízfolyást véltek felfedezni.

– Urak. Itt vagyunk Armorika és a gazdagság kapujában – közölte megdicsőült arccal Rozsomák Popeye-el és a tátott szájú Pistával.