Erdős Sándor - Tengerre magyar 9. - Rozsomák

Erdős Sándor

Tengerre magyar 9.

Rozsomák

  Mikor Pista megközelítette a partot, hogy kifigyelje kik, vagy mik adják a hangokat, a halvány fényben, amit egy elemlámpa bocsájtott ki magából két sötét alakot látott. Valahogy ismerősnek tűntek számára. A testalkatukból, valamint a fojtott hangjuk lejtéséből kikövetkeztette ki is a két alak, nemhiába, Pista egy zseni volt. Buborék és Duzzadt Géza susmorgott a sötétben:

– Ha megtaláltátok, akkor rejtsd bele a varsába, én majd éjjel érte megyek a ladikkal – suttogta Géza.

–Velem mi lesz? –hallatszott Buborék suttogó hangja.

– Búvár vagy, vagy mifene! Ússz el a víz alatt a Nyáras szigetig, ott majd felveszlek. A két hülye meg hadd főjön saját levében. Azt fogják hinni odavesztél.

– Remek terv –, suttogta Buborék – és ha nem találom meg a kincset?

– Az baj lenne, de én hiszek a létezésében – válaszolta Géza – na, menj, nehogy lebukjunk.

– Rendben főnök, akkor holnap – köszönt el Gézától Buborék.

  Pista ezt a párbeszédet mesélte el Popeye-nek, aki a fejét vakargatva úgy döntött, hogy színleljenek alvást, mielőtt Buborék visszatér a sátorba. Majd, ha elaludt, akkor elvonulnak kissé messzebb haditanácsot tartani. Még szinte el sem helyezkedtek alvást mímelve, mikor meghallották az óvatosan a sátorba kúszó Buborék neszezését. Nem is telt el sok idő, és őkelme már hortyogva az igazak álmát aludta.

 A kapitány megbökte Pista vállát, majd mind a ketten csendben kilopakodtak a sátorból, majd egy közeli facsoport felé vették az irányt. Amikor úgy érezték, hogy már hallótávolságon kívül vannak Popeye Pista felé fordulva így szólt:

– Figyelj ide, ha jól hallottad, amit hallottál, akkor ez a két megátalkodott valami galádságot tervez. De vajon mit?

– Nem tudom kapitány úr, de ijesztő volt hallani is.

– Törjük a fejünket Pesta. Rá kell jönnünk, ha törik, ha szakad.

 A csöndes, sötét erdőből halk zörejeket hozott a lusta szellő, ami megborzongatta hőseink zaklatott idegrendszerét és ijedten néztek körbe.

– Van itt valaki? – suttogta bele az éjszakába Pista rettenthetetlen bátorságról téve tanúbizonyságot.

Senki sem felelt, de mintha léptek zaja hallatszott volna egyre közelebbről. Ha a sátor irányából jött volna a zaj, akkor minden bizonnyal Buborék érkezésére gondoltak volna, de mivel épp az ellenkező irányból jött így Pista ijedten makogta:

–Biztosan a szellemek.

 Ebben a pillanatban a fák közül egy sápadt arcú hosszú fehér lepelbe burkolódzott alak vált ki és lassan közelíteni kezdett feléjük. Pista el akart futni, de mit egy álomban a lábai nem akartak engedelmeskedni az agya utasításának, ezért lecövekelve állt a sötétben. Popeye-nek csak egy halk nyögésre tellett ijedtében.

– Szép estét urak –köszönt a jelenés – Rozsomák Béla lenne a becsületes nevem és meg szeretném menteni önöket a kisemmizés rémétől.

A Rozsomák Béla néven bemutatkozó úriember öltözete kimerült egy enyhén foltos fehér fürdőköpenyben, amiből csak halottsápadt arca villant ki. Több napos borosta keretezte ezt a szinte földöntúli arcot, kiemelve a szinte világító kék szemeit.

 Ez a különös jövevény látott már szebb napokat is, ugyanis valaha a Nagyvégpusztai mobil kantin főszakácsaként tevékenykedett. Ez a műintézmény a városka piacának leghátsó szegletében található leharcolt katonai lakóbuszban működött. Rozsomák úr egyedül vitte ezen vállalkozást, ahol ételkülönlegességekkel kedveskedtek az arra járóknak. Kapható volt itt kissé megégett sült kolbász és vízzel feljavított száraz kenyér, valamint nagy mennyiségű alkoholos ital is. Egy zord őszi napon azonban a hatóság emberei megszüntették karhatalmi úton a jövedelmező üzlet virágzását. Bár jogerős bírósági végzés volt a bezárást illetően, higiéniai szempontokra hivatkozva, ezt Rozsomák Béla vitatta. Szerinte a bűne az volt, hogy sok olajat öntött a sütni való kolbászra, ezért megszállta az amerikai hadsereg a boltot. Szó, mi szó Bélánk így vált munka és hit nélküli emberré.

 Mit is tehet ilyenkor egy munka és hit nélküli ember? Természetesen elvonul a világtól és Robinsoni életbe menekül. Bélánk, hát fogta magát és erre az elátkozottnak hitt szigetre költözött a bánatával együtt. Sok- sok hónap kitartó munkájával egy egészen lakályos kis kunyhót épített magának, minden szükséges használati eszközzel egyetemben.

A meghökkent Popeye-nek jött meg először az elveszettnek tűnő hangja:

– Kicsoda? És mitől szeretne megmenteni minket?

– Mint mondtam volt, Rozsomák Béla vagyok és a kisemmizéstől menteném meg az urakat. Amennyiben igénybe vennék a szolgálataimat javaslom, hogy kövessenek.

Két meghökkent hősünk egyetlen szó nélkül elindultak a jelenés nyomába az ismeretlenbe. Az eddig felhők takarta hold nevetve szórta rájuk ezüstös sugarait. A távolban valami madár rikoltozott, mintha röhögött volna.