Erdős Sándor - Tengerre magyar 8. - Hangok a sötétben

Erdős Sándor

Tengerre magyar 8.

Hangok a sötétben

 Miután leültek a sátor elé, Popeye kiterítette a térképet egy rögtönzött asztalra, amit néhány maradék deszkából ácsoltak össze.

– Nagy figyelmet kérek! Először is értelmezni kellene ezt a förmedvényt. – bökött a hevenyészett térképre – Valaki?

 Buborék megvakarta a fejét és határozottságot erőltetve a hangjára megszólalt:

– Nekem menni fog – közelebb húzódott a térképhez és vékony művészujjainak egyikével egy zsíros foltra bökött rajta – most itt vagyunk.

– Az nem egy szalonnafolt? – kérdezte meg Pista komoly arccal.

– Ha jobban értesz hozzá, akkor gyere és navigálj te – morrant fel Buborék, és miután látta, hogy a remek első tiszt visszavonulót fúj folytatta – szóval most itt vagyunk. Ha ezen a pár holtágon áthajózunk, akkor egy nagyobb sziget megkerülésével el is értünk a kincshez – mutatott a térképre rajzolt ikszre.

– Ez könnyű mókának tűnik – mondta a kapitány.

– Csak tűnik, de nem az –, mondta Buborék, ismét a fejét vakargatva – az egyik holtág nagyon cudar és félelmetes hírben áll. Nehéz hajózni és állítólag szellemek lakják. Ez a Fekete köd holtága. Éppen annak a végében süllyedt el a kincses ladik.

– Nem ijedek meg mindenféle holtágtól, meg sohasem volt kísértettől – mondta Popeye.

  Buborék még hosszan ecsetelte a rájuk váró nehézségeket, amikre Pista szemmel láthatóan nagy félelemmel gondolt. Miután kellemesen kirémüldözték magukat a kapitány parancsot adott az indulásra. Igaz már késő délutánra járt, de nem akartak tovább itt rostokolni. Miután ettek egy kis szalonnát, majd leöblítették egy kis vízzel, kivéve Pistát, aki a borra esküdött, elbontották a sátrat és berakodtak a hajóba minden holmijukat. Kényelmesen elhelyezkedtek a hajón, majd eltolták a parttól. Mivel a szél nem fújt, így a vitorlát fel sem húzva, evezni kezdtek. Eseménytelen útjuk volt egészen addig, mígnem elérték a Fekete köd holtágát. Ezt Buborék sejtelmesen közölte velük, mikor egy vízbe dőlt fákkal erősen eltorlaszolt, avatatlan szemeknek szinte láthatatlan kis csatornához értek.

  A nap már kezdett lebukni a horizonton, mire megtisztították annyira a vízfelületet, hogy be tudtak rajta hajózni. Sűrű pára borította a vízfelületet, ezért óvatosan kellett evezniük, nehogy fennakadjanak valami láthatatlan víz alatti akadályon. Pista egy hosszú bottal a hajó előtt tapogatta a vízfeneket hajózható útvonalat keresve, a kapitány és Buborék pedig lassan eveztek a hajó két oldalán ülve. A nap már lebukott és sűrű, nehéz sötétség borította be őket, mikor a kapitány parancsot adott a kikötésre

– Kénytelenek leszünk valahol itt tábort verni. Ebben a kulimász szerű sötét ködben úgysem tudunk továbbhaladni.

A többiek is egyetértettek Popeye javaslatával, ezért a partra kormányozták hajójukat, majd egy a parton álló fűzfához kikötötték. Miután Pista ivott eg kis pálinkát felfedezőútra indult a sötétbe borult szigeten táborhely után kutatva. Vagy öt percen keresztül hallatszott a káromkodása mielőtt visszatért volna a hírrel:

– Mindenhol csalán és csalán – vakargatta a kezét és az arcát – sehol egy füves tisztás.

– Mit gondolsz te sokeszű, talán a Népligetben kötöttünk ki? – nevetett a kapitány – Tapossunk laposra egy kis területet, aztán már sátrat is verhetünk – javasolta.

 Ezzel egyet is értettek így azonnal neki is láttak a kivitelezésnek. Nem messze a parttól a sötétben bóklászva megpróbáltak egy kör alakú tisztást létrehozni, ami nagyjából sikerült is, így Popeye a favadász nekiállt tűzrakáshoz ágakat szedni. Sűrű szentségelés közepette sikerrel is járt, így hamarosan pattogott is a tűz, ami már kellő fénnyel szolgált számukra a sátor felállításához, és a nélkülözhetetlen holmik partra viteléhez. Pista ismét tanúbizonyságot tett hihetetlen szorgalmáról, hiszen magára vállalta ennek a feladatnak az oroszlánrészét. Néhány perc múlva enyhén dülöngélve és vidáman dudorászva készen is volt a feladattal. Igaz eléggé megvámolta közben a borkészletet, de a lényeg, hogy a munkát elvégezte. A sátor is állt hamarosan, ahol ismét a vitorlával ágyaztak meg maguknak.

 Kedvük, erejük nem lévén a főzésre most megelégedtek azzal, hogy sütöttek egy kis szalonnát nyárson, ami remek étel annak, aki szereti. A piruló szalonna zsírját egy-egy szelet kenyérre csepegtetve, és vöröshagymát harapva hozzá úgy bevacsoráztak, hogy azonnal kajakóma lett úrrá rajtuk, ezért eltették magukat holnapra. Pista előrelátásról tanúskodva még egy flakon bort is készített maga mellé lefekvéskor, hátha megszomjazik erre a sós vacsorára. Beazonosíthatatlan állatok távoli neszezése ringatta őket álomba az ismeretlen kis szigeten, ahol csak talán szellemek tanyáztak rajtuk kívül.

 Már jól benne jártam az éjszakában, amikor Pista arra kelt, hogy a szükség kínozza hólyagját, ezért a még kissé parázsló tűz gyenge fénye mellett egy közeli fához ment dolgát elvégezni. Még szinte nem is végzett, mikor gyenge fényt vélt felfedezni a víz felől, kissé távolabb, mint ahol kikötöttek. A kíváncsiság és a félelem érzése kevergett benne és győzött a kíváncsiság. Lassan közelebb osont a fény felé, visszatartva a cifra magyar káromkodáscsokrokat, hiszen az ember méretű csalánok támadták rendesen.

 Halk hangok ütötték meg a fülét és mikorra közelebb ért már meg is értette őket. Nem töltötte épp el nyugalommal az amit hallott, sőt a riadalomtól, még a szőr is felállt a hátán. Óvatosan, nehogy zajt csapjon visszatért a sátorhoz és felrázta álmából Popeyet.

– Kapitány, azonnal keljen fel. Ezt el kell mondanom.

 Popeye az álmot kirázva az első tisztje halvány, riadt arcára nézve rögtön érezte, hogy valami baj van.