Erdős Sándor - Egy hullámnyi gyanú 2.

Erdős Sándor

Egy hullámnyi gyanú

Második fejezet

Falu a vizek felett

 Armorika, nyugodtan mondhatjuk, hogy egyedülálló képződmény volt kis hazánkban. Több olyan helyről is tudunk, ahol a törvény szigora elől elrejtőzni vágyók kitaszítva magukat a társadalomból önálló kis államokat hoznak létre az állam keretein belül, avagy inkább azon kívül.

 Ez a különleges, mocsarakkal ölelt hely azonban olyan egyedi volt, amilyet nem igazán találni a Föld nevű bolygón. Tekintettel mocsaras jellegére a környezetnek itt a házak cölöpökre épültek, mint Velence. A hasonlóságnak itt vége is szakadt az olasz viziváros és Armorika között. Egy aránylag nagy kiterjedésű sziget szinte mértani közepén kis belső tó helyezkedett el ami köré mindenféle víz hordta hulladékból, és bádoglemezekből egy kimondottan hangulattalan település épült. Ideiglenes, vagy állandó lakói a társadalom söpredékeiből, és vígasztalan kalandorokból verbuválódott össze.

 Természetesen, mint minden állandó emberi településen itt is megjelent a szolgáltatóipar. Lehetett itt találni szatócs és fegyverboltot, egy nagyképűen fodrászszalonnak hívott törött raklapokból épült bódét, ahol szakál és hajnyírást vállalt a Félszemű Ottokár, és természetesen bordélyház is üzemelt Csöcsös Rozi vezetésével, aki magánkéjnőként működtette intézményét. Rozinak a fővárosban pár éve már volt egy rossz működés közben becsődölt vállalkozása, ugyanis teherbe esett egy Gróf nevű zsebtolvajtól. Ez a tény viszont már önmagában kizárta a magánkéjnőként való működését. Az ifjú trónörökös azóta Rozi nővérénél nevelkedik Rakamazpusztán. Mint minden jóféle magyar településen itt is megtalálható volt egy ivó, ami a „Kopott vitorla” nevet viselte és a helyiek csak „A Szalon” -nak hívták.

 Popeye, Rozsomák és Pista tátott szájjal bámulta az eléjük táruló szürreális látványt. Mikor hajójukkal a tavat elérték már késő délután volt és Armorika az erdő sűrűje alatti sötét árnyékokba burkolódzott. Halvány fények szűrődtek ki a magas cölöpokre eszkábált különféle méretű és anyagú rendezetlen összevisszaságban pompázó tákolmányokból. Deszkákból és farönkökből készült mólórengeteg kötötte össze őket szinte utcákat formázva.

– Megérkeztünk urak – konstatálta Rozsomák.

– Hát én még ilyet nem láttam amióta a hátsófelem kilyukadt –hüledezett Popeye – ez egyszerre félelmetes és csodálatos.

 Pista meg sem tudott szólalni csak tátott szájjal bámult miközben azt érezte, hogy a gyomra összeszorul, a szája meg kiszárad. Ezeknek a tüneteknek véleménye szerint roppant nagy egészségügyi kockázata lehet ezért megelőzvén a nagyobb bajt felhajtott gyorsan a hajó gyomrából elővarázsolt pálinkából néhány kortyot.

– És most mi lesz, hogyan tovább? – nézett felhúzott szemöldökkel a kapitány Rozsomákra.

– Kedves uram a kérdése első felére vonatkozó válaszom az, hogy nem vagyok jósnő. Nincs varázsgömböm sem egyéb okkult tudományt szolgáló játékszerem, tehát hogy mi lesz azt nem tudom. Esetleg lennének felvetéseim amennyiben azt önök elfogadják. A hogyan tovább kérdésére pedig lenne egy javaslatom – bontotta ki válaszát Rozsomák a tőle már megszokott választékossággal.

–Akkor jöhetnek a javaslatok. A felvetéseket hagyjuk egyelőre – mondta Popeye ingerülten.

– Maga tudja – kezdte mondandóját az égre emelve tekintetét Rozsomák – Ha jól értékelem a helyzetünket akkor elviekben vagyonos emberek vagyunk. A gyakorlatban viszont csak három rongyokba tekert csillogó csecsebecsével rendelkezünk. Tehát értékesíteni kell a kincset, hogy valóban érjünk vele valamit. Mint mondottam vala javaslom, hogy egyszerre csak egy kis részét adjuk el kizárva a súlyos mellékhatásokkal járó kiraboltatás veszélyét.

 Popeye az égre emelte a tekintetét, de nem az odafent úszó a lemenő nap fényében vöröslő fellegeket bámulta, hanem egy ismeretlen nép ismeretlen imáját mormolta:

– Aztaszófosómindenségitneki…

Ezzel a közjátékkal nem is törődve Rozsomák folytatta javaslatának cirkadalmas kifejtését:

– Amennyiben találunk itt szállást az éjszakára és erre van is egy ötletem, hogy hol, akkor az éj leple alatt el tudjuk rejteni kincseinket valami biztonságos helyen itt a környéken. Csak egy kis részét tartanánk magunknál, amit holnap jó áron eladunk Trutyma Vazul úrnak és utána már egy kisebb pénzösszeggel a zsebünkben valamivel szabadabban mozgunk ezen a rideg, ámde kalandokkal teli helyen.

– Remek ötletek. Már csak azt mondja meg, hogy miképpen szerzünk itt éjszakai szállást? Elmondása szerint még soha nem járt itt – nézett a kapitány gyanakvóan Rozsomákra – Vagy netalántán a sátrat állítsuk fel az ingoványban? 

– Nem rossz ötlet kedves uram –, válaszolt Rozsomák – vízágyban ugyanis sohasem aludtam. Viszont én nem erre gondoltam. Lenne egy remek és kézenfekvő javaslatom. Nemes egyszerűséggel keresünk.

–Ez tényleg hülye – mormolta a kapitány

– Hogy mi erre nem is gondoltunk! – kiáltott fel Pista, aki eddig a karcos pálinkának köszönhetően csak szörcsögve hápogott, mint egy néma kacsa.

– Még jó, hogy én is itt vagyok – vetette közbe Rozsomák önelégült arccal – Akkor hajrá! Kössünk ki és keressünk szállást.

 Mi mást is tehettek volna, ha már egyszer a sors szele idefújta őket. Kikötéshez készülődtek. A nagy számú mólószerű képződmény egyikéhez igyekeztek, ami a település nagyjából mértani közepén helyezkedett el egy aránylag nagy és stabilnak tűnő épület közelében. Talán ez lehetett Armorika fő kikötője, mert néhány ladik már ringatózott mellette. Miután benavigálták magukat a móló mellé és kikötötték hozzá a hajójukat, a nagyméretű épület, ami valójában a „Kopott Vitorla „néven üzemelő ivó volt, ajtaja kivágódott.

 Roppant barátságtalan embert mintázó lények özönlöttek ki az ajtón és vad tekintettel vizslatták a jövevényeket. Hőseinknél hamar tele lett a gatya, kivéve Rozsomákot, aki rezzenéstelen arccal, kutató tekintettel nézett a hordára.