Erdős Sándor - Egy hullámnyi gyanú 3.

Erdős Sándor

Egy hullámnyi gyanú

Harmadik fejezet

Csöcsös Rozi

Torzonborz többnyire ápolatlan külsejű, vagy tíz-tizenöt főre rúgó csődület állt az ivó előtti durván ácsolt deszkamólón. Első ránézésre is, egy gyengén képzett bíró, kiosztott volna közöttük vagy ezer év szigorítottat. Némelyikük kést tartott a kezében gyaníthatóan nem az esti szalonnázás előkészülete jegyében. Popeye és Pista hátsó fele oly mértékben beszűkült az ijedtségtől, hogy egy urológusnak valószínűleg három hétig vazelinbe kellett volna áztatni a kezét egy sikeres prosztatavizsgálat előtt. Rozsomák nyugodtan tekintett a társaságra ugyanis felfedezett a gyülevész népség mögött egy terepszínű ruhába öltözött alakot. Régi kártyacimborája és volt étterme egyik törzsvendége állt ott mosolyogva aki erőteljes baritonján meg is szólalt:

– Hozott az ördög benneteket! – mosolygott továbbra is Rambó, mert ő volt az illető a letelt őrszolgálata utáni nagy örömében fürödve.

Legalább valamiben fürdött, ugyanis Rambó a vizet nem szerette azt állítva, hogy ártalmas a szervezetre. Amennyileg belsőleges bevitelre használják akkor azért, mert abba a halak belepisiltek, ha pedig mosdásra akkor azért, mert oldja a nyers bőrt. Ezért amennyire lehetséges volt kerülte a vízzel való érintkezést, inni meg csak bort ivott.

– Rambó úr, mérhetetlenül örülök a becses jelenlétének – üdvözölte Rozsomák is ismerősét.

Popeye és Pista is megnyugodott. Mikor látták, hogy Rambó ismerősei a jövevények a társaság visszatért az ivóba anélkül, hogy komolyabb incidens történt volna. Kikászálódva a hajóból, a ruházatuk alá rejtett kincsekkel a mólóra léptek ők is, üdvözölve megmentőjüket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Pista még egy-egy üveg pálinkát is zsebre vágott, hogy az esetlegesen a hajó kifosztásával próbálkozók zsákmánylehetőségét csökkentse.

– Rambó úr kérem, mint említettem a bejáratnál letelepedési célzattal érkeztünk ide – kezdte a puhatolódzást szállás ügyben Rozsomák – és az után érdeklődnék önnél, hogy nem tud-e valami ideiglenes szálláslehetőségről amíg meg nem oldjuk magunknak a lakhatást.

– Nagy örömmel segítenék haver –, mondta Rambó – viszont az én garzonom picit cseppecske lenne négyünknek. Jómagam is úgy alszom, hogy zacskót húzok a bakancsomra ugyanis a lában kilóg az ajtón, esőben ez viszont már a felfázás kockázatát hordozza magában. Volt már arra is példa, hogy éjjel egy arra járó szerencsétlen a lábamra lépett. Azóta is erdei terménygyűjtéssel foglalkozik mert úgy nyakon vágtam, hogy elfelejtette a múltját, pedig egy tisztességtelenségben megőszült rablógyilkosról van szó.

– Nem is arra gondoltam kedves Rambó úr, hogy ön szállásoljon el minket, hanem talán egy tanáccsal esetleg szolgálhatna részünkre – érdeklődött tovább Rozsomák.

–Azzal igen, naná! Vélelmezem nem a Hilton szálló színvonalát várjátok el a szálláshelyeteket illetően.

– Dehogy is –, mondta Rozsomák és a kapitány, valamint az első tisztje is lelkesen bólogatott erre – aludtunk már rossz körülmények között. Nem hiszem, hogy meglepetés érhetne ebben a tekintetben.

– Akkor gyertek velem –, indult meg Rambó a mólón – bemutatlak benneteket Csöcsös Rozinak. Remek kuplerájt vezet itt. Igaz egyszemélyben ő az alkalmazott is, de ez semmit sem von le a szolgáltatás minőségéből. Ha éppen nincs kuncsaftja akkor biztosan kiadja a dolgozószobáját pár fáradt utazónak néhány napra. Ha meg melója lenne akkor meg addig vártok az előtérben, amíg nem végez.

 Mivel más ötletük nem volt jobb híján követték Rambót Armorika sötét sikátorainak mélyére. Csendes düledezett viskók és absztrakt művészetet idéző pléhbódék mellett vezetett az útjuk. Pár perces néma gyaloglás után egy aránylag takaros kis faépítményhez értek. Kétes tisztaságú ablakait függöny szegte, és még néhány kókadozó virág is díszlett a deszkából készült ablakpárkányon.

– Itt is volnánk – mondta Rambó és meghúzott egy az ajtó mellett lógó bálamadzagot, mire a ház belsejében lógó marhakolomp zörögni kezdett.

Az ajtó feltárult és egy habos-babos valaha talán rózsaszínű pongyolába öltözött meglepően nagy emlőkkel rendelkező erősen kifestett, egyébként aránylag szép arcú középkorú nő nyitott ajtót. A szájában lógó cigarettát a bal ajka sarkába lökte és illedelmesen köszönt a vendégeknek:

– Na húzzatok el innen míg szépen mondom!

Beletelt pár percbe és néhány kiosztott pofonba, amit zömében Rambó kapott, mire megértette a nő, aki ha valaki még nem jött volna rá Csöcsös Rozi volt, hogy szállást keresnek a jövevények. Mivel kijelentette, hogy előleg nélkül a küszöböt sem léphetik át Popeye szomorúan sarkon fordult.

– Hová indul kapitány úr? – kérdezte Pista és előkotorta azt a halom aprót a zsebéből, amit még a kalandjuk kezdetén a visszaváltott üvegekért és flakonokért kapott. Átnyújtotta Rozinak a pénzt és megpróbált nem a melleire koncentrálni. Ugyanis Pista első látásra beleszeretett Rozália melleibe.

– Ez egy napi szállás árának megteszi –, mondta Rozi és a nyakából az emlői közé lógó szatyor méretű vászontokba dobta az aprót – holnap kérem a következő összeget.

Mivel ellenvetés nem volt betessékelte Popeye-t, Rozsomákot és Pistát a lakásnak és munkahelynek egyaránt használt fabódéba, majd elbúcsúzott egy „Te meg takarodj!” köszönéssel az egyre lilább szemű Rambótól. Egy masszív faajtót nyitott ki az albérlőinek az előtérnek használt csöpp helyiségben lévő két ajtó közül és üdvözült arccal jelentette ki:

– A gyönyör palotája – mutatott egy férfimagazinok kitépett lapjaival díszített kis szobára. A szoba egyetlen berendezési tárgya egy raklapokból ácsolt és pár réteg lópokróccal borított nagyméretű masszívnak tűnő ágy volt. 

– Itt eldögölhettek. Megyek én is elteszem magam holnapra. Ha kell valami itt leszek a szomszéd szobában, de ha lehet ne kelljen, mert mélyen alszom és ha valaki felkelt akkor kissé agresszív leszek.

 Hőseink elcsigázottan ültek le a lópokrócokkal borított ágyra és tanakodni kezdtek, hogy most mitevőek legyenek.

– Mivel a hölgy jelezte, hogy mélyen alszik így kissé könnyeb lesz a dolgunk, mint gondoltam –, kezdte mondandóját Rozsomák – mikor már Armorika lakóinak zöme alszik kilopakodunk és keresünk rejtekhelyet a kincsnek.

A kapitány és Pista is úgy vélte, hogy ez a legjobb, amit jelen esetben tehetnek. Tehát megpróbáltak kicsit lazítani és vártak az éj leszálltára.