Erdős Sándor - Egy hullámnyi gyanú 6.

Erdős Sándor

Egy hullámnyi gyanú

Hatodik fejezet

Közjáték

 

 Pista szíve erősen dobogni kezdett az összeg hallatán és lelki szemei előtt megjelent egy saját tulajdonú kocsma képe. Neki ez az összeg olyan hatalmasnak és felfoghatatlannak tűnt, mivel életében sohasem látott ennyi pénzt egyben, hogy azt hitte ő lesz a világ egyik leggazdagabb embere. Pistának régi álma volt egy vendéglátóhely, ami csak az övé. Tulajdonképpen még vendégre sem lett volna szükség, ő egyedül garantálna a biztos és rendszeres forgalmat. Popeye alapvetően elégedett volt, hiszen egy ilyen szép összeget egyetlen ékszerért nem is remélt. Egyébként is van belőle még elég, ha azt is hozzászámolja, akkor jócskán milliomos. Rozsomák viszont tudta, hogy ennek a többszörösét is megérik az ékszerek ezért megpróbált kicsit alkudni:

– Kedves uram. Igazán nagyvonalú az ajánlata viszont ön előtt három ágrólszakadt ember áll, akiknek se otthona se jövője nincs. Nézzen csak ránk miféle ruházatban vagyunk kénytelenek megjelenni ön előtt. Ez az egyetlen öltözetünk, arról nem is beszélve, hogy már a házi egerek is elkerülnek minket folyamatos éhségre panaszkodva.

 Nem úgy tűnt, hogy Vazult meghatotta ez a túldramatizált monológ, mert rezzenéstelen arccal nézett és egy fia könnycsepp sem csordult ki a szeme sarkából. Kőkemény üzletember lévén nem sok jelentőséget tulajdonított ügyfelei szociális helyzetének.

– Nézd Rozsomák –, állt fel az asztaltól Vazul – régi ismeretségünkre tekintettel elnézem neked ezt a hitvány vádaskodással is felérő alkudozási szándékot. Ha nem te lennél itt akkor már kezelésbe vett volna Tulok –, mutatott az ajtó mellett csendben álló emberhegyre – de ettől most eltekintünk. Az összeg marad, esetleg kevesebb lesz, viszont a ruházaton és az élelmezéseteken tudok javítani, ha így megfelel. Remélem megfelel?

– Természetesen kedves uram. Roppant előnyös megállapodást kötöttünk–fogott kezet Rozsomák Vazullal.

  Vazul egy kulcscsomót vett elő a zsebéből és felnyitotta a ládát, majd egy nagy köteg bankjegyet vett ki belőle. Leszámolta a vételárat, az ékszereket a ládába helyezte, majd visszazárta.  Popeye arca sápadt, Pistáé meg vörös volt mikor átvették a bankjegyköteget, amit egy-egy vászonzacskóba helyezve átnyújtott nekik a vásárlójuk. Rozsomák rezzenéstelen tekintettel rakta zsebre a saját részét.

–Most pedig gyertek velem – invitálta őket Vazul.

Tulok kinyitotta előttük az ajtót és az ivó túlsó oldalán található apró, de a körülményekhez képest fényűző lakosztályba vezette őket. Itt Trutyma Vazul kinyitott egy hatalmas méretű kétajtós ruhásszekrényt és a benne halmokban heverő ruhákra mutatott:

– A megállapodás második része. Válogassatok kedvetekre.

 Mivel a szekrény tartalma minőségileg két kategóriába volt sorolható a nagyon elegáns öltönyök és ingek, valamint a zöld színű katonai gyakorlóruhákéba, ezért a jelenlegi terepi viszonyok miatt hőseink az utóbbit választották. Ajándékba még egy hátizsákot és három pár a méretüknek megfelelő katonai surranót is kaptak. Mivel a hátizsákba csak a ruházat fért el ezért a surranókat a fűzőjüknél fogva összekötötték és a vállukra vetették. Pista még a hátizsák cipelését is magára vállalta nagy örömében, hogy végre elszabadulhat innen és élheti a gazdag emberek gondtalan életét. Ha ekkor tudta volna, hogy mekkorát téved, valószínűleg nem sietett volna ennyire.

Vazul ezek után az ivóban megvendégelte őket egy pohárka valószínűleg gumicsizmából főzött, borzalmas ízű pálinkára, majd megkérte Tulkot, hogy hozzon a vendégeinek egy kis elemózsiát. Tulok nemsokára egy kivénhedt utazóbőrönddel tért vissza, amiben szalonna és kolbász volt, annyi, hogy talán egy hétig is ehetik majd.

–Ezzel az üzlet rám eső részére akár pontot is tehetünk –, vigyorgott Vazul – és amennyiben lenne még ezekből a csecsebecsékből ott, ahonnan ezek voltak, hozzátok csak nyugodtan.

Így felpakolva tele tervekkel a közeljövőt illetően a három alkalmi gazdag el is távozott az ivóból, sűrűn hátra tekingetve, nem követi-e őket valaki. Mivel nem láttak senkit, elvonultak a kocsma mögötti kis bozótosba egy kis tervezgetésre és öltözetcserére. Miután mind a hárman felöltötték az új zöld katonai ruháikat és a surranókat tervezni kezdték volna a napjukat, ha nem üti meg néhány hangfoszlány a fülüket. Mivel Rozsomák felfedezni vélte a beszédben a saját nevét is így társait magával húzva a hangok forrása felé settenkedtek. Csendre intette Popeye-t és Pistát, majd az ivó apró hátsó ablakán kiszűrődő hangokra figyeltek:

– Ez a Rozsomák meg az ütődött haverjai igazi kincset hoztak nekem ide. Jó lenne kideríteni, hogy honnan szerezték. Amennyiben igazam van ez egy nagyobb gyűjtemény ez része lehet. Az pedig mesés vagyont érhet – vélték felfedezni Vazul hangját – Este menj és helyezd ki a jelzést.

– Igenis főnök – szólalt meg fojtottan egy ismeretlen hang, nagy valószínűséggel Tuloké.

Ajtók csapódása hallatszott odabentről ezért a három kalandor jobbnak tartotta, hogy távozzanak onnan.

– Irány a hajó – vezényelte Rozsomák, miután a kellő mértékben eltávolodtak a kocsmától – mindenképpen beszélnünk kell egymással. 

Felcipelték a bőröndöt és az üres hátizsákot a hajóra, a viseletes ruhájukat a bokrok között hagyták majd leültek a fedélzetre egy kis kupaktanácsot tartani.

–Mit szólnak urak? Ez a sötét lelkű gazember áron alul vásárolta meg a portékáinkat ráadásul még veszélyt is jelenthet a testi épségünkre amennyiben arra vetemedik, hogy ki szeretné deríteni a kincs származási helyét.

– Akkor pucoljunk innen, amilyen gyorsan csak lehet – mondta Pista.

– Még mit nem kérem! Aztán mit teszünk a többi ékszerrel? Ott hagyjuk halak eledeléül? – Rozsomák arca vörös színűre váltott – A feketepiac hiénái bárhová is visszük eladni az értékeinket Vazul ismerősei. Nem éppen egy életbiztosítás.

– Akkor mi a fenét tehetünk? – érdeklődött elkeseredett arccal Popeye.

– Kihajózunk és követjük Tulkot. Amennyiben jól vettem ki a beszélgetésből, amit kihallgattunk, valami jelet kell majd neki kihelyeznie este. Bizton állíthatom uraim, hogy ez valami módon előre viheti az ügyet.

– Rögtön kiszúr minket a vízen, ha követjük – vetette közbe a kapitány.

– Erre a problémára is van egy remek ötletem – somolygott Rozsomák.