Tandori Dezső Művész Társaság

(A.K. András.) Tizenkét nap 2999. december huszonnyolcadika Tele a tököm mindennel! A konteósok megint világvégét kiabálnak kettőezer kilencszázkilencvenkilenc december harmincegy éjfélre! Marhák. Ez már ezer éve is idegesítő kamu volt! Nem veszik észre, hogy minden világvége, amit beharangoznak, valahogy elmaradt?! Ráadásul a lakókonténerem külső szigetelése megrepedt és elviselhetetlenül forrók a nappalok, az éjszakákon meg befagy a seggem. A klíma ezerrel zörög, már szinte az életéért küzd és én is mert kurvára aludnék már egy jót. A karbantartók basznak kijönni, hiába kerestem őket mentálisan fel. Gondolat átvitellel?! Chő, nagy szart! A gondolatátvitellel való hibabejelentést ideiglenesen blokkolták. Ja, már vagy kétszáz éve! Írtam e-mailt. Bár kétséges bárki is elolvassa. Ki gondolta volna, hogy az emberiség kétharmada a harmadik ezredforduló küszöbén, nem tud se írni, se olvasni. Marha nagy ötlet volt, hogy megalkossák az ember gép kombót. A földnél is butább kiborgokat létrehoz...

Re j télyes hobbitok az őserdőben - Kik voltak a Flores sziget apró emberei? 2003-ban régészek egy hihetetlen felfedezést tettek az indonéziai Flores szigetén: egy ismeretlen emberféle csontjaira bukkantak egy barlang mélyén.  A felfedezett lény alig 1 méter magas volt, koponyája pedig akkora, mint egy grapefruit. Mégis képes volt szerszámokat készíteni, vadászni, és valószínűleg a tűz használatához is értett. Ma sincs egységes álláspont A Homo floresiensis névre keresztelt faj a tudósokat ma is zavarba ejti. Vajon hogyan fejlődhetett ki egy ilyen kis méretű emberféle, amely mégis összetett viselkedést mutatott? A válasz a sziget izoláltságában rejlik. A szigeteken élő állatok és emberek gyakran "zsugorodnak" az evolúció során – ezt nevezik sziget-törpeségnek. A hobbitnak is becézett ősember kb. 50 ezer évvel ezelőtt élhetett, vagyis még akkor is, amikor már a modern ember is megjelent Délkelet-Ázsiában. Ez azt is felveti, hogy a Homo sapiens és a Homo floresiensis egy időben...

Aurora Amelia Joplin  A lap szélén   A történet a lap szélén született, ott, ahol a mondatok elvékonyodnak, és a papír elkezd kételkedni a saját anyagában. A könyv nyitva feküdt, nem olvasásra készen, inkább tartásban, mint ami pontosan tudja, hogy amit őriz, nem betű, hanem irány. A sínpár mindig is ott húzódott benne, láthatatlanul és megmásíthatatlanul, a vas tisztán és egyenesen futott végig a lapokon, olyan pontossággal, amely nem hajlik, nem keres kiskaput, nem alkuszik. A vonat megjelent, jelenlétté sűrűsödött, mint egy felismerés, amely régóta létezett, csak most kapott végre helyet. A fák álltak, a hó hullott, a világ nem tett hozzá semmit, mert nem volt mit fokozni rajta. Ez nem hívás volt és nem búcsú, hanem állapot, annak felismerése, hogy a történet nem engedélyt kér, hanem helyet, és csendesen annyit mond: itt vagy. A könyv lapjai megtanulták, hogyan lehet megtartani valamit birtoklás nélkül, egyensúlyba kerültek, és ami ott maradt utánuk, az nem hiány volt, hane...

Nagy Károly Lesz-e ott karácsony Lesz-e ott karácsony, Hol fegyverek szólnak, Hol a testvér halott, És az elme hallgat! Lesz-e ott karácsony, Hol dübörög ágyú... Hol már a baráton, Nem segít az álmunk. Lesz-e ott karácsony, Hol megfagyott minden, Hol az imáinkon... Csak sortűz az ámen! Lesz-e ott karácsony, Hol elveszik minden, Hol a rideg úton...  Nem segít az isten! Lesz-e ott karácsony, Hol gyilkos az angyal, Hol nem számít álmom Csak magamat bírjam! 2025 Pákozd

Aurora Amelia Joplin  Eszmi, a csillagfa angyala  Eszmi még alig volt több fényből született szelíd rezdülésnél, amikor Isten magához hívta, és kedvesen szólt hozzá: – Eszmi, egy feladatot bízok rád. Ültess egy fát. Nem akármilyet: egy Csillagfát. Olyan fát, amelyben minden fény egy-egy lélek reménye, tisztasága és ereje. Gondozd nap mint nap, szeretettel, ahogy csak egy angyal tud szeretni. Eszmi két kezébe fogta a piciny, fénylő magot, és a mennyei kert egyik hófehér tisztásán elültette. A mag csendesen fölfénylett, az angyal pedig minden reggel és este hozzá hajolt. Rásimította gondoskodását, énekelt neki, s a fa lassan növekedni kezdett. Évek múltak el, a csillagok száma pedig egyre nőtt az ágakon. Némelyik finoman pislákolt, másik ragyogva lobbant fel, de mindegyik Eszmi szeretetéből született. Ő sosem fáradt el; az angyali türelemből és tisztaságból épült. A gondoskodás lett a létezése, s a Csillagfa mindezt hálás fénnyel viszonozta. Egy napon Isten ismét magához hívta: ...

Erdős Sándor Lilith álma    Lilith nyolcéves volt, amikor először álmodta meg a temetőt a lila éggel. A furcsa szín úgy derengett a horizonton, mintha valaki felfeszítette volna a valóság vásznát, és hátulról szivárgott volna át a lidérces fény. Az álomban a fák csupasz ágai csontként karcolták az eget, s minden árnyék túlságosan hosszúra nyúlt, mintha saját öntudata lenne. Egyetlen hang sem volt… leszámítva azt a lassú, nedves csorgást, ami úgy koppant a földre, mintha hús olvadna kőre. Lilith tudta—az álom logikája kimondatlan, mégis feltartóztathatatlan bizonyosságként—, hogy valami felébredt. Valami, ami nem tartozott ebbe a világba. A sírkövek mögött előbb csak mocorgást látott. Valami nyúlósat. Valami, amihez a halál túl tiszta szó lett volna. A lény teste zöldes, olvadt hústömeggel tapadt a földhöz, mintha az anyag nem tudta volna eldönteni, él-e még vagy már széthullott. Sárga szemgödrében foszlott fény vibrált, mint két kicsi, őrült nap. Amikor Lilith felébredt, sikol...

Erdős Sándor Robin Hood sírja  A yorkshire-i dombvidék téli ködje olyan sűrűn simult a földre, mintha maga az idő lehelt volna holt emlékeket a vidékre. Aznap, amikor először láttam Robin Hood feltételezett sírját, a szél úgy süvített végig az ősöreg tölgyek között, mintha láthatatlan ujjak karmolták volna a Sherwoodból kiszáradt erdők lelkeit. Tudós lévén – vagy legalábbis annak mondottak –, nem hittem sem balladának, sem legendának, de a helynek volt valami baljós ereje, amit a racionális elme nem tudott szétszálazni. A sír egyszerű kőkerete elhagyatva hevert Barnsdale egyik tisztásán. A zöld zuzmó szálai úgy kúsztak a felirathoz, mintha óvakodva rejtették volna századok igazságát: Here lies Robin Hood. Tudtam, hogy számos történész keresett valós személyt a név mögött – az udvari inast, a lázadó katonát, az erdő peremén bujkáló parasztot –, de minden bizonyíték inkább ezeréves füstvé vált, ahogy a tudomány szikéje hozzáért. Ott álltam a sírnál, amikor különös rezgés ütötte meg a...