Tandori Dezső Művész Társaság

  Beköszönő Kedves Olvasók! Kedves Tagtársaink! Nagy szeretettel és őszinte örömmel köszöntöm a Tandori Dezső Művész Társaság valamennyi tagját, valamint minden kedves olvasót, aki kezébe veszi a NAT ROID Magazin digitális kiadását. E magazin megszületésének célja változatlan: szeretnénk hozzájárulni a magyar irodalom és költészet értékeinek megőrzéséhez, népszerűsítéséhez, miközben lehetőséget biztosítunk a kortárs alkotók számára, hogy műveik eljuthassanak az olvasókhoz. Hiszünk abban, hogy az irodalom nem csupán a múlt öröksége, hanem élő, folyamatosan formálódó művészet, amely képes összekötni nemzedékeket, közösségeket és gondolatokat. A NAT ROID Magazin lapjain ezúttal is a Társaság tagjainak versei, novellái, prózai írásai és egyéb alkotásai kaptak helyet. Minden mű egy-egy önálló világ, amely szerzőjének látásmódját, érzéseit és gondolatait közvetíti. Bízunk benne, hogy ezek az írások nemcsak kellemes olvasmányélményt nyújtanak, hanem elgondolkodtatnak, inspirálnak, és ta...

🌿📖 Napi vers Van, hogy nemcsak odakint tombol a vihar, hanem bennünk is. És van, amikor egyszer csak elül a szél, kisimulnak a hullámok, és újra meghalljuk a csendet. A mai Napi vers Erdős Sándor Vihar után című költeménye. Néhány rövid versszakban olyan képeket fest elénk, amelyek szinte életre kelnek: az ég és a víz találkozását, a távolba vesző árbócot, a szél simogatását és a háborgó tenger megszelídülését. A természeti képek mögött azonban ott rejtőzik valami nagyon emberi is: a küzdelem, a megpróbáltatás és végül a megnyugvás. Talán mindannyian átéltünk már olyan időszakot, amikor úgy éreztük, a hullámok újra és újra összecsapnak a fejünk felett. Ez a vers arra emlékeztet, hogy a leghevesebb vihar sem tart örökké. Egyszer mindig kisüt a nap, és a tenger újra csendes lesz. Érdemes megállni néhány percre, elolvasni ezt a verset, és hagyni, hogy a sorai ugyanúgy lecsendesítsék a gondolatainkat, ahogyan a vihar is végül elcsendesedik a tengeren. Jó olvasást kívánok! Erdős Sándor: V...

Dáma Lovag Erdős Anna  A magány Ismét rámterítette fátylát a magány. Csend van én is hallgatok Megszólal a sárgarigó, dalolja énekét.. S én figyelem , milyen szép... Ó május,te virágbontó május Hozz egy kis örömet nekem.. Felelek a madárdalra, De búsan szól az énekem.... . Azután csend, elhallgatunk.... Esőfelhők gyülekeznek az égen De ez is egy égi áldás... Megöntözi a tájat rendesen... Én elfelejtem kicsit magányomat, A természet adja az áldást Gondoskodik a természet, De a magányomat nem űzi el semmi sem... 2026.06.06.Mosonmagyaróvár. Dáma Lovag Erdős Anna verse.

Hosszu Norbert Álmomban Álmomban látlak Szellők szárnyán, Sietve hozzád ,bánat nélkül Kapaszkodni beléd. Szemem tükrében Igazat látsz, Könnyeket rejtve  Fáradt arcomon. Tán ismersz.... Nem vétek semmit, Csupán azt adom.... Mit adhatok. Reád nézek  Te mindent látsz, Ha szeretsz ,ha nem szeretsz, Szíved mondja meg tán... Álmomban csupán azt kívánnám, Hogy Boldogság.... találj reám. Marton Erika Fotója

Natali Sanders Vihar Fekete menny dőlt a bús határra, vérszagú villám mart a szívembe, tajtékos orkán csapott a nyárra, s kormos ég zuhant a zöld kertekre. Koldus harang sírt a vak toronyban, rézízű zápor verte a tájat, vad csorda-dörgés tombolt konokan, feltépve bennem ősi imákat. Csontkezű éj járt részeg parázson, kék lidércfény ült a holt vizeken, rokkant világ vonszolta magát sáron, és felböfögött minden szemetet. Vihar-király ült villám lovára, fagyos korbácsa csattant az éjnek, sárba bukott a hit koronája, míg lángba borult fáink erénye. - by: Natali Sanders /Mosonmagyaróvár, Jogvédett!/ 2026.04.30

Tandori Dezső Robert Louis Stevensonnak „Nem is halaszthatom soká írásom befejezését, mert hogy elbeszélésemet eddig is meg tudtam óvni az elpusztulástól, nagy óvatosság és nagy szerencse együttes eredménye.” Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde… Írásom elkezdését. Emlékszem, kinéztem az ablakon. Gesztenyefák; és bizonyos hiányzó gesztenyefák; nem volt az hiány; látszott közükön a túlpart. Hamarosan át kell mennem; ezt éreztem? Ott ültem, kinéztem az ablakon, még ott voltam, még itt, és mégsem. Át kell menni: ez még nem volt, de már az sem volt – ettől nem! –, hogy ott ülök. Most itt ülök, ugyanott; és az az „ott” máris: itt. Mindegy, hány éve már. Mindegy, hogy „aznap” ültem ott, és „azután” kellett átmenni, majd. Akkor ettől – már hadd mondjam így! – mintha nem is lettem volna ott. Most ott vagyok. Itt ülök, és ott vagyok. Vajon arra gondoltam-e, hogy át kell mennem? Gondoltam-e arra is, hogy hova? A fasoron túl – nem egészen pontosan ott – kezdődött a két part közti folyó....

Jerzsele Éva Ami formált… A fájdalom nem tört meg  csendben átformált, mint kőben rejtőző szobrot a láthatatlan kalapács. A csend nem volt üres, csak túl hangos volt bennem minden, s míg a világ elnémult körülöttem, végre meghallottam magam. A bizonytalanság… nem elvette a talajt, csak megtanított járni ott is, ahol nincs út kijelölve. És aki egyszer meglátja bennem az értéket, annak meg kell tanulnia nem birtokolni  hanem tisztelni. Mert ami sok fájdalmon át születik, nem kér hangos bizonyítást, csak egyetlen dolgot: méltóságot. És nem lettem keményebb, csak igazabb lett a határ bennem, hol véget ér a mások terhe, és elkezdődik az én lelkem. Nem várok már megértést minden áron, csak jelenlétet, ami nem kérdez túl, mert aki lát, az nem faggat, csak mellém ül… és bennem marad. A fájdalom megerősít a csend tanított A bizonytalanság utat mutatott  Aki felismeri az étékeidet meg kel tanulni méltón bánni veled. Kép: A szerző portréja

1929. május 10-én született Kányádi Sándor (elhunyt: Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja A Hargita megyei Nagygalambfalván Kányádi Miklós gazdálkodó és László Julianna gyermekeként született. Édesanyját 11 évesen (1940) elveszítette. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyarirodalom-szakos tanári diplomát, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte. Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–5...