Erdős Sándor - Egy hullámnyi gyanú 8.

Erdős Sándor

Egy hullámnyi gyanú

Nyolcadik fejezet

Az úszó sziget

 

 Már késő délutánra járt az idő mire befejezettnek nyilvánították a hajótest láthatatlanná, azaz álcázottá tételét. Igazán különleges látványt nyújthatott egy külső szemlélő számára az ágakkal és lombokkal beburkolt hajó. Pista még egy kisebb bokrot is ültetett a tatra a bográcsba, a lehető legragyogóbb eredmény reményében. Popeye ezért kissé gorombán, ám annál határozottabban megrótta, aminek az eredményeképp egy kisebb dudor keletkezett Pista fején. Végül is engedett a kérésnek, hogy szedje ki a bográcsból a bokrot mert verést fog kapni. Való igaz a bográcsra még szükségük lehet, a bokor meg elvan az nélkül is, igaz ki kellett kötnie a bokrot egy deszkához mert erősen billegett.

 A hajóról kifelé hála a gondos tervezésnek ragyogó kilátás nyílt minden irányba, ám kívülről nézve már néhány méterről is a sziget egy kis nyúlványának tűnt a művük.

– Egy dolgot azért mindenképpen ki kell próbálnunk mielőtt elindulunk kikémlelni Tulkot – vakarta a fejét a kapitány.

– Mi lenne az? – nézett rá Rozsomák kíváncsian, hiszen a véleménye szerint minden rendben van.

– Meg kell néznünk, hogy mennyire nehezíti meg az evezést és a navigálást ez a sok fa és gaz –nézett körbe a kapitány.

– Ebben van ráció kérem – bólogatott Rozsomák.

– Inkább meg sem szólalok maga marha. Hogy nem tud maga emberi nyelven beszélni – morgott Popeye és intett Pistának, hogy ragadja meg ő is az evezőt.

 Ellökték magukat a part mellől és a víz sodrára bízták magukat, miközben a hajó két oldalán állva Popeye és Pista megpróbálta egyenesbe tartani a tákolmányt. Aránylag eléggé jól sikerült a mutatvány mert szépen irányba állt és a kiszemelt cél felé haladt. A céljuk pedig nem volt más, mint Armorika bejárata. Mivel errefelé jövet sodrással szemben eveztek most pediglen a víz segítette a haladásukat így csekély fél óra alatt meg is érkeztek ahhoz a szigethez, ahol Armorika bejárata volt. Az átellenes part mellé kikötötték a hajót. Rozsomák csendre intette őket és halkan beszélni kezdett:

– Amennyiben igaz még a sötétség leszállta előtt meg kell a bejáratnál jelennie ennek a Tulok nevű illetőnek. Mi követni fogjuk álcázott járművünkkel kikémlelve miféle jelet tesz és főképpen hová.

– Tisztázzunk valamit – szólt közbe Popeye – először is ez a hajó nem a magáé ezért parancsokat itt csak én adhatok, másodszor pedig próbálja meg rövidre fogni mert megverem.

– Az erőviszonyokat tekintve kedves uram szerintem roppant módon esélytelen, hogy ön sikeresen inzultáljon engem –, mozgatta meg az izmait Rozsomák – de ha akarja csinálhatunk muszkliból demokráciát.

 Popeye elindult kihívója felé, de Pista felmérve az erőviszonyokat visszahúzta a kapitányt féltve az egészségét. Miután ily módon rendeződtek az erőviszonyok Rozsomák rezzenéstelen arccal folytatta a beszédnek is beillő monológját:

– Nem kétségbe vonva az önök tulajdonjogát a hajót illetően kellő szerénységgel javaslom, hogy próbáljunk meg a lehető leghalkabban kommunikálni egymással amennyiben a Tulok nevű illető megjelenne. Ugyanis a víz remekül vezeti a hangot és így kockáztatnánk a lebukást. Addig is egy kis táplálékot is vehetnénk magunkhoz mert már régen nem ettünk.

 Ebben mindannyian egyetértettek és a spájznak használt bőröndöt kinyitva nagy élvezettel falatozni kezdtek Vazul adományából. Mikor jóllaktak abban egyeztek meg hogy egy kicsit pihennek a nehéz nap után. Megegyeztek abban is, hogy felváltva őrködnek, amit elsőként Pista önként el is vállalt. Igaz ebben a vállalásban volt egy kis hátsó szándék is, mert míg társai szundikáltak egy kis pálinkát legurított a torkán. Nagyjából három óra múlva az éppen ügyeletes őr, aki jelen esetben Rozsomák volt csendre intve felébresztette Popeye-t és Pistát:

– Most, ha egy mód van rá csendben legyenek. A Tulok nevű delikvens éppen most csorog ki Armorika kapuján egy csónakkal.

A kapitány és Pista gyorsan kirázta a szeméből a bódulatot és kíváncsian nézett a túlsó part mellet evező hatalmas emberre. Tulok gyanakvóan nézett körbe a holtág vízén és kis idő után szemmel láthatóan megnyugodva evezni kezdett folyásirányban. Szakaszosan haladva a túloldalon az úszó szigetnek kinéző álcázott hajó tisztes távolságból követni kezdte a csónakot. Szemmel láthatóan semmit sem sejtett a követett személy abból, hogy három árgus szempár figyeli minden mozdulatát. Bő fél óra evezés után kikötötte a csónakját egy apró szinte teljesen kopár sziget partján. Egyetlen csenevész ám nyurga fűzfa árválkodott csupán rajta, csupán pár bokor osztotta meg vele a magányát.

 Tulok a fához lépett és esetlen mozdulatokkal feltornázta magát a fa csúcsáig és egy piros rongyot kötött rá, amit a szél zászló gyanánt lengetni kezdett. Miután ezzel végzett visszament a csónakhoz és eltávozott a szigetről.

– Ez lehet a jel – szólalt meg Pista mikor Tulok már látótávolságon túlra távozott.

– Micsoda hihetetlen éleslátás! – mosolygott Rozsomák

– Azért nem kell azonnal kinevetni az első tisztemet – vörösödött el Popeye arca – Egyébként meg most mitévők leszünk?

– Egyáltalán nem nevettem ki Pistát hanem csak megjegyeztem, hogy most is felvillanni láttam csodálatos értelme ragyogó fényét – válaszolta Rozsomák – A kérdésére meg csak egy evidens válasz lehet: Várunk.

– Mire? A sült galambra, ami a szánkba szokott repkedni?

–Akár arra is várhatunk, pedig az szerintem meddő várakozás lenne, viszont ezt a jelzést a Tulok nevű úriember nem véletlenül helyezte ide Vazul megbízásából. Valakinek vagy valaminek ezt észre kell vennie és nekünk csak az a dolgunk, hogy rájöjjünk ki lehet az.

– És ha rájöttünk akkor mit csinálunk? – kérdezte Popeye.

– Azt majd akkor kitaláljuk – válaszolta Rozsomák és a tekintete ismét a távolba révedt.