Tandori Dezső Művész Társaság

MEGHASONLOTT ÉRZELEM. Menedékből elárult világkép. Jogot kaptam bízni és szeretni. Egységünkből maradandót remélni. Vágyakkal, kínokkal, vegyes érzelmek hullámvasútján kapaszkodni. Belső békém forrásként, nyugalmat adott. A mulandóság elzárta előlem a csillagom útját, nem ragyog már nekem tovább. Eltakarta a hitemet, ahogy a szél a felhőt sokáig kergettem az álmomat és a reményt. Érzelmi otthonom ezt az utat nem tartotta meg nekem, kettészakadt, ahogy a jó és a rossz, mert nem egy a forrásuk és a valóságuk. Mégis csodálatos, mert bátorsággal nézem, a szemem előtt nyíló virágos mezőmet. Színeimből választhatok, az én világom lett mind, újat festek képzeletem ecsetjével, jobb és szebb élhetőbb világképet. Szeretni és Szeretve lenni Marik Mária 🌹® Foto:internet

Védtelen érzelmek Tudod-e, milyen nélküled élni ...úgy sírni, ne lássa senki? Tudod-e, milyen hittel remélni ...s az álmokat társul hívni? Tudod-e, milyen lázasak az éjek ...ölelkezve hiú reménnyel? Tudod-e, milyen nélküled az élet ...szívedben sok fájó sebbel? Tudod-e, milyen vágyak nélkül élni, ...mindig mást ölelsz, tudni? Tudod-e, milyen izzó lánggal égni ...s a szerelem tüzében elhamvadni? Tudod-e, milyen, mikor vérzik az énem ...s érezni a rablánc hogy csörren? Tudod-e, milyen élni égető szerelemmel ...egyre csorbuló hittel, reménnyel?...

  Az agglegény kalandja A délutáni nap tüzelt a tájra, de én a hűs platánok árnya közt vidáman esti randevúnkra várva élveztem, mint a lenge szél füröszt. Pipacsból csokrot gyűjtögettem néked, fogalmaztam szerelmi vallomást, reméltem, hogy ma végre már megérted, csupán engem választhatsz, senki mást. Ám lassan este lett, neked se híred, se hamvad nem került megint elő, hogyan maradhatok tovább a híved, ha mégsem én vagyok neked nyerő. Kalandom így esett veled, galambom, muszáj lesz mégis agglegény maradnom.

UTOLSÓ IDŐSZAK Írta: Poór Edit Megrendülőben a természet világa, Több a rossz, mint a jó a föld világában. Sok a bűn elmúlt évezredek alatt, Felgyülemlett gonoszság világra hat. Emberek fókusza lesüllyedt az anyagba, Süketek, vakok a szellemvilágra. Csak a mának élnek, S ezt kihasználják végleg. Földi világ zuhan a mélységbe, Katasztrófát okoz az emberiség, Közönyös nemtörődömsége. Természeti erők haragossá váltak, Híven tükrözik vissza, Az emberek gyűlöletét s indulatát. Mindazok a megtorló szándékok, Melyek lelkekben élnek, Tükrözik a földi létet. Összetartó erő a szeretet, De önzéssel, erőszakkal beszennyezett, Így a természeti erők megrendültek. A vonzás törvényében, Elkülönülés elkerülhetetlen. Átformálódik földünk felszíne, Ózonréteg hiánya miatt, Földünknek légköre. Olvadnak a sarkok, Emelkedik a víz felszíne, Szárazföld kerül óceán mélyére. Földrengés, cunami, katasztrófa, Folyamatos a földkéreg mozgása. Eltűnt földrész kerül majd napvilágra, Évről – évre emelkedik Atlantisz vi...

Apeva Élj szívben lelkekben örömhozó fehér angyalként 2021. aug.4.

  Egy rózsaszálon Csak ültem ott a kispadon és vártalak nagyon-nagyon, de nem jöttél el estig, lassan csukódó ablakok nyikorduló zsanérokon redőnyük már eresztik. Csak ültem és szerelmesen sóhaj szakadt a lelkemen, neveddel játszadoztam, az utcalámpát pár bogár, ezerszer is kerülte már a sárga fénysugárban. Csak ültem és az est leszállt, arcomba fújta illatát a béke csendje lágyan, felálltam és a kispadon felejtett rózsaszáladon remegve hűlt a vágyam.

Varjú Zoltán  " ECCE HOMO " Úgy tartják, nemessé a király is tehet, De jellemet nem kapsz a papír mellé. Hiába merengsz a kutyabőr felett, Erkölcs nélkül, hamisan szólna: " Mea culpa, mea maxima culpa..." Reverendában sem válik bárki pappá, Ha híjján van benne a becsület magja. Hiába döngetné büszkén a mellét, Erkölcs nélkül, hamisan szólna: " Mea culpa, mea maxima culpa..." Úgy tartják, emberré a Jóisten tehet, Képmását formálva, lelket önt beléd. Hiába leplezné benned az ego, Előbb-utóbb a felszínre törne:  " Ecce homo... Ecce homo."

Varjú Zoltán  MINDEN NAP BÚCSÚZOM Minden nap búcsúzom, a tegnap Gyönyörű álmaival várva a mára, Szerető szívvel átkarolva a jelent. Minden nap búcsúzom, a holnap Szomorú emlékeit mélyre temetve, Őszinte mosollyal övezve ajkamon. Minden nap búcsúzom, az égig Küldött fohásszal szeretve téged, Bízva benne, az áldás körbefon. Minden nap búcsúzom, az életem Utolsó szikralángja visszahúz ide, Hiába mennék, még visszavárnak. Minden nap búcsúzom, a halál Völgyében járva, kikövezett úton Visznek a semmibe, béna lábak. Minden nap búcsúzom, a mától Elszakadni, létezni csak kortalan, Megtalálni, aki végleg elment...  Megtalálva végre máshol őket, Megtalálva végre - Önmagam.

Csepeli Szabó Béla                            ASSZONYARCÚ NYÁR                 1.                                    Szép, tiszta égbolt,                                    asszonyarcú táj: ma nagyon nehéz elképzelni még,                 de földünkre lép végül is a nap, melyet gyümölcsös örök nyár követ.                 Hogy mikor jön el? Nem tudom. De eljön minden pokol és háború felett.                                    Már látom Őt, amint szívünk áradó, nagy folyóin át                   ...

NEM TUDHATTAD.. Nem tudhattad, hogy mitől vagyok félszeg. Mitől félek, ha szerelmedre nézek. Érthetetlen a szívem hívása Feléd. Érzelmem gazdagságát hova rejteném? Nem tudhattad, hogy mit érez a szívem. Lelkemből árad a biztos valóság. Nem értettem, miért nem gyengül bennem. Erős és egyre erősebb ez az áldás. Nem tudhattad, hogy utunk mikor indult. Ki értené, hogy honnan jött ez a szeretet. Mint gyöngyhalász kincset találtam Benned. Igazgyöngy ez a ragyogó tiszta érzelem. Nem tudhattad, hogy ezt érzem szüntelen. Nézd, mint a szellő elsuhanok melletted. Észreveszed - e, hogy mennyire szeretlek. Füledbe súgom azért, hogy tudd, ez a szerelem mennyei titok. Szeretni és Szeretve lenni Marik Mária 🌹® Fotó :internet.

Egyszerű vers Egyszerű Egyszerű vers, egyszerű álom, Elmentem mellettük többször, ahelyett hogy cselekedtem volna, Fel sem fogtam, nem érdekelt, hogy hamar itt lehet a holnap. Ma már máshogy tenném; tudom, visszanézni könnyű. Keseregni kár azon, amit meg nem tettünk. Kis srácként filmsztár, később profi sportoló, Ki tudja, hány dolog van még, amin ábrándozni jó. Felébredvén látom már, hogy egy dolog, mi fontos: Megtalált a BOLDOGSÁG, az álmom élem át most!

1990 1990 karácsonyán férjemmel elmentünk Győr Kálvária dombjára sétálni,és gyönyörködni a téli napsütésbe. Fent a dombon fájdalom járta át a testem és lelkem. Kilencedik hónap áldott állapotában voltam. A férjem vállára hajtottam fejemet. Különös dolog történt. A Golgotánál voltam, lát- tam Jézust a kereszten a két latórral. Pár perc, vagy pár óra telt el.(nem tudom) Izgatottan mondtam a férjemnek, hogy mit látok. A kereszten nem volt sen- ki. A kereszt üres volt és csodás fényszínek vették körül. Eltelt két hét és én még mindig nem értettem mit láttam. Eljött a szülés ideje. Szembe jött velem az or- vosom. Előkészítettek a császár- metszésre. Az altatóorvos nem volt a helyzet magaslatán. Valamennyire elaltatott. Éreztem, hogy vágják a hasam. Kegyetlenül fájt. Egyszer csak láttam ma- gam a műtőasztalon. Láttam, hogy kisfiam született.(Áron) Azután nem láttam ma- gamat. Sötét volt nem tudom meddig. Festőművész létemre soha nem láttam olyan fényszíneket mint akkor. Azt a férfit is látta...

Szerelem csillaga ragyog az égen. Meseszép álmokat hozzon néked. Szerelem csillaga fénylik az égen. Szép szemed azt mosolyogja szeretlek téged. Szeretem azt a két szemed,azt az édes ajkat mi mindig rám nevet. Szerelem csillaga vezetett utamba. Kérte tőlem,hogy mosolyogjak vissza. Mosolyom adom,szép szemem csillog. Szerelem csillaga Köszönöm,hogy utamba vezetted őt. Köszönöm neked ,hogy vigyáztál rá és őrizted nekem.  Szerelem csillaga ragyog az égen meseszép álmokat hozzon néked!!

  Vak remény Kicsapva ballagok vad éjszakákban, cipőm lyukas, kopott és rajta sár, kereslek utcasarkokon megállva, hiányod íze csak, mi megtalál. Kutatlak macskakő között a résben, remegve, tétován bolyongva csak, felettem súlyos éji fellegekben dühöng, esőre áll az égi csap. Az is lehet, hogy arcod drága ívét nem ismerem fel, hogyha látom én, megyek feléd amíg halálom hírét, a szél sodorja egy napon feléd. De addig itt az éjszakában égek, nem engedem kezét a vak reményne k.

Az egész élet Az életem a magányról szól Senki nem figyelt ránk. a bátyámra se én voltam a kirakat baba bátyám az elvonúlt  gyerek gyönyörű repülőgép  modelleket készített gyerekként a nagy tesó rendesen megvert az úttörő szíját gyűlőltem apánk rendszeresen  elverte utána tesó engem nagymama fojtogatott a hibám a kék szemem volt anyunk soha nem vett észre semmit kiközösítettek voltunk nem voltak barátaink az egyik nagyim a fojtogatós volt a másik apa anyja a  penészes volt akkor adta a süteményt amit eltemettem Apám apja csoda volt Anyué korán meghalt hat éves volt édesanya öccse három. A kutya, kutyák voltak a barátaim Akikről azt hittük, hogy szeretnek minket  ellágyultunk Engem a férfiak molesztáltak. Végül levágattam a hajam bátyám kinőtt ruháiban jártam (Peti) voltam Lehetőleg egyenkén minden fiút elvertem Egyszer összálltak osztálytarsnőim biztatására összegyűltek,  hogy megverjenek Föladták Utáltam az embereket Már tizenkét éves  koromban azon g...

  Tarlóégetés Ma kint a tarlón tűz a nap, a szél a szalmaszálakat sodorja játszva egyre, előbb a lángnak enni ad, aztán a szántásig szalad, pirulva néz a hegyre. A füst kicsit szemedbe mar amint emészti nagy hamar a parti sást, s a nádat, sziszegve égi át magát, az erdőszéli kis tanyát kinézve jól magának. Kopár a tarló, este lett, szenes virágok festenek az égre mélysötétet, a kis tanyában emberek, eloltva már a nagy tüzet megint aludni térnek.

MAGÁNY. Magányból szívesen kijönnél? Kivezetlek, csak szorosan fogd a kezemet. Csupán engedd, hogy az érzések elmenjenek. Bár mindig lelkedhez,szívedhez szorítottad. Vigyáztál, hogy legalább ez megmaradjon, akkor is ha ürességben, sivárságból hangod fájdalmad dallamát visszhangozta tovább. Hitted, hogy legalább ez megmarad Neked, őrizve emlékképeidet, szíveden melengetted. Észrevétlen maradt meg a csend Benned. Elbújva, hogy együtt tudjatok sírni, ha kell a magányoddal beszélgetni és nevelgetni. Mi okból választottad párodnak, pedig szívedből csordult már a keserű folyam. Nézz ki magadból, nyújtsd ki a kezedet, keresd szíveddel a szépséget, lelked szabad teret kap, hogy ébredezz, menj és ölelj meg embereket, mutasd meg üres szívedet. Másnak is megkell tölteni szelíd szavakkal, segíts, hogy a magány páncélja összetörjön. Felépüljön az akarat, így másfelé indulhatsz. A szereteted hívja be a többi magányos szíveket, ezért szeress csak, továbbra is szeress, mondja ezt Neked Istened. Szeret...

Varjú Zoltán  VOX POPULI, VOX DEI Nincs semmi baj, úgy látom, minden mindörök,  Igazából, semmi sem változik az emberietlenség Lelkében. Hiszen, ha életedre török, ugyanazon Gonoszság vezérli a testemet, ami végül eltemet, Hagyván elporladni lelkemet, ami öröktől fogva  Így volt, van jelen. Sajnos, nem csak képzelem, Komplexusokba zárva arat a félelem, mint egy Förtelmes ragály rohasztja le a hajdanán szép, Emberit, az emberi érzéseket. Amit aprópénzre Váltott fel a gőg, a hatalom és uralkodási vágy, Meg a mindent átható gyűlölet. Megható, már- Már ez az őrület, amitől felzokognak oly sokan, Míg a földi lét, lassan, de biztosan, a saját maga Által teremtett vesztébe rohan. Ma már felsikolt A föld, lerázná a vérszopóit, lerázva gyermekét, Aki, nap mint nap az életére tör, segítségül hívva Istenét, bízva benne, Ő, majd minden élősködőt  Elsöpör a meggyalázott föld színén. Meginogva Ön-hitén, identitászavarukkal küzdenek az önhitt Izmusok, kirekesztve bárki mást, a mára...

  Verklivers Ha verset írsz, belülről zeng az ének, lágy pentaton teríti rímeid, a szép szavak keringenek, cserélnek, hogy el ne rontsák érzeményeit. A versszakok fehér lapon sorolnak, a ringatásuk gyöngybetűs folyam, szerelmeid között megint a tegnap vad ízeit bogozzák untalan. Aztán elalszanak veled ma éjjel, csacsognak álmaid között kicsit, még visszaintegetnek szenvedéllyel, de közben azt susogják egyre, csitt! Ha kész a versed, gyorsan elfelejtik, akár elődeink az ócska verklit.