Tandori Dezső Művész Társaság

WASS ALBERT RÖVID ÉLETRAJZA  Wass Albert, a magyar irodalom egyik legérdekesebb és legvitatottabb alakja, 1908. január 8-án született Válaszúton, Erdélyben. Gyermekkora a magyar népi hagyományok és a természet szeretetével telt, és ez a világ nemcsak a személyiségét formálta, hanem írói munkásságát is. A szülőföld iránti kötődése és a természet varázsa végigkísérte életét, és ezek az élmények írásaiban is megjelentek. Wass Albert irodalmi pályafutása a húszas évek végén kezdődött, és már fiatalon jelentős figyelmet kapott. Művei, mint a „Funtineli boszorkány” és a „Kard és kasza”, nem csupán történetek, hanem az erdélyi táj és az ott élő emberek életérzését tükrözik. Képzeletének és tájleírásainak köszönhetően az olvasók szinte láthatják, hallhatják és érezhetik az erdélyi havasok friss levegőjét és fagyos leheletét. 1945-ben, amikor a háború után Magyarország újra a megszállás alatt állt, Wass Albert elhagyta szülőföldjét, és az Egyesült Államokba emigrált. Ez a száműzetés drámaia...

Erdős Sándor Az árva cica Az este már a háztetőn motoszkál, ahol fénylő nap táncolt nemrég. Szíved rejtekéből kidobtál. Csupa múlt lettem, s néma emlék. Valaha ölben feküdtem lustán, gyermeknevetés volt a zene. Most kóbor vagyok, árnyék az utcán, mi simogat, a bánat keze. A házak zárva. Ablak se néz rám. A szél se barát, csak űz, csak ráz. A világ rideg, s én egy kis árnyék, csak enni kérnék s egy kis hazát. De mégis várok. Mert hinni muszáj. Hogy egyszer újra jön egy kéz, mely nem taszít, csak simogat, s a szívem újra dorombolni kész.

A.K. András Valkűr . Barbara, nem volt se hős se bátor. Nem gyűlölt és nem volt rossz ember sem. Most mégis rosszat készül tenni. Olyat, amit a tízparancsolat egyértelműen tilt. Ne ölj! Igen, Barbara hívő lélek, most mégis megszegi azt, ami a hite alapja. Negyvenkét évesen volt rajta kis súlyfelesleg, látszottak már az évek. Mikor egyértelművé vált számára, hogy a jog, a rendszer, amiben egy életen át hitt cserben hagyta, akkor jutott végleges döntésre. Magát okolta a történtekért és ezért büntetést érdemel. Negyvenkettő volt, amikor dolgozni kezdett magán. Személyi edzőt fogadott. Célja lett az életben, élete utolsó szakaszához érve. Nem, ez nem bosszú amire készül. Nem. Ez igazságszolgáltatás. Ez tükör azoknak, akik azt hiszik a rendszeren felül álnak. Akiknek mindent szabad, akik mindent megengedhetnek maguknak. Célja lett és ehhez eszközök kellettek. Teste, nőiessége, csábereje lesz az, amit fel fog használni. Eddig is jó bőr volt, a genetikája különleges testi adottságokkal ruházt...

Váci Mihály : Gyalog szerettem volna jönni Gyalog szerettem volna jönni a porral lepett füveken, mezítláb, hogy frissen érezzem, ha felmelegszik a szülőföld pora, mikor megérkezem. Gyalog menni az utcán végig, előre köszöngetni ott. Tornácokon üldögélni, mint régen, hogy mindenki arcomba nézzen, s mondják: - "Semmit se változott!" Gyalog szerettem volna jönni át a szorgalmas földeken, mindenkinek által kiáltni, mezsgyén átlépni, kezet rázni: "Na és a munka, hogy megyen?" Gyalog szerettem volna jönni, hogy érezzem: - a telt kalász, a rét sok térdeplő füve elém borul, el nem eresztve, s lábam kérve kulcsolja át. Én gyalog fogok hazamenni a porral lepett füveken, mezítláb, hogy sírva érezzem, ha felmelegszik a szülőföld pora, mikor megérkezem.

Ady Endre: A proletár fiú verse Az én apám reggeltől estig Izzadva lót-fut, robotol, Az én apámnál nincs jobb ember. Nincs, nincs sehol. Az én apám kopott kabátú, De nékem új ruhát veszen S beszél nekem egy szép jövőről Szerelmesen. Az én apám gazdagok foglya, Bántják, megalázzák szegényt, De estére elhozza hozzánk A jó reményt. Az én apám harcos, nagy ember, Értünk ad gőgöt és erőt, De önmagát meg nem alázza A pénz előtt. Az én apám bús, szegény ember, De ha nem nézné a fiát, Megállítaná ezt a nagy, földi Komédiát. Az én apám, ha nem akarná, Nem volnának a gazdagok, Olyan volna minden kis társam, Mint én vagyok. Az én apám, ha egyet szólna, Hajh, megremegnének sokan, Vígan annyian nem élnének És boldogan. Az én apám dolgozik és küzd, Nála erősebb nincs talán, Hatalmasabb a királynál is Az én apám.  Kép: Ady Lőrinc - Ady Endre édesapja

Móricz Zsigmond: Árvácska (részlet) Hát mikor itt legeltetett a kis Csöre, nem is ment a nádas felé, hanem a dinnyeföld felé. És ott látott egy szép dinnyét, és levette, de nem volt kése, nem tudta elvágni, azért nem halt meg éhen a tele tál mellett, fogta a dinnyét, jól a földhöz vágta, a dinnye eltört, és akkor bele lehetett telepedni, s kézzel kiszedte a szép piros belét, és úgy jóllakott, hogy csoda. De még Boriska is örült, mert neki adta a dinnyének a héját, és azt Borcsa olyan takarosan kirágta, hogy mikor jött a kedvesanyám, kis Csöre eldicsekedett vele, milyen szépen kiette a dinnyéből a belét. - Hol vetted a dinnyét? - A fődön leltem. - Szabad a dinnyét leszakítani? Te bitang, szabad dinnyét szakítani a fődjén? Nem tudod, te alávaló disznó, hogy a dinnyét el kell adni, le merted szakítani? A tied az a dinnye? Hát tolvajt nevelek én belőled? Tolvaj leszel te nekem? De már ekkor verte is. A kislány nem értette a dolgot, onnan szokták levenni a dinnyét, amit meg akarnak enni. Ke...

Erdős Sándor Trottyos Jenő és a fekete lyuk esete – Pusztai legenda  A Hortobágy peremén, ahol még a szél is eltéved néha, és a gulya úgy hever, mintha nem is lenne dolga más, csak mélázni a lét kérdésein, ott élt egy ember, akit csak úgy hívtak: Trottyos Jenő.  Nevét nemes hagyomány őrizte, pontosabban egy nadrág, amit Jenő húsz éve hordott, s amelynek hátsó fertálya a hagyományőrzés jegyében már többet látott, mint egy középkori vártorony. Trottyos volt, de olyan rendíthetetlen, hogy ha a gulya megindult, ő állt az útjukba, nem a villanypásztor.  Jenő egyszerű juhászember volt. Tudta, mikor fúj a szél, mikor lesz kolera az árokparti kacsára, és hogy a pálinka reggel, délben és este is teljesen más filozófiai dimenziókat nyit meg. Ám azt még ő sem tudta, hogy a világegyetem valahol egy borozó mögött meghasad, és egy fekete lyuk épp az ő kunyhója fölött akarja kiterjeszteni sötét ölelését.  A történet úgy kezdődött, mint minden rendes kozmikus tragikomédia: a juhok f...

Erdős Sándor Trottyos Jenő és az ördög kútja – Pusztai legenda  A Hortobágyon, ahol a gulya porát csak a szél hordja odébb, s a gémeskutak karjai úgy nyúlnak az ég felé, mintha Isten szalonnasütő villáját próbálnák elérni, ott élt egy juhász, akit a nép csak úgy hívott: Trottyos Jenő.  Nem mintha a neve Trottyos lett volna, de egyszer, valami közeli vásárban, mikor egy kupica szilvapálinkát túl nagyra harapott, megszédült, leült egy teknőre, amely történetesen nem volt teknő, hanem egy friss festésű bilikom... Nos, azóta trottyos volt nadrág, hírnév, és ő maga is.  De Trottyos Jenő nem volt akárki. No, nem is volt valaki. Inkább egyfajta senkiből lett valaki, aki a senkik közt is első volt – főleg, ha arról volt szó, hogyan lehet pálinkához jutni, fizetés nélkül.  Történt egyszer, hogy egy különösen kótyagos délután, mikor a nap már úgy sütött, mintha berúgott volna, Jenő a gémeskút mellett heverészett, fejét egy deres juh hátára hajtva, s arról ábrándozott, milyen l...

Lies Herrel legendája Regensburg városából: Az Úr 1371. esztendejében Szent Jakab nap tájékán egy szellem tűnt fel Regensburgban. Bár a szellemet senki sem látta, sokan hallották. Több alkalommal fordultak hozzá jó tanácsért és többek között az éppen tomboló pestisről is kérdezték, ám a szellem erre csak ennyit mondott: - Minek kérdezősködtök annyit, Isten még a saját anyjának sem árulta el minden titkát! Akik jóban voltak vele, tovább faggatták. Erre azt válaszolta:  - Hát nem látjátok a világ hiúságát és kapzsiságát? Azt gondoljátok talán, hogy Isten büntetlenül hagyja ezeket a vétkeket? A különös szellem sokat tudott. Megjósolta a bajor hercegek és Károly között a Brandenburg miatt zajló vita kimenetelét, és előre megmondott sok más dolgot is. Persze akadtak olyanok is, akik nem hittek a szellem létezésében.  Egy család éppen reggelizett, a família aprja-nagyja ott ült az asztalnál és szóba került a szellem. A gazdasszony csak a fejét csóválta, amikor az apósa elmesélte, ho...

Márton Csilla Eszmélés Palástolt vágyam a csendben Hosszasan érezni mélyebben, zsigeri érzetett bőrömön, mint pír végig szalad, perzsel  merészen. Lélegzet megáll hallgatózik lesben, hogy jelenik meg a nesztelen, szemtelen vággyal, csupa tüzes,  kéj. Csak a mosolyban rejtett felcsillanó szem szikrája érezteti, hogy a szív lángra lobban,  olvaszt. Az örökkévalóság gyönyörét tested érintésével fogságba ejtem, vergődve szabadulsz a mennybe ahol az angyali szférák zenéje ellágyulsz. Többször is megérint, tűszúrás, pulzálsz, szíved ver, táncolsz, álmod a csillagokba száguld, felemelkedve a végtelenben  elájulsz. Fotó: Internet: Vincent van Gogh

(A.K. András.) A változás szele . A séta hosszabbra sikerült, mint gondolta. Enyhe nyári szellő fújdogált, mégis szinte szikrázott a gyűlölet által keltet energiahullám, ami a földet bejárja. Nagyon de nagyon nem tetszett neki, amit lát és tapasztal. Hóna alatt egy sakktáblával tovább sétál a park felé a pokol egyik leghatalmasabb démona. Egy koldust lát útközben a szeme sarkából, az emberek nagy ívben kikerülik. Pedig tényleg rászorulna arra a kevésre is. Azazel úgy döntött, most lázadni fog és a zsebébe nyúlt, bár jól tudja nincs benne semmi sem. Nem azért ő a fekete mágia egyik legnagyobb mestere, hogy meg kelljen tömnie a zsebeit. Egy papír bankót vett elő, a legnagyobb címletből egy darabot és az öregnek adta. Közben megérintve a kezét. Igen, az öreg beteg, nem is akármennyire. Egyetlen érintésével meggyógyította, maga sem tudja miért, de jobban érezte magát tőle. Majd szó nélkül tovább haladt, alig ötven méter gyalogolt és megérkezett úti céljához, leendő sakk partneréhez. – Szab...

Radnóti Miklós: Eső után Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak Máskor poros levelén a fáknak, ma mohón és vidáman ölelik Fölül a fényt és alúl az árnyat... A fű még esőtől nedves, S a sétány már szárazon ásít És méregzölden rángatja az utat A teltgyomrú és gyöngyöző pázsit... Rezegtetve száritja az úton Összeaszott szárnyát egy lepkepár, Előbb az eső verte le őket. Most nyilaz utánuk a napsugár... Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak Máskor poros levelén a fáknak, ma mohón és vidáman ölelik Fölül a fényt és alúl az árnyat... (Bp. Margitsziget, 1927.május 8.)

Árnyai Attila Vadvirág Egyedül megyek, keresem a mezőmet! Vadvirágos rét! Nézd ott – amit kerestél! Vadvirágok mindenhol! Dombtetőn fekszem. Várom, hogy múljon mi fáj, Az idő gyógyít! Valóban így lenne tán? Évekig itt lennél hát? Virágok nyílnak, s múlnak majd az ősszel el. Erre várnék én? Múlandó minden, jó s rossz is! Megvárjam hátha jobb lesz? Méhek cikáznak, dongókkal nem vitáznak, csak elröppenek! A múlt gondjait, engedd! Az időd rövid, éld meg! Példát vegyek – én? Egy méhről, ki porszemnyi? Mégis „boldog” – ő! Múlt árnyai mögöttem! Az életem kezemben! Felállok, s nézem, ahogy a méhek, mennek. Odébb állok – én! Ne felejtsd, a múlt elmúlt! A jövőd már látható!

Erdős Sándor Trottyos Jenő és a puli, aki farkasnak álcázta magát – Pusztai legenda  A magyar puszta végtelen volt, mint egy hosszú vasúti váróterem vasárnap este, mikor már az utolsó pogácsa is kiszáradt a restiben. A szél poros melankóliával nyaldosta a gémeskutakat, és a messzeségből néha egy-egy birkabégetés hallatszott, amiről az ember nem tudta eldönteni, hogy most ez egy tényleges birka-e, vagy csak Trottyos Jenő hangosan gondolkodik.  Trottyos Jenő, a népi bölcsességek szerény és vaskos testű letéteményese, valaha a Hortobágy bajnoka volt a „Ki tud több pálinkát kiöntés nélkül fejen állva meginni?” versenyen, de azóta visszavonult a rivaldafény elől. Juhokat terelt, meg néha az eszét is, de utóbbi ritkábban sikerült.  Egy különösen párás reggelen – olyanon, amikor még a gémeskút is visszafekszik egy fél órára – Jenő a birkák között bóklászott, vállán suba, fején karimás kalap, amit a háború óta senki sem mert levenni róla, mert állítólag egyszer elkapott vele egy ...

Varjú Zoltán AZ ELSŐ NAPOM   „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” – (Ézsaiás 43:1) Már nem kérdez senki, csak a csönd. Ott áll az ajtó előtt, mint egy régóta várt, de hívatlan vendég. A testem tudja: nem tartozom már ide, de a lelkem még keresi az okát, amiért itt vagyok. Amiért újra visszajöttem magamtól - vagy küldtek -, már nem tudom, nem emlékszem rá. Nem múltam el. Isten nem felelt, csak nem engedett el. S ez néha több, mint amit kértem tőle. Néha kevesebb. A fény vakít, a sötét már ismerős. És mégis, ha egyszer  majd megölel — az lesz az első napom. Kép: A szerző portréja

Erdős Sándor Tüzes Bendegúz és az Égi Lókupec kalandja – Pusztai legenda A történet ott kezdődött, ahol minden tisztességes pusztai históriának illik: egy csárdában, ahol a bor sűrűbb volt a szilvalekvárnál, és a törzsvendégek már csak emlékezetből dülöngéltek haza. Tüzes Bendegúz, a híres betyár, épp a negyedik kupicát nyomta magába, mikor az égbolt megremegett, és egy ezüstös, krumpli formájú masina ereszkedett le a hortobágyi semmi közepébe. A csikósok esküdtek volna rá, hogy csak a Komáromi Feri pálinkafőzdéje robbant föl, de Bendegúz tudta: ez bizony nem a földhöz tartozik. – Mi a ménkű ez, egy túlméretezett üst? – mordult, miközben a gulyásleves fölé hajolt, nehogy kihűljön. A masina sziszegve nyílt ki, és három, foszforeszkáló, nyúlfülű lény lépett ki belőle. Az egyiknek díszes öve volt, amin egy zöld gomb villogott, amit nyilvános helyen mutogatni nálunk már 1862 óta illetlenség. – Földlakó! – szólalt meg az egyik, olyan hangsúllyal, mintha egész életében uborkát facsart volna ...