Tandori Dezső Művész Társaság

Erdős Sándor A csillag ragyogása A puszták fölött már harmadszor hasadt meg az ég bíborpalástja, s a kelő nap sugarai olyan fénnyel öntötték el a sivatagos vidéket, mintha az Úr színarany ecsettel érintette volna a dombokat. A föld még aludt, a levegőben azonban valami különös áramlott: a csodavárás édes, kimondhatatlan sejtelme. A távolban egy férfi alakja bontakozott ki, amint lassú, de bizonyos léptekkel haladt előre. Botjára támaszkodva vezette a szelíd, de kissé csökönyös szamarat, melynek hátán egy fiatal asszony ült. Ruhája egyszerű volt, tekintete azonban békét árasztott, olyat, amilyet emberi kéz alkotása még sohasem adott a világnak. Az égbolt magasán egy csillag ragyogott – nem is csillag talán, inkább egy mennyei mécses, mely az Örökkévaló akaratából született, hogy utat mutasson azoknak, akiknek lépései most már történelembe fonódnak. – Ne félj, Mária – szólt a férfi halkan, de olyan szilárdsággal, ahogyan csak az tud beszélni, akit az Úr választott ki egy feladat teljesít...

Natali Sanders A fátyol rései A városban egyre többen beszéltek egy fura dologról, ami felkavarta a mindennapjaikat, nem fennhangon csak suttogva, biztonságos tereken belül.  Azt suttogták, van egy lány, aki „megőrült” egy fényképezőgép miatt, mert olyat látott egy fotózás során, amit mások nem. A kollégiumi szobájában hagyta hátra a gépét és nyom nélkül eltűnt. Azóta sem találják.   Az ismerősei eleinte csak legyintettek, hisz az internet tele volt efféle fura dolgokkal, eltűnésekkel, visszatérésekkel. Csak egy városi mítosz, semmi több – gondolták. De aztán a történet furcsán ragadós lett, szájról szájra terjed a hír, és mindenki ismert valakit, aki, hallott ilyen történeteket. A legtöbben paranoiások lettek, nem bíztak meg senkiben. Minden kamerát, tévét, objektívet, telefont összezúztak. Bezárkóztak.   A boltok egyik napról a másikra bezártak, csak az üres kirakat maradt, s a poros üveg mögött halványan még látszott a felirat: – A világ torz, mert te is az vagy, aki m...

Hosszu Norbert Őrizd a lángot! Őrizd a lángot,  S Vigyázd, hogy ki ne hunyjon, Szívedet itatja át, A szeret fényének ölelő sugara. Lelkedet járja át A reménység hite, Kezeddel óvjad  S  vigyázd , hogy meg ne sérüljön. Őrizni a lángot...   Szívünk is azt akarja  Nemcsak most....  Hisz örökké a tiéd . Ünneplő fények járják át Az utcákat , házakat  Szívünkben vágy , remény  Egy szebb , jobb világ felé. Karácsonyi rege száll Havas téli éjen át , Reménység dallamát dudolva S lángjára vigyázva , féltve , őrizve , hogy soha ki ne hunyjon. Boldog legyen végre  Eme föld , Maradjon  Hit, remény  Tiszta, igaz szeretet. De jó volna mindig, mindig egymást Tiszta szívből szeretni, De jó volna , úgy örökké együtt lenni. Őrizd hát a lángot,.... szíved is ezt akarja.

Erdős Sándor A Múmia, a gyolcs és a zsémbes régésznő  A Napszúrással Határos Régészeti Esetek Hivatalos Krónikájának egyetlen példányában valahol, egy teveszőrrel kötött lábjegyzetnél szerepel ez a történet—de mivel azt a példányt azóta egy teve megrágta, engedd meg, hogy újra elmeséljem. A sivatagi éjszaka általában csendes. Legfeljebb a szél panaszkodik arról, hogy homokot kell tolnia állandó túlórában. De Dr. Sárga Sarolta, a híresen mogorva régésznő sátra előtt azon az éjjel valami különösen különös dolog történt. Sarolta, aki épp egy gondosan katalogizált morgásgyűjteményt állított össze a nap folyamán elromlott ecsetei fölött, hirtelen észrevette, hogy a sátor ponyvája mozdul. Majd megint. Aztán belibbent valaki. Pontosabban valami. Olyan méltósággal, amit csak az képes felmutatni, aki már három-ötezer éve nem fizet TB-t. – Hölgyem! – szólalt meg egy reszelős, sivatagi huzatot idéző hang. – Ha megengedi, panaszkodnék! Sarolta fel sem nézett. – Sorban állás itt is van? – morog...

Bolovits Gábor Bolyx  Repedt udvar Az éjszaka nálunk nem repül, csak csúszik előre, mint egy víztől felpuhult kapualj, ami minden hangra lassan enged egy centit, mintha be akarna férni a mellkas mögé. A város nem beszél, csak csöpög, nyirkos ereszekből hull alá a múlt. A lépteid tompán zörrennek, mintha kavicsokat görgetne benned valaki. A kezed hűvös volt, mint az ablakpárkány télen, én pedig azt hittem, ha megérintem, lelassul bennünk valami, de csak átsiklott rajtam, mintha porcelánt próbálnék tartani vizes tenyérrel. A saroknál a lámpa nem hívott, csak ingadozott, mint egy fáradt szemhéj, ami már nem tart sokáig. A járdaszélen elromlott táskák hevertek, bennük elfelejtett hétköznapokkal. A tekintetedben nem fény derengett, inkább egy kihűlt udvar, ahol régen dolgoztak emberek, de már csak a por emlékszik rájuk. Az érintésed nem mart, csak odaszáradt a bőrömre, mint a nedvesség a korlátra eső után. Lemosni próbáltuk egymást, de a víz mindig felhozott valamit, amit nem akartunk l...

Erdős Sándor  A lélekkufár IV. A Suttogó Fák Éjszakája A lápvidék éjszakája mindig nedves volt, hideg és ragadós, de azon az estén valami más is felébredt benne. Valami, ami nem tartozott a világ ismert rendjéhez, és amit még a keretekben reszkető lelkek sem mertek megnevezni. A kunyhót körülvevő fák — a csavarodott törzsű, beteg ágú lápfák — úgy kezdtek hajladozni, mintha láthatatlan kéz feszítette volna őket egyetlen központ felé: Moergan otthona felé. Hangjuk nem hasonlított sem szélre, sem reccsenésre, sem állati neszre. A hang mintha szavakat formázott volna. Gyere ki. Gyere… ki… Add… vissza… Moergan a tükörszilánkot markolta. A viaszkéz már a földre esett, és görcsösen rángatózott, mintha élne. A keretek ugyanakkor vad, egyre erősödő fényben vibráltak, mint akik félrenyelnek egy szenvedő sóhajt. A koponyaszerű gyermek portréja hirtelen megrepedt. A vászonon belül az arc eltűnt, és a helyén egy fekete üreg keletkezett. Moergan hátrahőkölt. — Ez… lehetetlen — suttogta. Ekkor ök...

Papp Péter Rege a Győri Csodaszarvasról. Gini  szerette a piros színű 20 denes nylonharisnyát. A  Regösök az erdő közepén ütöttek tanyát. Béla  az erdei kocsmában múlatta az időt. Mikor  paprikás krumplit főzött, nem rakott rá fedőt. Gini  énekétől volt hangos a Győri parkerdő. A  nőies megjelenéshez nagyon fontos a piros körömcipő. Béla  meghívta ebédelni az Erdei tündért. Szerencsére  a meleg idő, felváltotta a hajnali dért. Gini  körömcipős nyomait láttam az avarban. Béla,  Győr megyében, sok nő van még a talonban. Erdei  tündér találjunk ki ketten egy jó tervet. Béla,  mondtam már, hogy mindenki úgy arat ahogy vett. Gini  a matektanárnő a szeretőit számolta. A  Győri Csodaszarvas a vörös hajú nő lábait nyalogatta. A  kis vöröske gyakran szerepelt a regös énekekben. Hiszen  rendkívül népszerű volt a férfiak körében. Béla  elmondta, hogy mire van szüksége a férfiaknak. Bögyös  nők szarvaspörkölte...

Blasius Balage A hó beszede A hó jéglevest főz és a harmat a teája. A gőzt lecsapolva az agg fák görnyednek leveshez kanálért, egy - egy kihalt fa egykori tönkje megteszi sámli gyanánt. A jég birkózik a fázó patak hajával fésülésért, a lazacok még nem fáznak. A bevaduló szél ledarálja a havat és lök a fenyőkért: egyenek zúzmarát, amíg van. A kockafejű jég kockát vet és az ítélet jégverés a fennsíkon. A kandalló kopogó torokkal birkózik az ázott fával, betakarja magát idős korona láncában. A melegedő füst melegíteni próbál a lavina előtt, fáradt bot fest száradás gyülekező gallyakra s felnyüszít a korom sebhelyes arca. A hózuhanás elakad a gleccser fagyásában, legalább szabaddá lesznek az utak és nem zuhan hófal a párkányra. A kihűlt hideg elsepri az eltévedt hó kezét, mielőtt fázna a havasok keze. A kesztyűt sár csúfítja el, a jégkristály panaszt emel, de csak zuhanó hó szánkázására tapos a szeme. A fák szemének szára szálkás, a leömlő hó serege legyalulja azt simára? A felesleget a fe...

Erdős Sándor A lélekkufár III. – A néma révész A lápvidék mélye sajátos módon lélegzett azon a napon. A köd nem fölfelé gomolygott, hanem mintha a föld alól szivárgott volna elő, lassú pulzálással, mintha a mocsár maga is szívet hordozna valahol az ingovány mélyében. A kunyhó körül a víz felülete nyugtalan fodrokat vetett, bár szél nem járt — ez mindig annak a jele volt, hogy valami közeledik, ami nem tartozik ide. Moergan az asztalnál ült, és a viaszkéz felett szórakozott lassúsággal mozgatta csontjait. Minden ujjérintésnél halvány vörös fény pislant fel a viaszból, mint egy megfeszített ideg, amely túl közel jár a halott emlékhez. A keretek mögül sűrű, nyugtalan suttogás szivárgott, ami ritka: a lelkek olykor versengtek figyelméért, de sosem féltek. Most azonban reszketett bennük a festék. — Csend — förmedt rá Moergan, és a hangja úgy csattant, mintha egy üres kripta zárult volna le hirtelen. A keretek — a kislány mosolya, a vérfoltos ruhájú nő, a torz férfi — elnémultak. Aztán jött ...

Erdős Sándor Gyertyák között A kolostor elhagyott kápolnájában csend honolt, olyanféle csend, amelyet csak a gyertyák halk sercegése tör meg. A lángok könnyed árnyjátékot vetettek a kőfalakra, és a fény tánca lassan körbefonta őket, mintha maga a hely is lélegzett volna velük. Léa ujjai finoman siklottak végig a hideg kőperemen, miközben lassan felnézett a mellette álló nőre. Mira alakja a gyertyafényben olyan volt, mintha a fényből született volna: vöröses haja lágyan omlott a vállára, ruhája pedig úgy simult rá, mintha régi istennők ruhájából szőtték volna. – Biztos vagy benne? – kérdezte Mira halkan, mégis olyan erővel, hogy Léa szíve beleremegett. Léa elmosolyodott. – Már régen biztos voltam benne. Csak most mertem kimondani. A nő letérdelt előtte, nem alávetésből, sokkal inkább tiszteletből és gyengédségből. Kezét óvatosan Mira tenyerére tette, mintha attól félne, hogy a másik elillanhat, mint a füst a láng fölött. Mira letekintett rá, és arcán olyasféle melegség jelent meg, amely...

Erdős Sándor Lili  A késő délutáni napfény ferdén hasított át a folyosó ablakán, végigsimítva a régi kollégium kopott vakolatát. A levegőben a nyár illata kavargott – meleg, kissé poros, de mégis ígéretekkel teli. A fal mellett álló Lili mellkasa hevesen emelkedett-süllyedt, ahogy próbálta összeszedni a gondolatait. A homlokán hajtincsek tapadtak izgatottan, és minden érzéke azt súgta: most vagy soha. Mellette Júlia még közelebb hajolt. A lány hosszú, gesztenyebarna haja lágy ívben omlott előre, ahogy két tenyerével Lili arcát fogta. Remegés bujkált az ujjaiban, de a mozdulat mégis gyengéd volt, szinte tisztelettelien óvatos. A pillanat súlya ott feszült kettejük között – nem drámaian, inkább olyan csendesen, ahogy a hullámok érnek partra: elkerülhetetlenül. – Biztos vagy benne? – lehelt Lili, bár a hangja inkább csak egy visszafojtott érzés volt, semmint kérdés. Tekintete nem távolodni akart – épp ellenkezőleg. – Évek óta először vagyok benne teljesen – felelte Júlia, és mosoly hú...

Erdős Sándor A lélekkufár II. - Szilánkos Tükör A lápvidék fölött ekkor már teljesen kibontakozott a hajnal: vörös és bíbor foszlányok úsztak a lassan szétterülő köd fölött, mintha az ég is sejtette volna, hogy Moergan kunyhójában ismét változás történt. A keretek mélyén új hang kavargott, nyugtalan, félkész, mint aki még nem tanulta meg, hogy a falaknak is van füle. Moergan lassan visszaült az asztalhoz. A viaszkéz a helyén maradt, de mintha reszketett volna, mintha az új lélek megjelenése felébresztett volna valami rég eltemetett emléket. Ekkor tompa koppanás hallatszott a kunyhó falán. Egyetlen hang, tompa és szilánkos, mint a megtört csonté. Moergan arctalan mosollyal pillantott fel. — Ritka vendég. A kunyhó ajtaja nem nyílt ki. Ehelyett az egyik keret rezdült meg, épp a koponyaszerű gyermek portréja mellett. A vászon mögül karistoló hang szivárgott elő, mint amikor egy penge óvatosan érinti az üveget. Moergan felállt, és végigsimított csontos ujjával a keret szélein. — Tudom, hogy...

A.K. András Családi ökörség . Pistát váratlan veszteség, ugyanakkor hatalmas szerencse érte! Bár erről neki mind családfőnek fogalma sem volt. Mert erre is felesége hívta fel a figyelmét utólag, mint oly sok minden általa figyelmen kívül hagyott apró részletre. Miután Csilla az ajánlott levelet kihorgászta a kukából, ahová azt párja kidobta ahogyan elolvasta az első sort. Ugyanis mikor megkapta a közjegyző által hitelesített és ellenjegyzett jogerős hagyatéki végzést és beleolvasott, annyira felkapta a vizet, hogy majdnem elejtette az éppen akkor megnyitott sörét! Először is értesítették őt, hogy anyai ágról egy távoli unokatestvére négy éve meghalt és a hagyatéki eljárás őket érintő része már fél éve lezárult. Azóta keresik őt, az egyetlent, aki mostanra a családi ökörségről, annak sorsáról rendelkezhet. Ha megfelel a feltételeknek. Na ezen a ponton gyűrte össze fél kézzel a hivatalos dokumentumot és egy csont nélküli dobással találta vele telibe a szemetest. Azt a szemetest, amit épp...